Meddig ember az ember? Vagy ember a pók?
Hol a vallás határa és hit vége?
És ha vége van a hitnek, akkor mi következik utána?
Mi a rasszizmus és lehet-e változtatni rajta?
Mi a gonosz és mi a jó, elkülöníthető-e egyértelműen egymástól a kettő?
Amikor kezembe vettem, sőt, még csak a beharangozót olvastam a Fumax Kiadó honlapján Adrian Tchaikovsky Pókfény című művéről, még nem tudtam, hogy egy epikus fantasy ilyen komoly kérdéseket fog felvetni bennem, mint amelyeket fenn olvasol. Pedig a felszínen csupa könnyedség: sip-sup, megyünk, leverjük a gonoszt, tiszta ügy, csupa nyers humor, csupa egyértelmű, fekete-fehér műveletsorok. Igen. Csak aztán ahogy haladunk a sűrűjébe, kényelmetlenül nézegetünk, hogy khm.... lehet-e gonoszul szeletelni például a sárgarépát? vagy gonoszul dugni egyet? vagy hogy is van ez?
Hol is kezdjem a cselekményt? Adott Dióra, Armes papnője (legfőbb hit egyházának elnevezése), a kiválasztott, aki a prófécia végrehajtója (amivel lel lehet győzni a gonoszt). Segítőiül szegődnek a feladat végrehajtására:
- Harathes, nagy darab harcos férfi, amúgy seggfej, aki rettenetesen szeretne egy vérmes éjszakát a Cyrene nevű íjásszal,
- Cyrene, vörös hajú íjász nő, vezeklésül van a csapattal és a háta közepére sem kívánja a harcost,
- Penthos, nagy hírű mágus, aki Dióráért veszkődik hiába,
- Lief, aki tolvaj, és kizárólag a haszonért csatlakozott a többiekhez.
A cél pedig nem más, mint Darveziannak, a Sötétség Urának legyőzése az ősi prófécia beteljesítése által, amely szerint egy pók méregfoga és a pókösvény az, ami elsegít a győzelemig. A pók szájszervéből szükséges darabot sem volt egyszerű megszerezni, de azt a papnő is kénytelen belátni, hogy a pókok ritkán szoktak térképet skribálni, bármennyire ráérjenek is. Rövid tanakodás után a pókok Anyja egyik fiát ajánlja fel a csapatnak vezetőül, Nth-t, akinek átadja minden tudását. Ennek a szegény póknak innentől nehéz feladata lesz: bármikor meghalna Nagy Anyáért, de neki élni kell érte és a Fészek többi pókjának életéért. Meghalni sokkal egyszerűbb lett volna, Nth szinte táncol a hálón a rettegéstől, amikor megtudja, milyen sorsra szánták.
Hátulról senki sem mondta volna meg Nth-ról, hogy nem ember
Neki is indulnának a küldetést teljesíteni, amikor kis bökkenő támad: öt ember nem masírozhat hetekig az országon át egy óriás pókkal a hátuk mögött, de a mágus közli, nem ügy és emberré változtatja Nth-t.
Legalábbis nagyjából.
Lesz keze, lába, ahogy az embereknek általában, de a feje... nos arról jobb nem beszélni. A szája egy kutya szájához lesz hasonló, tele éles fogakkal, nagy szemfogakkal, és hát... van ugyan két nagy szeme, de szempillák és szemhéj nélkül, és az összes többi kis szeme is megmaradt itt-ott a halántékán. Csúnya szegény, na. De amúgy semmi gáz, képes enni, inni, gondolatait beszéddel kifejezni, járni, a célnak pont megfelel. Egy szemüveg és a csuklya segít a bajon. S mert a pók a sötétség teremtménye, és a rémisztő külső ijesztő gyorsasággal és erővel van felruházva, ezért a mágus Nth akaratát megfogja egy átokkal, hogy a csapatnak ne árthasson semmi módon sem.
Elindulnak hát, hogy bevégezzék sorsukat, akármi legyen is az. A nyers, durva humor végigkíséri a művet, de egyáltalán nem megy át öncélú trágárságba: mindig, minden ilyen helyén van. Ahogy haladunk az időben egyre mélyebbre a cselekményben, egyre több bizonytalanság üti fel a fejét az egyértelmű jó és gonosz elkülönítésének igénye során. Valóban olyan csúnya az emberpók? Valóban gonosz az emberpók? Valóban szükséges lenézni és undorodni személyétől? Egyáltalán személy ő vagy csak valami féreg még mindig? Kötheti-e lojalitás, hűség vagy bármi egyéb jóra vezető érzés őt a csapathoz?
És a szereplők is: ki a jó és ki a rossz a csapatban? Valóban eldobni való senki a kisstílű tolvaj Lief, vagy ő a legemberségesebb? Cyrene rossz-e attól, hogy bárkinek hajlandó kegyeit odadobni, de a harcosnak soha? A harcos jó-e pusztán attól, hogy a hit védelmezője? És a papnő, aki maga is bizonytalanságokkal küszködik, képes-e kiemelkedni a hit elefántcsonttornyából, hogy mindent és mindenkit helyén értékeljen?
A szerző, Adrian Tchaikovsky
A sok kaland, amelyeken keresztül megy ez az öt ember, jellemformáló, embert próbáló. Senki sem lesz ugyanaz a folyamat végére, mint aki azelőtt volt. Empatikusabb, realistább, tisztább fejű lesz valamennyi szereplő (jó, talán a harcos nem, ő ugyanolyan seggfejként jön ki az egészből, amilyen eredetileg is volt). Érdekes volt látni a vezető, Dióra szemének felnyílását a valóságra. Amikor vezető lesz valaki, azt mondják neki, hogy édes húgom, bátyám, azért tettünk ide, erre a posztra, mert te ismered legjobban ezt a szakterületet, te tudod legbiztosabban, mit lehet és mit nem. Bízunk benned, hiszünk neked, és amikor egy-egy problémára megoldást találsz: csináld. Ugyanakkor azt soha senki nem fogja elárulni: akkor leszel a legjobb vezető, ha pontosan tudod, mikor hághatod át azokat a szabályokat, amelyeket eddig betartottál és betartattál. Hogy néha előbb rosszat kell cselekedni ahhoz, hogy jó legyen a végeredmény. Dióra is ezen matekol: nem jobb-e tisztán elbukni, mint ilyen módon győzni? Hát nem, édes lelkem, Az áhított eredmény érdekében nem árt bepiszkolni a kezünket, mert dugni, is meg szűznek maradni is egyszerre nem megy. Csak aztán ezt is, meg azt is helyén kell értékelni.
Mondjuk a megtestesült gonosz álláspontja is megér egy misét: "Mit tettem én az emberekkel, amit nem maguknak okoztak?" Szóval, az a rettenetesen sok kaland, amin keresztül mennek hőseink, a jellemfejlődés ábrázolása, a sok kitalált szörny és hely leírása játékosan (meg súlyosan) vezet bennünket a végkifejletig, amelyen.. el fog ámulni mindenki. Szívből drukkoltam az emberpóknak (is).
Adrian Tchaikovsky ezentúl bármit írhat: látatlanban kell. Eddig három magyar nyelven megjelent műből három tetszett. Ennyi.
A kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!
