Érdi Tamásról, erről a páratlanul zongorázó művészről 
könyv íródott a szeretet tollával.
A koraszülötten megvakult férfi többet és másképpen érzékel, mint mi, látók - ami képességet nem volt egyszerű megszeretni és megszerezni.
Erről vall É. Szabó Márta, a zeneművész édesanyja.
A képek az Arcanum adatbázisából származnak, engedélyükkel közzétéve.
A Corvina Kiadó tavaly év végén adta ki É. Szabó Márta Akinek a madarak is Chopint énekelnek című írását. A kötet a koraszülött kisfiú, Érdi Tamás életéről, küzdelmeiről szól, hogyan lett a fiúból vak, milyen nehézségeket kellett legyőznie a családnak, hogyan tudtak belőle ép világlátású, érzékeny művészembert nevelni, mit tett hozzá a család és mit a kiváló zongoristává vált Érdi Tamás.
Amikor élettörténetekről olvasok, igyekszem belehelyezni magam annak a helyzetébe, akiről szól a mű. Most meg sem próbáltam: ritkán hallgatok komolyzenei művet, abból is az ismertebb művek még ismertebb betéteit, vak pedig sosem voltam, csak legfeljebb az éjjeli sötéttől borzadtam, ha éppen olyan helyre keveredtem. Így aztán többször is félretettem a művet, tologattam, hogy most nem, még nem, hogy egy verőfényes februári napon nagy sóhajjal magam elé húzzam és isteni félelemmel olvasni kezdjem É. Szabó Márta könyvét a fiáról.
Nem is tudom, mitől tartottam, hiszen a szerző évtizedekkel ezelőtt évtizedekig könnyű magabiztossággal szivárgott be életembe: gyerekként, tiniként gyakran kedvvel hallgattam, néztem műsorait, egy ideig nekem szóltak, később a fiam kedvéért követtem nyomon munkásságát. Alig lapoztam bele az Érdi Tamásról szóló kötetbe, máris úgy éreztem, nagy butaság volt tőlem az ódzkodás, ez felveszi a versenyt legkiválóbb íróink műveivel! Ez nem ömlengés egy vak zongoristáról, hanem megkapó, torkon ragadó szépirodalmi alkotás. Csak igaz történet alapján. Túlzások nélkül. Kínokba mártott tollal. Meggyőződésekben és tehetetlenségekben gyökerező tévelygésekkel tűzdelt valóság. Útkeresés a semmiben, hogy valami legyen belőle. Hit mindenféle illúziók nélkül. Rettegésekbe oltott várakozások, féltve óvott remények, könnyek és nevetések. És munka. Irgalmatlan sok munka. Ezek a címszavak jutottak eszembe, ahogyan forgattam a lapokat.
Miközben arról a rettenetről olvastam, hogy É. Szabó Márta terhességének 24. hetében elveszteni látszik a
magzatot, képet kaptam arról is, hogyan ismerkedett meg férjével, Érdi Sándorral, a Magyar Televízión belül uralkodó rendszerről, emberekről, akiket akkoriban én csak képernyőn keresztül láttam, ismertem, napláne, hogy Budapestre is csak 1985-ben költöztem. Megszületett a kisfiú, aki apja szerint annyi, mint egy kismacska, de anyja egyszerűen lebékázza a maroknyi teremtményt. Ide kell a hit, hogy ebből a két öklömnyi csomóból ember lesz egyszer csak. Négy hosszú hónap után hazaengedik a kisfiút, két kilós, még mindig csak akkora, mint egy nagyobb cső tengeri, látogatók dermednek le láttára, de a baj ennél is nagyobb: Tamás vak. Talán az egyik szemével lehet valamit kezdeni: külföldön, Amerikában. De hogyan szerzik meg az engedélyeket, hogy egyáltalán kivihessék a gyermeket, miből teremtsék elő a műtétre és az ott tartózkodásra a szükséges pénzmennyiséget, vetődik fel a kérdés, amikor Szegvári Katalin közbelép.
