Givernyben, Monet falujában élt három hölgy.
A harmadik volt a legtehetségesebb, a második a legfurfangosabb, az első a legeltökéltebb. 
Mind a három elvágyódik ebből a közösségből, de valami szörnyűség visszatartja őket. 
Szerintetek melyiküknek sikerült megszöknie? 
"A harmadikat, a legfiatalabbat Fanette Morelle-nek hívták;
a másodikat Stéphanie Dupain-nek;
az első, a legidősebb én voltam."  
Mi köze mindennek egy gyilkossághoz és Monet-hez?

A 21. Század Kiadó újabb thrillert hozott el magyarul a nemzetközi könyvújdonságok közül, Michael Bussi Fekete vizililiomok címmel. Melegen ajánlom a műfaj kedvelői számára, egyszerűen már az elején, az első pár mondat után megfogja az olvasót, aki onnantól tesz rá, hogy másnap mikor csörög az óra, sőt, a gyereke is hiába várja a hosszú esti mesét, le van az tudva egy eldarált rövid történettel és aludjál gyermekem, mert (anyádat várja a lenyűgöző regény) az nő igazán nagyra, aki hamar elalszik...A kislány...

A helyszín Giverny - a híres Monet kert települése, amely megélhetése jóformán a turizmusra épül. Akik nem itt élnek, itt szeretnének élni, akik pedig itt élnek, el akarnak menni innen. Legalábbis az a három nő feltétlenül, a gyerek, a fiatal asszony és a megöregedett idős hölgy, akik a regény főszereplői. A regény kifejezetten remek dramaturgiával indul. Mint kiderül, a mesélő 84 éves, gonosz és lelketlen asszony – ő mondta! – talált egy hullát a patakparton, amiiii (ez a sok i betű nem véletlen) egyáltalán nem érdekli annyira, hogy foglalkozzon is vele. Majd más megtalálja, legyint és megy tovább a kutyájával, amely eb jelentős szerepet játszik a történetben. Az áldozat fontos ember, Jérome Morvalnak hívják. Neves szemészorvos, Párizsban van rendelője, a 16. kerületben, az avenue Prudhon-on. A falu egyik legszebb házában lakik (lakott), a rue Claude-Monet 71. szám alatt....a tanárnő...

Két szenvedélye volt: a festészet és a nők. Vajon ezek valamelyike vitte el erőszakos halállal? Mindenesetre Monet Vizililiomok sorozatának egy darabjára fájt időtlen idők óta a foga, ami, bármilyen jól is keresett a szemészdoktor, azért igen nagy falatnak számított neki - miből fedezte volna az árát? Emellett a helység férjezett tanítónőjére tette rá a célt, ami szintén ártalmas lehet az egészségre.

Mit tud a legidősebb az ügyről és miért habozik elmondani a hatóságnak?
Kitől kap fotókat a rendőrség az áldozat vélhető szeretőiről?...és az idős asszony. Kinek sikerül megszöknie?

A szerző folyamatosan éberen tartja az olvasót, aki állandó ó! nahát! és ezt most hogy felkiáltásokkal kénytelen bombázni a csendet, főleg ha ilyeneket olvas, hogy „a bűn gépezetének minden egyes fogaskerekét nagy szakértelemmel illesztették egymáshoz, és nekem elhihetitek, … esküszöm, ezt a gépezetet már semmi nem állíthatja meg”. Mit tud az immár özveggyé vált asszony, ez vált a kötet egyharmada felé igazán érdekfeszítőnek. Látott vagy tud valamit, netán ő kavarja a szart ilyen vadul? De miért? És miért kellett ahhoz, hogy egyáltalán bárkinek bármit is elpöttyintsen a tudomására jutott eseményekből, megvárnia a férje halálát?

Egyetlen dolog biztos: mindenki féltve őriz valami titkot, sőt, mintha maga a falu, Giverny is rejtegetne valamit, akármit. Az alapos, mindenórás feleség mellett aludni nem tudó, helyi rendőrfőnök-helyettes legalábbis előás a helytörténetből egy ősrégi ügyet, miután főnöke Hamupipőke akció keretében begyűjtet 171 pár gumicsizmát a helyi lakosoktól. Három vonalon folyik adatgyűjtés az emberölési üggyel kapcsolatban, de nem tudnak arról dönteni, mi a közös az összehordott bizonyítékoknak látszó tényekben: szeretők, vizililiomok és gyerekek között. A főnöknek, Laurenç Sérénacnak támad ugyan egy megérzése, de bizonyítéka rá nulla. Akárhogy, de a kötet 178. oldalán még erősen egy helyben tapogatózik a hatóság. Néhány lappal odébb pedig megölnek egy hobo-féle külföldi festegetőt, akiben halála előtt pár másodperccel merül fel, hogy mit láthatott vajon, amiért hasonló módon végeznek vele, mint a pár nappal ezelőtti áldozattal? Mindenesetre valami nagyon nem stimmel a Jerome Morval-ügy körül. Nem sokkal ezután felbukkan a hosszú évek óta nyugállományba vonult rendőrkapitány is, akinek nevéhez hivatali idejében elrabolt Monet képek felderítése, valamint visszaszerzése fűződik, és nem hivatalosan ő is szaglászni kezd a gyilkosság körül.

Azannya’, rázza meg a fejét az olvasó: hát mi van itt? Hogy aztán az utolsó lapon felháborodottan megtöröljem az addig könnyes szemeimet, hogy ez azért … hát tudod… elmész ám…

A könyvet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

Kövess minket a Facebook-on is!