Ódon hétvégi nyaraló (két orommal), saját, külön bejáratú kísértettel, 
aki valamikor valaki volt, de ki? 
Aztán ott az órásmester lánya, aki nyomtalanul eltűnt, 
festő szerelme reménytelenül kereste egész életében. 
Sok-sok éve, még a jelenben is keresik a kulcsot az akkor történt eseményekhez:
a lány csaló meg tolvaj volt, és megölték? 
Tolvaj volt és eltűnt a zsákmánnyal? 
Nem volt tolvaj és nem lopta el a gyémántot, de akkor meg hová lett, 
miért szívódott fel cím és nyom nélkül, hagyva, hogy rossz hírét keltsék? 
Vajon mi a története? 

A Carthaphilus Kiadó új Kate Morton könyvvel örvendeztette meg a rajongókat, Az órásmester lánya címmel. A moly.hu-n utánanézve megosztó véleményeket lehet találni róla: van, akinek nagyon is bejött (mint nekem is), és van, aki szerint szét van forgácsolva a cselekmény, amely túl sok helyszínen, túl sok szereplővel és túl sok idősíkkal operál, néha múltból a jelenbe vagy jelenből a múltba minden átmenet nélkül ugrál.

Nos, valóban figyelni kell, a történet mindenképpen türelmes olvasót kíván. Az események a jelenben indulnak, amikor Elodie Winslow, a fiatal londoni levéltáros egy mappában két látszólag összefüggéstelen dokumentumra bukkan: az egyik egy elragadó külsejű, Viktória-kori öltözéket viselő nő fényképe, a másik pedig egy művész vázlatfüzete, amelyben felfigyel egy folyókanyarulatban álló, kétormú ház rajzára. A ház rettenetesen ismerős egy meséből, amit az édesanyja citált neki esténként. Rokonságában nyomozva a történet után, Tip nagybácsikája roppant furán kezd el viselkedni, hímez-hámoz, de Elodie pontosan tudja, hogy nem mond igazat: a ház az a ház, amiről mesélt az anyja, és a 150 éves fotón lévő hölgyet is felismerte, az biztos, de hallgat. Miért hallgat? Mit titkol? Elodie az események nyomába ered. Megtalálja a kérdéses házat, ami ma már múzeum, a kimondottan szenvedélyes és kiemelkedően tehetséges művész, Edward Radcliffe emlékét őrzi.  A festő 150 évvel ezelőtt hagyta abba a festészetet, mert ebben a házban olyan események történtek, amelyek teljesen elfordították mindentől: menyasszonya halálát lelte, egy másik hölgy eltűnt és a nagy értékű családi ékszerüknek is nyoma veszett. Ez utóbbit kutatja a jelenben egy férfi, amikor Elodie felkeresi a házat. 

Az események sodrása idősíkokon és különböző helyszíneken keresztezi az olvasó útját, szerelmekkel, szenvedélyekkel, hittel, véletlenekkel, barátságokkal, bűnökkel pettyezve csöpögteti nekünk a szerző a valóságot. Ja, és mindeközben végig egy kísértet kotyorászik a fülünkbe, de szó szerint tessék érteni. Ha valamit szeretne elérni, egyszerűen belefúj a fülünkbe, hogy vegyük észre azt a tárgyat, azt a személyt, akit nem engedhetünk tovább anélkül, hogy szemügyre nem vennénk. A cél érdekében ha kell, becsapja az ajtót, lábunk elé rúg egy sámlit, mindegy, csak fel tudja hívni a figyelmünket. Felnőttekkel általában így bánik, de érzékenyebb gyerekek akár látják és hallják is. Juj!A szerző, Kate Morton

Mi történt 150 évvel ezelőtt? Mi köze az egésznek az órásmester lányához? Milyen buktatókon kell keresztül vergődnie Elodienak ahhoz, hogy a rejtélyt is megfejtse és önmagához is visszataláljon? Ki mondhatta, és miért, hogy "hosszú életem során megtanultam, hogy meg kell bocsátanunk magunknak a múlt vétkeit, különben elviselhetetlenné válik a jövőbe vezető út"?

Pár napja tettem le a művet. Ahogy korábban már írtam, a szerző ezen munkája türelmes embert kíván, aki – akár a méh, virágról virágra – gyűjti össze az információt a lényegről, ugrálva idősíkok, fontos és lényegtelennek tűnő szereplők között, hogy a végére a legapróbb epizód is helyére kattanjon. (Kattanjon, micsoda kulcsszó!) Romantikus is, sorsszerű is, kalandos is, és bár hosszú mű, napokig faltam, a közepére tudni véltem nagy vonalakban, mi történt, és ha nem is pont úgy, de mégis… megveregettem a vállam.

Kérdezed, ha tudtam a megoldást, miért olvastam végig? 
Viccelsz? Ettől a szerzőtől (általában) nincs unalmas cucc. Polcon marad, hogy 10 év múlva újra olvassam. Ráadásul Rosamund Pilcher óta szeretem az angliai helyszíneket, elbűvöl London és a vidéki angol táj. Lehet, ha ott kéne élnem, rögvest hiányozna a kontinentális éghajlat, de ugye, amíg ki nem próbálom, addig vágyhatok rá, nem?

A regényt az Alexandra Kiadócsoporthoz tartozó Cartaphilus Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet itt is köszönünk!

Érdekel a könyv? A képre kattintva kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadótól!

Tetszik, amit olvastál?