Faltól falig Amerika - amikor egy több évtizedes álom valósággá válik

2019. augusztus 05. 00:15 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Braun Róbert: Faltól falig Amerika

2017 júliusában két magyar családapa két-két lányával úgy döntött, hogy három hétre kiszakad a világból, és egy valódi cross-country keretében beautózza Amerikát New Yorktól San Franciscó-ig.

Pontosítsunk: dehogy akkor döntötték el. Braun Róbert és barátja, Gábor már jóval a rendszerváltás előtt eldöntötték, hogy egyszer keresztülautózzák Amerikát. Amolyan fiatalkori bohó álom volt ez, közben élték az életüket: Róbert ott volt mindenhol, egyik alapítója volt a Café Babelnek és az index.hu-nak, stratégiai és kommunikációs igazgatója a Sziget Fesztiválnak, politikai és marketingstratéga, egyetemi oktató és tudományos kutató. Barátja, Gábor pedig fordító és angol nyelv és irodalom tanszéken docens lett. Ahogy Róbert fogalmaz:

"Gábor puhább, ő lágyabban él, erősebb gyökerei vannak a múltban. Fordító: míg én a jövőt éltem bele a múltba, ő rendesebb - a múltat fordítja a jövőre."

Amikor az ötlet a nyolcvanas években megfogalmazódott bennük, még csak egy távoli álom volt, ám olyan álom, ami meghatározta az életüket. Olyan álom, ami nem biztos, hogy be fog teljesülni, és ami talán nem is jó, ha beteljesül. Az ilyen régóta dédelgetett álmok veszélyesek, mert lehet, hogy a régi dédelgetés miatt már-már irreális elvárásaink lesznek. Aztán pedig csalódunk és szorongunk és feszengünk. Mégis az ilyen álmok azok, amik meghatározzák az életünket, ezektől is leszünk azok, akik, beivódnak az életünkbe, a személyiségünkbe. Valami ilyesmi történt Róberttel és Gáborral is, ez tartotta össze őket. Ez is.

"Több volt, mint vágy, kevesebb, mint terv; beszédmód inkább, olyasmi, ami van, a déjà vu és a remény közötti tartományban, jövő időben, nem feltételes módban. Vissza-visszatérő gondolat, hogy ezt fogjuk csinálni, viszonylag magabiztosan; nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem hogy mikor? Szöszmötölünk vele, szemléljük, mint egy játékot a vidámparkban; beszélünk róla, szórakoztatjuk magunkat, tesszük-vesszük, körülírjuk, hivatkozunk rá, mintha lenne, sokan unják. Feleségek, barátok, ismerősök mondják: úgyse; szófordulat, elvágyódás, a másik történet, ami lehetett volna – tudjuk, milyen az élet Kelet-Európában."

Braun Róbert

Közben pedig zajlott az élet: tanultak, éltek, lett feleségük, gyerekeik, de az amerikai cross-country mégsem kopott meg. Távlati tervekből pedig egyre előrébb lépdelt, mi lenne ha helyett akkor, amikorrá vált. Végül ahogy alakult az életük (Gábor előtt még egy válás, Róberték előtt egy Bécsbe való költözés állt), 2015-ben eldöntötték, hogy na akkor két év múlva. Először csak maga az útvonal volt meg: New York, Washington, Nashville, New Orleans, Houston, Dallas, Santa Fe, Las Vegas, Los Angeles és San Francisco, hogy csak a nagyobb állomásokat említsem.

Ekkor még felesleges is volt ennél többet tervezni: hogy pontosan mikor, hogy pontosan mely utakon, sőt, hogy pontosan mivel... mindez ráér még később. Érdekes utat jártak be, keresztül egészen a mélydélen, a redneckek és a bibliaövezet világán, ami meg kell mondjam, számomra nem egy vonzó környék. Én Amerika északi felén mennék át, már csak a lenyűgöző táj miatt is. Az viszont tény, hogy ha valamit meg akarunk érteni az átlagos amerikai néplélekből úgymond, abból, ami megválasztotta elnöküknek a jelenlegit, akkor ez kell nekünk: a kisvárosi, déli Amerika. Braun Róbert és Wertheimer Gábor pedig pontosan ezt akarta.

Nem is tudom, hogy valódi cross-country-nak tekinthető-e ez a könyv. Igen, keresztülmegyünk Amerikán, két apa, négy lány, de ez a helyszínek és történések helyett inkább magát a cross-country életérzést adják, a gondolatokat, ami útközben Braun Róbert eszébe jutott, a dolgokat, amiket szeretne, amiért irigyli és csodálja, és amiért sajnálja, sőt mi több: haragszik Amerikára. A világnézetek, a szabadság, a demokrácia, a mindent átható politika, a történelem, a gyökeresen eltérő, mégis ismerős kultúra, amin keresztülutazunk a hat fő társaságában mi is, nem is a tér. Nem a városok kapják a főszerepet, nem is ők, az utazók: inkább az életérzés, a gondolatok, és persze Amerika. A régi, hamisítatlan Amerika, ami egyrészt igazolja, másrészt cáfolja a róla kialakult képeket. Nem útleírás ez, hiszen a kötet felénél még Washingtonnál sem járunk, az út tizedét sem tettük meg, nem időrendben és kilométer szerint meséli el az útjukat, inkább olyan, mint a gondolatok: csapongó, de érdekes és szerethető. Pontosan azért, mert a szerzőt is érdekli az, amiről írt, és szerette azt, ahogyan megvalósult egy fiatalkori álma. Éppen ezért magával ragadó és elgondolkodtató könyv született.

Egy érdekes beszélgetés a szerzővel: