Az atomkorszak hőse

2019. augusztus 19. 07:58 - Tibitron79

Könyvajánló - Stanislaw Lem: Pirx pilóta kalandjai

Emlékszel a Pirx kalandjai c. sorozatra? Na, akkor azt felejtsd el.20070216pirx1.jpg

Pirx-szel gyermekoromban találkoztam először, a híres-hírhedt televíziós sorozatban, a Pirx kalandjaiban. Gyerekszemmel persze megragadta a fantáziámat, de később elég hamar kiderültek a hibái. A történetet kilúgozták, végtelenül lebutították, és így lett egy komoly sci-fiből ifjúsági móka. Persze a díszletek igen kreatívak voltak, hála az idehaza még újnak számító bluebox technikának. Volt itt Skoda lámpájából ajtó, mérőműszerből tanterem, öngyújtóűrhajó és egyéb nyalánkságok. De igazából vérgagyi volt, és a pár évvel későbbi (angol) Alfa holdbázis pl. ehhez képest fotorealisztikus dokumentumfilm lett. hqdefault.jpg

Lemtől sokat olvastam azóta, de maga a Pirx-mondakör többé-kevésbé kimaradt, ezért is vettem örömmel kézbe a Helikon Kiadó által újra kiadott Pirx pilóta kalandjait.

A történetek nem időrendben követik egymást, de ez nem mindig egyértelmű. Van itt űrhajós, világűrben bolyongós-felfedezős történet, robotüldözés a Holdon és android lebuktatós-nyomozós móka is. Tehát Lem elég széles spektrumban lőtte be hősét és átélt kalandjait. Sajnos sok történetre igaz, hogy túlírt, túl részletes, unalmas. Legalábbis addig, míg nem indul be a cselekmény. De ehhez előbb végig kell magunkat szenvedni jó pár oldal felesleges leíráson, amik nem tesznek sokat hozzá a műhöz. Mert szerintem minden egyes repedésről, csipogó-villogó lámpáról, kődarabról nem kell külön megemlékezni egy sci-fiben. Persze ahol van jelentősége, ott még akár élvezetes is a hosszas leírás.stanislaw_lem_portret_27.jpg

Párbeszédek fájóan kevés helyen vannak, inkább  hosszú leírások, és Pirx belső monológjai, gondolatmenetei vannak bemutatva. Szinte minden történet valamilyen csavarra, elgondolkodtató fordulatra van kihegyezve, ez hol működik, hol nem. Nekem a robotokkal, androidokkal foglalkozó részek tetszettek, ezek jól átgondoltak, tartalmasak és valóban elgondolkodtatóak voltak. Emlékszem, valamelyik irodalomkönyvben benne volt a Három kóbor űrlovag Lemtől. Emlékezetes idézet:  "Nyomon követte a Vaslovag, de előbb jól leszopta magát cseppfolyós héliummal.." Lem mindig is szerette ezt a robotos-kiber témát, érződik, hogy ezt jobban ki is dolgozta. Számomra a csúcspont az utolsó történet, a Tárgyalás volt. Ebből egy nagyon jó sci-fi-thrillert lehetne csinálni. Itt végre voltak okos párbeszédek, pörgött az egész, ahogy én is szeretem.

Összességében szórakoztató, elgondolkodtató alkotás lett a Pirx pilóta, néhol humoros, néhol hardcore sci-fi elemekkel. Kevésbé filozofikus mint pl Arthur C. Clarke, kevésbé sejtelmes, mint pl. Ray Bradbury, kevésbé társadalomkritikus, mint Asimov, de nagyon is Stanislaw Lem.

Köszönöm a lehetőséget a Helikon Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Papírsereglet, avagy a spekuláció felsőfoka

Kövess minket Facebookon!

 

 

Helikon, Budapest, 2019
480 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789634790846
Fordította: Mach Edward, Murányi Beatrix

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5214968840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2019.08.21. 22:34:27

"Na, akkor azt felejtsd el" - oké, de akkor miről szól a poszt?