Érdekes az az attitűd is, amelyet csak a szocializmusban szocializálódott, normakövető állampolgár tud átérezni: átváltani a forintot dollárra.. nem úgy ment az, mint napjainkban, hogy csak bemegyünk a legközelebbi váltóhoz... vagy Bostonba utazni, a bűn városába... ugyan már... mindenki elhitte, hogy ott tobzódik a szabadosság és fegyveres bűnözők irtják a lakosságot. Persze, nem, de érted, na...
"-Próbáljanak erőt venni magukon és hozzászokni a gondolathoz, hogy Tamás esetleg soha nem fog látni - mondta a búcsúzáskor dr. Hirose.
- Tudom, hogy ez nagyon nehéz, de azt is tudom, hogy ez elsősorban az önök tragédiája. Mert nem szabad elfelejteni, hogy Tamás nem tudja, hogy mit jelent a látás, és egyáltalán nem érzi hiányát, mivel sosem látott. Maga is gyorsabban futna, ha három lába lenne, de nem tudja, milyen az, ha valakinek több lába van. Egyébként teljesen önökön múlik, hogy Tamás milyen ember lesz. Ha vidám lesz ez a közeg, akkor a gyerekből boldog ember lehet, de ha az elkeseredésen nem tudnak úrrá lenni, akkor tönkre tehetik az életét. És még valami. Mire eléri a huszadik életévét, addigra tudjon valamit, nyelvet, zenét, bármit, amihez tehetsége lesz, hogy legyen valamivel különb a társainál. A vakok kamaszkorban kezdik felismerni a látás hiányát, sokan súlyos depresszióba esnek. De ha valamit megkedvel és abban tökéletes lesz, ha valamit jobban tud, mint mások, akkor ezt észre sem veszi."
A mű alapján Márta az érzékenyebb, ijedősebb, összeomlásra hajlamosabb, Sándor a higgadtabb elemző,
határozottabb, ugyanakkor a morgósabb. A könyv kortörténeti dokumentum a szocializmus késői éveiről, az akkori egészségügyről, a televízió működéséről, a kapcsolati tőkéről, amely nélkül a szocializmusban semmi, de semmi sem működött. Politikai csatározások a műsorokban elhangzó kritikai hangvétel miatt, adások megszüntetése, dacára az aczéli krédónak, miszerint áldozatot és sértett embert nem gyártunk, ugyanakkor kit érdekel az igazság, ha az ember pártfeladatául azt kapja, hogy le kell húzni azt a műsort..? Azt már csak margószélen jegyzem meg, hogy én személy szerint ebből a könyvből tudtam meg, hogy József Attilát a kommunisták kizárták a pártból. Azta! Tulajdonképpen innen az egész jobban érdekelt, mint 
Tamás soron következő szemműtétje - ami ugyanúgy nem sikerült, mint az első sem. Akkor mondta a műtétet végző orvos a családnak a fenti keretben foglalt mondatokat, amelyet Márta onnantól hitvallásként mantrázott egész életében.
Innentől már "egyszerű" volt az út a művészemberig, hiszen Tamás felfedezte nagyapja zongoráját, a család pedig zenei vénáját. Tanárok, lehetőségek, összefogások, jóslatok és kemény munka váltogatták egymást a művész és családja életében. Szentencia hangzott el arra nézve, hogy a tehetség csak nehezíti a gyermek dolgát, az semmi, az átok is lehet. Nála szerencsére nem jött be ez a komor megítélés. Utazások, külföld, Cimbora hangversenyek, Tamást ott felejtik Miamiban egy padon, mert Márta és Sándor felpaprikázottan veszekedtek egy autó vezetésével kapcsolatban, és amikor hátra szóltak, hogy ugye, éhes vagy, Tamáskám, nem volt senki, aki feleljen rá... Meseolvasások kazettára, nem veszik fel a hazai konzervatóriumba, de Torontóban tárt karokkal várják, közben a szülőknek felmondanak a köztévében, újabb versenyek, újabb utak, Kuvait, Miami, Chicago, Ulm, Lausanne, Salt Lake City, Varsó, Erdély, Cimbora hajó, de akárhol ad is koncertet, a madarak összegyűlnek a játékára. Kiforrott személyiség fantasztikus virtuozitással, gyönyörű feleséggel, akinek Márta végre átadhatta a stafétabotot.
