Bevezetés a művizek világába

2018. október 31. 00:10 - Tibitron79

Diorámakészítés 2.

A víz megjelenítése diorámákon, modelleken az egyik legnehezebb feladat, de egyben a legszebb, legéletszerűbb hatások érhetőek el általa. Egy sebes folyású folyópart készítésén keresztül mondom el a tapasztalataimat a témában.

Vadvízi folyószakasz készítése

Először is ha vizet akarunk megjeleníteni, el kell dönteni, miképp tesszük ezt. Én mindenképp a tényleges vízhatás mellett állok, tehát az üveget, tükröt, műanyaglapot és egyebeket hagyom is.
A gyertyazselé lehet jó alternatíva, ha sikerül buborékmentesre csinálni és megfelelő keménységűre szárad.

Sok gyártó árul különféle vizet imitáló termékeket. Általánosságban elmondható, hogy kétféle létezik ezekből. A két komponensű gyanták, és a közvetlenül önthető kristályosodó folyadékok. A gyantákkal kicsit mélyebb vizeket, tavakat lehet készíteni, míg a másikkal inkább 2-3 mm vastagságú rétegeket tudunk előállítani. Mindkét verzióról elmondható, hogy viszonylag szép hatást lehet elérni velük, de drágák. 300-400 ml belőlük már 6000-7000 Ft-ba kerül. Epoxigyantás művíz 10000 Ft 400-500 ml körüli mennyiséggel.

Luke Towan alkotása

Én az AK Still watert vettem meg próbaképp, ez 3000 Ft körül van és 250 ml. Tapasztalatom elég vegyes. Bizonyos felületeken töredezik, de pl sima, festett falapon szép simára száradt. Jól színezhető, szépen tölti ki a teret. Sajnos 3 mm-nél nem szabad többet tölteni, tehát több réteggel lehet elérni mélyebb hatást. Így viszont gyorsan elfogy az a 250 ml.

Nekem egy speciális termék vált be, ez pedig a Syolite 0328 A-1 poliészter gyanta.

A képekre kattintva nagyobban is megnézhető

Több cm mélységet is el lehet érni vele, keményre, és buborékmentesre szárad. A száradási idő itt is kb. 24 óra, mint a többinél. És nem mellékesen meglepően olcsó. 1 kg 2000 Ft körül van, átszámolva ez töredéke a nagy gyártók művizeinek.
De akkor miért nem ez az elterjedt, mindenki által használt csodavíz? Mert sok vele a macera. Egyrészt büdös, csak nyitott ablaknál vagy szabadtéren érdemes használni, öntés és száradás közben is nem túl kellemes szagot áraszt. Másrészt pedig oldja a polisztirolt, és a hasonló, hőre lágyuló termékeket.
Ráadásul térhálósító is kell hozzá, amit pontosan kell kimérnünk mérleggel. 1 g térhálósító kell 100 g gyantához. Ha ezt elmérjük, nem fog rendesen megszilárdulni a víz.
De ha odafigyelünk ezekre, ez egy elég jó megoldás nagy mennyiségű, akár mélyebb vizek megjelenítéséhez.

Akkor lássuk is a tesztalanyunkat, a folyópartot.


Nem akartam túlkomplikálni, csak a vízre és a közvetlen partszakaszra fókuszáltam. Mivel tudjuk, hogy a gyanta oldja a polisztirolt, ezért logikusan polisztirolból csináltam meg a vázat :)


Azért nem annyira vészes a dolog, ha pl. gipsszel, festéssel, lakkozással alaposan elfedjük, akkor nem lesz baj a polisztirollal sem.

Miután felvittem a gipszet (Tescoban kapható modellgipsz, 399 Ft), kifaragtam a folyómeder szikláit. Majd főképp szürke bemosóval (Woodland Scenics Stone Gray Pigment) kifestettem a sziklákat, fekete bemosóval pedig kiemeltem az apróbb részleteket.
A medret kifestettem, majd belehelyeztem köveket (gipszből és macskaalomból), fadarabokat az élethűség kedvéért.
Barnával átfestettem a polisztirolt, és előkészültem a gyanta öntéséhez.

Sima Tescos maszkolóval (kb. 400 Ft) leragasztottam a meder két végét, és egy kis ragasztóval lekentem az illesztéseknél.

 

A száradás után átkentem vízeffekt géllel (AK Water Effects Gel) a sodródás miatt, majd miután megszáradt, óvatos ecsetvonásokkal megfestettem (Vallejo Water Texture: Foam) a sodrás tajtékjait, habjait.

 

 

 Itt látható a Synolite áldásos hatása. Valószínűleg odacsöppenhetett egy kicsi az oldalára.

Miután a víz elkészült, jöhetett a part, és annak bezöldítése. Színezett fűrészpor és darált falevél adta az alapját a talajnak, a bokrokat pedig festett, darált szivacsból készítettem el. A száraz fű Noch Static Wild Grass-ból készült.

 

 

Amint látható, sok dolog kiváltható olcsóbb, házilag készült dolgokkal, de vannak, amiket nem könnyű pótolni. Ilyen a művíz és a hozzá tartozó textúrák is.

Remélem, tudtam adni pár hasznos ötletet, tippet. Ha van kérdés, írjatok.

A sorozat első részét ide kattintva olvashatjátok el.

Ha érdekel más is, kövess minket Facebookon!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5414326099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.11.02. 21:42:02

Hű, de szép lett!

ember100 2018.11.03. 00:03:20

Helló !

Szép munka !
De nekem az tetszett a legjobban hogy oldja a polisztirolt tehát polisztirolból készítettem el :)
Magyar virtus .

Tibitron79 2018.11.03. 00:08:19

@ember100: Nem igazán virtus, inkább szükségszerűség:) Ez a legolcsóbb megoldás, és a legkönnyebb is. (mármint a polisztirol) A Synolite a legolcsóbb, de nem a legegyszerűbb. Ezt a kettőt kellett összehozni:) A következő posztban kicsit jobban megmutatom miket lehet kihozni a Synolitból.

ember100 2018.11.05. 00:09:35

@Tibitron79:
Helló !

Dehogy akartalak megbántani .
Én is így csináltam sok mindent .
Repülőmakett nem eredeti Rewel , Tamiya ... festékből hanem amit kapni lehetett pl. vasútmakett , zománc festék ...

Tibitron79 2018.11.05. 00:17:36

@ember100: Úgy tűnt megbántódtam?:) Én az vagyok aki bírja a kritikát, a kemény véleményeket, sőt olyan állatfajba tartozom aki meg is fogadja időnként:)
Bevallom kezdéshez vettem azért profibb cuccokat, főleg festéket, azon nem akartam spórolni. De a 80%-a "cheap" dolog.
süti beállítások módosítása