"Volt itt Skoda lámpájából ajtó, mérőműszerből tanterem, öngyújtóűrhajó" - ezekre pontosan emlékszik a szerző, vagy csak elismétli a gúnyolódásokat, amiket már százszor megírtak az interneten az elmúlt húsz évben?
a mellékelt képen például virágtartó-épület látható, de azt meg nem említi

egyébként mi a fene másból lettek volna a modellek, amikor nem egy modellgyártó céget bíztak meg vele, hiszen ilyen nem létezett, hanem a tévések-filmesek személyes kreativitása révén születtek meg ebből-abból a tárgyak, járművek, díszletek? igen, minden "valami más" volt valójában, és jobban sikerült korabeli filmekkel ellentétben ez olyannyira üvöltött a képernyőről, ami jelentősen rontotta a műélvezetet, sajnos

"a pár évvel későbbi (angol) Alfa holdbázis pl. ehhez képest fotorealisztikus dokumentumfilm lett" - nem: a Space 1999 című tévésorozat lényegében ugyanakkori (1972/1973 a készítés ideje), de nem ez az érdekes, hanem hogy nem "ehhez képest" olyan, amilyen, hanem mert a világhírű, Amerikában is elismert, a "fotorealisztikus" sci-fijeik révén sikeres alkotók készítették

"igazából vérgagyi volt" - nem: kevéssé jól sikerült, egyenetlen megvalósítású, de az akkor és ott elérhető legkomolyabb technikájú tévéműsor, ami jelentős innovációnak számított

"túlírt, túl részletes, unalmas" - nem: Lem a világ egyik legjobb, legelismertebb írója, és ez az egyik legjobb, legsikeresebb műve (én magam sokszor érzem, amikor olvasom: "ő a világ legjobb írója")

"végig kell magunkat szenvedni jó pár oldal felesleges leíráson, amik nem tesznek sokat hozzá a műhöz" - de igen

"Párbeszédek fájóan kevés helyen vannak, inkább hosszú leírások, és Pirx belső monológjai, gondolatmenetei vannak bemutatva" - például a "Pirx elbeszélése" című novella (nincs filmes adaptációja), ami semmi másról nem szól, mint egy ember merengéséről, hogy talán nem is történt semmi, vagy ha igen, az is bizonytalan... és ez az egyik legzseniálisabb sci-fi sztori, amit ismerek - ilyet kitalálni és létrehozni, ez Az irodalom

"Ebből egy nagyon jó sci-fi-thrillert lehetne csinálni" - nem tudom, kell-e még ilyesmit csinálni, hiszen a sztori lengyel-szovjet mozifeldolgozása, a Test pilota Pirxa (Robotokkal a Szaturnusz körül, 1979) remekül megoldja a feladatot
persze, rá lehetne ereszteni a témára Roland Emmerichet, vagy Christian Alvartot, vagy Eli Rothot, csak azt a végeredményt semmi pénzért nem nézném meg

"Kevésbé filozofikus mint pl Arthur C. Clarke, kevésbé sejtelmes, mint pl. Ray Bradbury, kevésbé társadalomkritikus, mint Asimov" - hát, egyik se talált

Tibitron79 2019.08.21. 22:45:19

@wmitty: Köszi a kimerítő hozzászólást. Mivel (gondolom) sem te sem én nem vagyunk Lem szakértők, akik irodalmi alapossággal ismerik és elemzik életművét, pusztán rajongók, ezért csak saját benyomásainkat, érzéseinket tudjuk leírni. Épp ezért a te véleményed pont annyit ér mint az enyém. Tehát én is bemacskakörmözhetném amit írtál, és odaírhatnám, hogy " de igen, de nem, szerintem meg de...". Talán nem jött át, de nekem is tetszett mű, de nem feltétlen rajongással állok hozzá. olvastam tőle sok mindent, jó írónak tartom, de szerintem néha túlírta a regényeit. Szerinted meg nem. Majd mindenki akit érdekel elolvassa és eldönti kinek volt inkább igaza.

Pic 2019.08.21. 23:38:51

Pirx témában csak annyit mondanék, hogy gyermekként láttam és úgy is zavaróan "fura" volt, 1-2 gyerekjátékot ismertem fel mindössze a filmben (távítányítós tank) és nem értettem mit csinál az a filmben. Akkoriban még nem ismertem a béna és gagyi kifejezéseket, mindössze az volt a furcsa számomra, hogy a felnőttek részéről már akkor is (!) a Pirx említésére a legfinomabb reakció a széles mosoly és összevigyorgás volt.

Szóval lehet, hogy nagy jelentőségű a magyar filmtörténetben, mert nagy technikai előre lépés volt, de a megvalósítás roppant amatőr módon történt amire nincs mentség. A gyatra kivitelezés sajnos odavágja az egészet.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2019.08.22. 09:13:55

@Tibitron79: bízunk benne. És köszönjük az ajánlót!
süti beállítások módosítása