Egyik mostani olvasmányélményemmel kapcsolatos tapasztalatot is szereztem, Kenneth Hamilton Az aranykor után című művében említi, hogy a mai tételszünetekben nem illik tapsolni, bezzeg Liszt Ferenc életében még zajos tetszésnyilvánítás kísérhette ezeket a szüneteket. Amikor egy helyen É. Szabó Márta ilyet tapasztalt, teljesen felháborodott, aztán hozzáértők szépen lecsendesítették, hogy nincs itt a világvége csak azért, mert nem koncertekre járó közönség előtt játszik, akik tetszésüket feltörő érzelmeik nyomására így fejezték ki.
É. Szabó Márta és Érdi Tamás
É. Szabó Márta a Magyar Televízió szerkesztője; munkáit a gyerekkultúra ápolása, a művészeti alkotások megismertetése, színvonalas alkotások bemutatása jellemzi.
Gyermekkorát nagyapjával töltötte. Ez az időszak egész későbbi életét meghatározta, ugyanis Csonka Ferenc iskolaigazgató, kántor színházat, dalárdát és művésztelepet hozott létre a faluban.
Középiskoláit Veszprémben végezte. Diplomát az ELTE történelem–könyvtáros szakán szerzett. A Balatonalmádi Város Könyvtárban kezdett dolgozni, ahol Vargha Balázs szakmai továbbképzései nyomán svéd minta alapján 1968-ban Magyarország legmodernebb gyerekkönyvtárát hozta létre.
1969-től az Egyetemi Színpad szerkesztője, 1971–1998 között a Magyar Televízió szerkesztője, 1990–1992-ben a Cimbora Produceri Iroda vezetője, 1992–1998 között a Gyermekműsorok Stúdiójának vezetője, 1998-ban 1200 társával együtt eltávolítják a Magyar Televízióból. A Cimbora műsorral átköltözött a Duna Televízióhoz külsős munkatársként.
1964-ben férjhez ment Podhorányi Gyula vegyészmérnökhöz, két fia született: Zsolt (1965) és Balázs (1968).
1978-ban elvált, majd férjhez ment Érdi Sándorhoz. 1979-ben született Tamás fia koraszülöttként elvesztette látását, de a szülők szeretete és kitartása segítségével híres zongoraművész vált belőle. Érdi Tamás zongoraművész édesanyjaként kiemelt helyet kapott munkásságában a komolyzene népszerűsítése.
Forrás: Wikipédia
Érdi Sándor
Ebben a keretben szereplő képek Érdi Tamás Facebook oldaláról származnak, a 2018. decemberi könyvbemutatóról (Rózsavölgyi Szalon).
Nos, kedves Érdi Tamás, sosem hallottalak még zongorázni, legalábbis nincs tudomásom róla. Mind a ketten fogyatékosak vagyunk, te nem látsz, engem meg soha, senki nem tanított meg a komoly zene élvezésére.
Így olvasva a könyvet, azt hiszem, én veszítettem többet.
Köszönöm a lehetőséget a Corvina Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron!
Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mi olvass és miért? Kövess minket Facebookon!
Hofi: "a kutya nem ugathat. Ezen kívül mindenki"
A képek forrásai az Arcanum adatbázisán belül, sorrendben:
1) Népszabadság / 2010. február 2. - Érdi Tamás zongorázik
2) 168 óra / 2002. október 31. - a szerző, É. Szabó Márta
3) Szabad Föld / 2005. február 11. - otthonukban Tamás és édesanyja
4) Szabad Föld / 2017. december 22. - Érdi-Harmos Réka és Érdi Tamás
5) Színes vasárnap / 1995. december 24. - otthonukban a szűkebb család, Érdi Sándor, Érdi Tamás, É. Szabó Márta
6) Új Tükör / 1989. április 2.
7) Képes 7 / 1989. november 18. - jellegzetes kép az Érdi család fejéről, Érdi Sándorról
8) Heti Pesti Riport / 1992. december 23. - Szegvári Katalin, akinek kapcsolati tőkéjén nagyon sok múlt Tamás gyógykezelésének járulékos körülményeivel kapcsolatban
