Mit tudunk valójában az időről? Carlo Rovelli megpróbálja elmagyarázni.
Úgy 20 évesen kezdtem ismerkedni a kvantummechanikával. Apámnak volt egy 1963-as kiadású tudományos könyve, amiben először olvastam a a kvantumokról, a kvantummechanika alaptörvényeiről (ezt anno bemagoltam: minden atom illetve részecske megfelelő adagokban illetve dózisokban nyel el, illetve sugároz energiát. Ezeket az adagokat hívjuk energiakvantumnak, azaz fotonnak. Ezeknek a fotonoknak töltésüktől függő energiájuk van.) Ott olvastam először Max Planckról, a fotoemulziós kamrákról, az anyag energiává, majd vissza anyaggá alakításáról. Sőt, az urándúsításról is. Bevallom, érdekelt a téma, de annyira nem, hogy ez irányba kezdjek tanulni, de arra jó volt, hogy ezzel kitűnjek a korombeliek közül, és villoghassak a fizikaórán.
Pontosan ezek miatt, ha tévében vagy könyvekben ilyen témával találkozom, mindig érdeklődve fordulok feléjük.
Sok könyv és tudományos tévésorozat esik abba a hibába, hogy egykettőre elkezd hatalmas (vagy épp nagyon kicsi) számokkal dobálózni, fogalmakkal amiket nem ért senki. Nagyon nagy művészet erről a témáról közérthetően, sőt szórakoztatóan írni. Carlo Rovellinek vajon sikerült-e? Részben igen.
Az idő, és annak mibenléte a egyik legérdekesebb és egyben legelvontabb kérdés, ami a tudományban felbukkant. Rovelli épp ezért szépen felépítve ismerteti meg velünk mindazt, amit az időről tudunk, látunk, csak épp nem gondolunk bele, hogy ez miért is van úgy, ahogy. Finoman csempészi bele a jól érthető példáiba a fizikai tételeket, képleteket, és mindazt, amit untunk a fizikaórákon. Belegondoltunk-e abba, hogy ha pl. felmegyünk egy magas hegyre, a barátunk meg lent marad a völgyben, akkor miután újra találkozunk, kissé nagyobb lesz a "korkülönbség" köztünk, mint előtte. Ugyanis a magasabb helyeken gyorsabban telik az idő. És ez kvázi felfogható időutazásnak is. Persze ez nagyon-nagyon kicsi mértékben van így, és a kimutatásához precíziós órák kellenek, de kimutatható.
Vagy belegondoltunk-e abba, milyen fontos dolog is volt az órák összehangolása a 19. század környékén? A régi embernek, akinek nem volt zsebórája, egyetlen fix időpont létezett, a dél, amikor a nap a legmagasabban járt. Esetleg egy napóra azért jól jött, és ehhez igazították a templom óráját a főtéren. De nem mindenhol volt ugyanakkor dél, és mivel a technika fejlődött, a távközlés, a vonat egyre jobban teret hódított, szükség volt ezen órák összehangolására. Először az egész világon a londoni delet akarták kikiáltani a DÉL-nek. Persze mindenki ragaszkodott a saját deléhez, így került sor az időzónák szerinti felosztásra. Maga Einstein is fiatalkori éveiben vonatok menetrendjeinek az összehangolásain ügyködött.
A könyv, amíg ilyen kis történeteket mesél el, egész érdekes és szórakoztató. Mondhatni laikusok számára is élvezhető, új információkkal teli. Aztán nagyjából a felénél Rovelli átvált a saját kutatási területére, a kvantumgravitációra. Na itt mintha a könyv közönséget váltana, mert olyan szintű szakmázásba megy át, hogy ahhoz minimum fizikatanárnak kellene lenni, hogy követni tudjuk. Persze azért néha bedob pár érthetőbb példát, de érezhetően megnövekednek a mélyebb tartalmak, értelmezések. Ő maga is érzi ezt, meg is jegyzi poénosan, hogy "remélem nem vesztettem még el az olvasóimat".
Érződik a könyvön, hogy egy jó szakember írta, aki sokat agyalt ilyen témákon, miközben csillagos eget bámulta. Érződik, hogy szeretné ezt átadni nekünk, laikusoknak is. Részben sikerrel járt. Ha másra nem is, gondolatébresztőnek, agyzsibbasztásnak tökéletes a könyv.
A kötet elérhető a könyv magyarországi kiadója, a Park Kiadó honlapján a borítóra kattintva.
Kövess minket Facebookon!
Park, Budapest, 2018
248 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789633554081
Fordította: Balázs István
