Hogy miért unalmas, de fontos házastárs a Facebook?  "Elújságolja, mi történt, amíg aludtál, kérdez ezt-azt, de nem érdekli, mit válaszolsz." 
Bingó! 

A Jaffa Kiadó érdekes kérdést feszegető művet tett az olvasók polcára Sándor Anikó Hamis profil című könyvével. Ki ne ábrándozott volna el laptopja előtt 160/90-es paraméterekkel, szőrös lábbal, kissé kusza frizurával, hogy de jó lenne 50 kilósnak, mindennap fodrászolt hajjal, 170 centisen kiszállni egy hófehér BMW-ből? Ugye?

Az a legszebb, hogy Szép Adélnek mindez megvolt a férje halála előtt. Remekül nézett ki, temérdek ideje volt magára, fodrász, műkörmös, hófehér BMW, szeretet, szerelem és pénz dögivel. Igen ám, de a férjét szállító repülőgép lezuhant, amely balesetben férje halálát lelte. 

Szép Adél innentől letargiába süpped. Először is kiderül, hogy a házon kívül nincs semmije sem, a végrehajtók szinte mindent elvisznek, amire rátehetik a kezüket. Barátai elmaradoznak tőle, jó maga pedig ki sem lép a házból, mindent interneten rendel. Egyedüli látogatója a szomszédban lakó hölgy, aki viszont az agyára megy kéretlen érdeklődésével - de mivel számolatlanul ellátja őt olyan altatóval, ami csak receptre kapható, megtűri maga mellett. 

Közben kényszerképzetei vannak, hogy valaki jár a házában, amivel viszont a rendőröket hajtja kétségbeesésbe, hogy megint egy paranoiás, hisztis picsa, aki csak az időnket rabolja, hiszen minden érintetlen, a zárak, a nyílászárók, sehol semmi nyoma illetéktelen behatolásnak.

Szép Adél mire magához tér valamennyire a gyászból, elmagányosodik, unatkozik és rákattan a Facebookra. Mindenhez hozzászól, mindenről posztol, de isten igazából a világon senki sem foglalkozik vele virtuálisan sem. Erőfeszítései, hogy legalább a közösségi médiában legyen valaki, totális érdektelenségbe fullad. Az ötlet, hogy kamuprofillal reggelje magát a Facebookra, azután fogan meg benne, amikor sosem hordott nercbundáját Szép Adélként tette fel, de ízléstelen, obszcén hozzászólásokat kapott csak potenciális vevő helyett.Megszületik a kamuprofil, Szabados Imre, kereskedelmit végzett ügyvezető igazgató. A férfi jóképű, nyelveket beszél, hangversenyre jár. Rokonokat rendel hozzá, elvégre annyi Szabados van fenn a rendszerben, mint égen a csillag, könyvet olvastat, zenét hallgattat vele - szóval "megcsinálja" a férfit. Adél két éve először érzi magát ennyire felvillanyozva, hogy végre történt vele valami. Másnapra ismerősei lesznek a kamuprofilnak, harmadnapra pedig már Szabados Imre fiókja az első, amit ébredés után megnyit, mert ott történnek a dolgok. Imrének mindenről véleménye van, indulatai, elképzelései, ötletei, amelyeket nem habozik a világ tudomására hozni. Hozzászólásai alapján  Szabados Imre jópofa, művelt és közvetlen: minden nő álma.

Nincs is addig semmi baj sem, amíg Szép Adél bele nem szerelmesedik Szabados Imrébe, és ismerősnek nem jelöli a Facebookon.
Innentől szabadul el a pokol.
Privátban flörtölni kezd vele.
Ja, az általa létrehozott kamuprofillal. Ír neki Szép Adélként, aztán választ is ír magának Szabados Imre nevében, megsértődik, fellelkesül, titkokat generál.
Ez most komoly? - kérdezném, ha lenne kitől.Szép Adél talán innen még visszafordulhatna. Ép pillanatában beáll a tükörbe és azt dünnyögi: "Ha valaki látná, mit művelek, azt hinné, megkergültem. ... Csakhogy minket már nem érdekel senki véleménye, igaz?"
Igaz. Mert most mit lehetne erre mondani? Anyám, segíts? Vagy hogy bolond vagy, Szép Adél? De ki mondja meg, ki a bolond és mihez képest az? Adél labilis személyiség, ketyegő bomba vagy szimplán csak így gyászol?
Ekkor történik meg az, hogy a MÜPA-ban, egy balett előadáson megelevenedik a kamuprofil Szabados Imréje, Szép Adélnak meg földbe gyökerezik a lába.

Szerintem, kedves olvasóm, innen szeretnéd igazán, ha részletesen elregélném neked az ebből adódó bonyodalmakat és a végkifejletet (mert még nagyon az elején járunk a történetnek). Hát persze, hogy nem teszem meg! 

