Blythe és a Shepherd testvérek története folytatódik, itt sincs hiány sem drámában, sem szerelemben...

Jessica Park a Lélegezz velem! c. könyvében egy fiatal, végzős egyetemista lányt helyezett a középpontba, akit alaposan megrágott majd kiköpött az élet, de végül úgy nézett ki, magára és új családra talált a Sheperd testvéred személyében, kapcsolata Chrisszel, a legidősebb fivérrel jobb nem is lehetne. De persze túl szép lenne, ha minden így is maradna...

Az élet zajlik tovább ebben a kötetben, Blythe és Chris úgy döntöttek, hogy otthonukká nevezik ki a Maine-i tengerparti nyaralót, Blythe egy újságnál helyezkedett el távmunkában, Chris pedig a helyi nemzeti park IT-s kollégája lett, aki a túrákat sem veti meg. A fiatalabb Sheperd testvérek, Eric és Estelle, és a párjaik, Zach és James még egyetemre járnak, Sabin pedig úgy néz ki, ott marad Chrisszel és Blythe-dal a házban. Aztán a nyár utolsó napján derült égből villámként csap le a hírrel: elköltözik, méghozzá Amerika másik felére, a nyugati parti San Diegóba. Blythe nehezen dolgozza fel, hogy elveszíti Sabint, télen meg is látogatják őt a napfényes San Diegóban, de ez össze is zavarja mindkettejüket. Barátság az, ami köztük van, vagy valami sokkal több? És mit jelent mindez Chrisre nézve?

Jessica Park

Természetesen itt is többet tudtunk meg a testvérek múltjáról, az apjukról és a hozzá fűződő viszonyukról, meg pár viselt dolgáról, ez a könyv elvileg egy szorosabb, szűkebb perspektívából mutatja be őket, elsősorban Sabinre koncentrálva, jobban mondva Sabin és Blythe kapcsolatára. Nekem tetszett, hogy Blythe szemén át láttuk az egészet, még Sabin fájdalmát és kitöréseit is, a váltott szemszög itt nem működött volna. De sok volt. És mégis kevés. A kapcsolatuk számomra hiteltelen, és Chris túlságosan jó volt. Túl megértő, túl kedves, túl bölcs. Persze ez a helyes hozzáállás a hasonló helyzetekhez, de valljuk be: nem tudnánk az ilyen helyzetekhez így hozzáállni. 

Akár egész hátralévő életedben érezheted ezt a fájdalmat, és ez rendben van. Egyszer majd elviselhetővé válik, de az is rendben van, ha ez nem ma következik be. Az ember eltervezi a gyógyulást. Abból kell kiindulni, hogy el fogsz jutni odáig. Ezért küzdünk. Nap mint nap megküzdünk a gyógyulásért.

A könyvben minden fejezet elején pár sor szerepelt egy dalszövegből, és a pár sorból egy-egy betű más színű volt, mint a többi. Eleinte valamiért azt hittem, hogy a dalszövegekben néha megszokott hangsúlyok jelölésére szolgál, de később rájöttem, hogy nem: értelmes szavakat adnak ki az összeolvasott betűk. A könyv vége felé vissza is lapoztam mindegyikhez, és megpróbáltam a szavakat is összeolvasni minden fejezet elején, hátha egy értelmes mondat jön ki belőle, de sajnos nem :)

A dalokat egyébként Troy Ramey írta és szerezte, egyik, kifejezetten ehhez a könyvhöz készült dala itt hallgatható meg:

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, az első részemről jobban tetszett, de mégis örülök, hogy elkészült egy folytatás is. Megszerettem ezeket a szereplőket, bár most pont a kedvenceimről olvashattam kevesebbet, azért alakult az ő életük is. Tetszett Chris és Blythe kapcsolatának harmóniája és egyensúlya, és kifejezetten örültem annak, hogy közéjük semmiféle drámát nem írt az író. Nem hiányzott az oda, néha jó ennyire kiegyensúlyozott kapcsolatról írni, még ha az egyik fél egy kicsit néha bele is zavarodik ebbe-abba. Továbbra is szeretnék Ericről és Estelle-ről olvasni, az ő szemszögükből megismerni a történteket és az életüket.

Köszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Ez csak fájdalom. Lélegezz!

Kövess minket Facebookon!