"A De mennyire összegzéskötet, benne megcsillannak a Várady-líra jellegzetes erényei: irónia, intellektualitás, intonálás, és kiegészül egyfajta hűvös szenvedélyességgel, elegáns és intenzív életfilozófiával."
Várady Szabolcs Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő idén új verseskötettel jelentkezett a Magvető Kiadónál, immár ez a negyedik a sorban. Ebben a kötetben rengeteg személyes élményét, emlékeit, kapcsolatait idézi fel, illetve azok elmúlást helyezi a középpontba. Minden vers egy történet, melyek összefüggnek, ezért nem érdemes bele-bele lapozni, hanem az elejétől kell sorban haladni, hogy a végére egy egész kis regényszerűséget kapjunk.
A szerző korához képest nagyon fiatalosak a versei. Rímelnek, de emellett találhatóak benne szlenges fordulatok, kétértelműségek, és vannak frappáns, tömör szösszenetek, melyek már erősen a slam poetry műfajára hajaznak. Ezeket a verseket négy ciklusra tagolta, melyek szép sorban követik egymást.
Az első címe: Vagy megvolt valóban. Ez a rész érdekes volt. Úgy idézi fel az emlékeket, hogy érezzük rajtuk a bizonytalanságot vagy épp a bizonyosságot. Mindenkinek vannak olyan emlékei, melyekből csak töredékek maradtak meg és ott sem feltétlenül vagyunk biztosak abban, amire emlékszünk. Tökéletes példa erre a kötet első verse:
Kaliforniában egy dán falu
Hogy is hívják azt a kis dán falut?
Azt hittem, soha nem érünk oda,
nem jófelé megyünk, vagy kifogy a
benzinünk és sehol egy árva kút,
megyünk, megyünk, mióta és miért?
Csinos kis házak, mikor végre meglett,
és egy házon kiírva persze, Hamlet,
és úgy voltunk, mint aki hazaért.
Takaros, szőke lányok bizonyára
dán viseletben szolgáltak teát fel
és dán péksüteményt.
Hűvösödött, mire eljött a farewell.
Elindultunk ellenkező irányba.
Kalifornia, '88 tele.
Talán fűtöttünk a kocsiban.
A nap ment lefele.
De hogy hívják azt a kis dán falut?
Megírtam ezt a verset, vége van.
Hová tegyem, ha majd eszembe jut?
Közben olyan versekkel is találkozunk, melyek kudarcokat, a halál közeledtét idézik és olyanokkal is, melyek elhunyt barátok gyászát örökítik meg. Ezt a vonalat folytatva érkezünk el a második ciklushoz, mely a Ha ott is: itt címe viseli. Ebben a ciklusban pályatársaira emlékszik. Többek között akad vers Pór Péternek, Lator Lászlónak vagy épp egy különös történet, amikor Péter megmentette mindkettejük életét egy öreg Ladában.
Költők, sírok
Orbán Ottó öt éve nyughat,
Petri már hét éve halott.
Ők megengedhetik maguknak.
Én ettől...hol vagyok?
Olyan élesen látszotok ti!
Ott mindig süt valami nap.
Magamat nehezen veszem ki.
Ez itt homályosabb.
Hogy már nem együtt - hogyne fájna!
Madarak szántják az eget.
Aki a földet kultiválja,
báván fölinteget.
Ezután a kicsit borongósabb, szomorúbb ciklus után érkezünk a harmadikhoz, mely az Egy év cserepei címet kapta és merőben különbözik az eddigiektől. Ez csupán egyetlen hosszú vers, melyet a 2010-es évben beérkező e-mailjeiből szemelt a szerző. Ezeket összefésülte, itt-ott igazított rajtuk, hogy összeálljanak verssé. Ebből egy apró részt idéznék, melyről el sem tudom képzelni milyen szövegkörnyezetben érkezhetett a szerző postafiókjába:
"Szólj a többi barátodnak, hogy
ne ugorjanak be a trójai falóba."
És el is érkeztünk az utolsó ciklushoz: Ameddig, addig. Ebben a részben nem csupán emlékek, mint például egy úttörődal, a választások vasárnapja vagy egy bájos gyerekkori emlék a pókról a hálószoba falán, hanem régi álmok is helyet kaptak. Vagy épp indulás a Kútvölgyi kórházba:
Ritmuspróbák (részlet)
Könyvek,
papírok,
szemüveg,
ez meg az,
könyvek,
kották,
cetlik,
ez meg az,
tollak,
telefon,
másik
szemüveg,
naptár,
leletek.
Holnap kórház.
Zárásul annyit elárulok, hogy nem véletlenül nyitottam az első verssel a posztban, ugyanis a kötet végén választ kapunk a kérdésre, de ennél többet nem árulok el.
Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak!
A borítóra kattintva elérhetitek a kötetet a kiadótól, kedvezményesen!
Kövess minket Facebookon!
Anna visszafordul a peronról...érdekel? Kattints!