A helyszín és a karakter nem mindennapos, ugyanakkor remekül tipizálható: a közösségi médiától függés számos aspektusa tetten érhető benne. Nyilván nem mindenki egy szuper villából nyomja az internetezést, mint Szép Adél, de a helyszín tetszőlegesen behelyettesíthető panelkéglire, családi házra, akármire, és persze, a Facebooktól függőt se muszáj, hogy abúzus érje gyerekkorában, mint főhősünket vagy gyászmunkától vakon, elmagányosodva essen a közösségi média csapdájába. Ezt teljesen normálisan, minden különösebb defekt nélkül is el lehet érni (igen, éppen azon dolgozom, hogy ha dolgozom, kikapcsolok minden értesítést, mert csak elvonja figyelmemet a munkámtól. Ez persze nem egyszerű úgy, hogy internetkapcsolat kell a munkához, de törekszem a közösségi média - e-mail offline-ra).Szép Adél története nem egyszerű megítélésű ügy. Valóban vannak ilyen szerencsétlenek, akik saját magukon sem hagynak segíteni. Vagy nem is tudják, hogy ahogyan reagálnak a környezetük dolgaira, az... nem normális. Miért is tudnák, ha nekik az teljesen rendben lévőnek látszik? A regényben mindenki mindenkivel játssza saját, külön bejáratú játszmáit, senki sem őszinte senkihez, és ha mégis, arra meg tuti biztos, hogy ráfarag. 

Amikor az utolsó lap végére értem (jelzem, hajnali egy óra előtt 5 perccel), mérgesen csaptam be a könyvet, hogy meg az anyádat. Álmos és felzaklatott voltam. Vitt előre a történet, pedig többször is le akartam tenni, hogy majd holnap folytatom, arról nem beszélve, hogy ott vajúdtam vele: ilyen nincs, mi a bánatért olvasom még mindig ennek a borzasztó Szép Adélnek viselt dolgait, de abbahagyni nem tudtam. Kíváncsi voltam, meddig megy el a főhős a... abban. Majd megevett a fene, hogy mi lesz.

Amikor megtudtam a végkifejletet, csak néztem magam elé, hogy WTF? WTFWTFWTF? Mellé képzeld el, hogy életemben eddig két ilyen Szép Adél jellegű ismerősöm volt, az egyiktől alig bírtam megszabadulni, a másiknál pedig az egyik miatt hamar levettem a szitut és a mai napig (és amíg élek, mindig) úgy kerülöm az illetőt, mint középkori ember a pestisest. 

Mi a cselekmény tanulsága?

Egyrészt az, hogy a világ folyton változik, halad és mi is megyünk vele tovább, akár tetszik, akár nem. Ha haláleset miatt megbénulunk és ezt az állapotot évekig fenn is tartjuk, akkor mindegy, ha mellé fekszünk kedves halottunknak. Minden előfordulhat az ember életében, ha elég sokáig él vagy nincs szerencséje. Igen, akár szerettünk is meghalhat, fel kell dolgozni. Igen, minden függőség rossz. A társfüggőség is az, amelyből Adél képtelen kilépni. Nem az határoz meg bennünket, hogy kivel élünk együtt. Nélküle is azok vagyunk, akik addig voltunk, csak a családi állapotunk változik meg, ami kellemetlen, nem várt, de ez az a fajta változás, ami előtt senkit sem kérdeznek meg, hogy akarod-e vagy fel vagy-e a rá készülve. Csak rajtunk múlik, mennyire felnőttként vagyunk képesek reagálni és feldolgozni a traumát. Persze, aki mentálisan nincs egyben vagy sosem nőtt fel, mint a mű főhőse, csak úgy néz ki, mintha felnőtt lenne, annak nehezebb, netán egyenesen kivitelezhetetlen.

Másrészt pedig mindent arra kell használni, amire nekünk való. Ha közösségi médiáról van szó, akkor kapcsolattartásra, ismeretek szerzésére vagy arra, amire a használójának szüksége van. Nem pótcselekvésre. Az időfolyamot már nem is szoktam nézni, időpazarlásnak tartom. Most tényleg érdekeljen, hogy a csecsemő és a kiskutya ölelkezve alszanak? Vagy hogyan veri szét valaki szétfagyott medencéjét és jár pórul a jég alól kiömlő vízzel? Internetszemét. Nincs nekem mit csinálnom, hogy ilyenekkel töltsem az időmet? Nem a Facebook-kal van baj. Sosem az eszköz a probléma, hanem abból lehet galiba, amire és ahogy használják. Hiszen a késsel zöldséget is lehet darabolni, meg embert is lehet ölni. Ismerős közhely, nem? és még igaz is.

El lehet azon is tűnődni, ki mondja meg, mi a jó nekünk? És az, ami jó érzéssel tölt el bennünket, valóban hasznos is nekünk? Gondolok itt például marhapörire nokedlivel vagy tejszínhabos süteménycsodára, ami szubjektív megítélésünk szerint egyenesen isteni nektár külön-külön és együtt is, csak ne híznánk el mértéktelen bevitelétől. Ugyanez igaz az internet és a közösségi média megítélésre is. Nagyon egyszerűen fogyasztható termékeket kínál, könnyű rájuk rácuppanni, szinte lehetetlen mértéket tartani bennük és nehéz leszokni róluk, különösen annak nagyon nehéz, akinek amúgy is van valami mentális problémája, netán kialakulatlan a személyisége. A mű cselekménye persze nem átlagos véget kínál befejezésként, ami a mindennapokban ennyire azért nem szokott kiéleződni. A hétköznapi ember pusztán csak kialvatlan, nem halad a feladataival, szétszórt, ha képtelen leakadni okos telefonjáról, és olyan mértékű tragédiát, amivel záródik Sándor Anikó műve, nemigen okoz. De extrém esetben miért is ne fordulhatna elő ilyen?

Köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadónak! A képre kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, a kiadótól.

A háború szele

Kövess minket Facebookon!