Alma Mahler-Werfelről számtalan életrajzi írás látott napvilágot, ő maga is írt egyet az életéről, kissé szépítve és főleg elferdített valósággal operálva. Oliver Hilmes írása során azonban igyekezett leásni az objektív valóság gyökeréig - és ezeket a tényeket találta, amelyeket olvashatsz A fekete özvegy című munkájában.

A Rózsavölgyi és Társa Kiadó alapos életrajzi művet tett le a valóság iránt érdeklődők számára Oliver Hilmes tollából, aki komoly kutatások és eddig nem citált források alapján megírta a sokat vitatott sorsú Alma Mahler-Werfel életével foglalkozó művét, A fekete özvegy címmel.

Már a cím is árulkodó, fekete özvegy, amiről az azonos nevű pókra asszociáltam azonnal: aktus közben felfalja a hímeket, márpedig ami férjei és szeretői sorsát illeti, mondhatni, átvitt értelemben ő is hasonlóképpen cselekedett egyik-másikukkal. Olvastam más műveket is Alma Mahlerről, legutóbb a Kossuth Kiadó által jegyzett Carolina Bernard munkáját, Alma Mahler, Bécs múzsája címmel. Nos, annak regényes formája és kissé maszatoló tényfeltárása dacára is egyértelművé vált, hogy ilyen Alma Mahler féle emberekkel - ha egy mód van rá - egy úton menekülni sem vagyok hajlandó, nem hogy támadni. Ez a véleményem Oliver Hilmes által lejegyzett, kibontott valóság alapján csak megerősödött bennem.

Gustav Mahler (az első férj)

A szerző szerint Alma Mahler-Werfel buta, éretlen, öntudatlanul antiszemita, felületes, hatalomvágyó, kritikát nem tűrő, azt feldolgozni nem tudó, hisztérikus, teátrális, álmodozó, önértékelési gondokkal küszködő, kisebbségi komplexussal bíró, állandó megfelelési vágytól sújtott egyén. Negatív önértékelésének kompenzálásaként kínozza a környezetét, főleg a hozzá ilyen-olyan módon közel került férfiakat. Zavarbaejtően ellentmondásos, taszító személyiség, ugyanakkor el kell ismerni róla, hogy pillanatokon belül képes improvizálni, minden gyengesége és káros tulajdonsága ellenére erőt sugározni, sőt, már maga, a szenvedéstől sújtott sorsa is egyfajta jó-rossz tartást biztosít számára.

Fiatal fruskaként Almának egyetlen vágya volt: híres emberhez feleségül menni. Kérdezem én: normális vágy ez? Naná, hogy nem. Klimttel történt röpke, hamvába holt, viszonynak sem nevezhető közjáték után felfigyel Gustav Mahlerre, és az is őrá. Minden figyelmeztetés és Mahler egyértelmű, Alma sorsát és házasságban betöltött szerepét előre becsületesen kinyilatkoztató levele ellenére az ostoba bakfis hozzámegy a tőle idősebb, beteges és adósságokkal küzdő zeneszerző-karmesterhez. Hogy mit írt Mahler ama híres levelében? Azt, hogy Alma az életét mindenféle módon rendelje alá az ő élete kiszolgálásának. Neki nem pályatárs, hanem szerető társ, kenyeres pajtás kell: tehát zongorázás, zeneszerzés, és bármilyen egyéni törekvések a feleség részéről kizárva. 

És Alma, ez a buta tyúk, úgy gondolja, ez vállalható. Néhány hónap múlva feleség, állapotos.. és halálra unja magát boldogtalan, megbéklyózott házasságában. Vetélések, gyermekek szülése, gyerek halála, és halálos unalom várja Mahler oldalán, olyannyira, hogy pár év múlva már (1905) el is idegenedik Gustav Mahlertől, 1909-re kifejezetten undorodik férjétől, alkoholba fojtja bánatát, 1910-ben pedig belép életébe Walter Gropius, mint szerető. Alma? Alma látható örömmel nézi férje emiatti szenvedését. Őszintén? Ha nem hatalomvágyból, netán halvány bűntudattól gyötörve őrizte meg egész életében nevében a Mahlert, akkor nem tudom, mi miatt. Mert hogy igaz szeretet és szerelem közöttük részéről nem vagy nem sokáig létezett, arra a nagy esküt leteszem. 

Walter Gropius (a második férj)

Mahler 1911-es halála után Alma ott marad egyedül, és ahogy a szerző fejezetcímében említi: gazdag, fiatal és özvegy. A sok átkínlódott, házasságban töltött év után Alma kicsapongásba kezd, bár, férje temetése után közvetlenül agyongyötri őt a lelkiismeretfurdalás Mahlerrel való bánásmódja miatt. Ahogy haladok a dokumentumokon alapuló életrajzban, úgy válik egyre biztosabbá számomra, hogy ennek a hölgynek mindig az  az élethelyzet nem volt jó, amibe éppen belecsöppent, akár vágyva-akarva, akár akaratlanul. Az isten mentsen meg engem az ilyen személytől! (Most és mindörökké, ámen.)

A híres-hírhedt festmény Alma és Kokoschka viszonyát tárja a nagyvilág elé (Kokoschka műve)

Viszony Oskar Kokoschkával, Gropius csábítgatása, Vörös zeneszalon, első világháború (bocsánat, a Nagy Háború), házasság Gropiussal, társas magány, de kulcsa még mindig van Kokoschka műterméhez, ahonnan ellopja saját leveleit, biztos, ami tuti alapon. Amíg Mahlernél behatárolt volt minden tevékenysége, most szabad, mint a madár, de ez sem tetszik neki. Ráadásul nem jön ki második anyósával sem - csoda-e? - mert szerinte "titkos tanácsosok  tízerszámra kószálnak a világban, de Gustav Mahler csak egy volt és Almából sincs másik." 

Eldobjam az agyam a fenti mondattól? Élénken emlékszem, fiatalasszony koromban volt egy Gál István nevű vezetőm, őrnagyi rangban. Minden nap felhívta őt a felesége, a telefonkezelőnél úgy jelentkezett be: Gál Őrnagyné vagyok, kapcsolja kérem, a férjemet. Kábé ezen röhögött az egész osztály, méghozzá évekig. Olyasvalamivel dicsekedni, gőgösködni, kihangsúlyozni, érte tiszteletet elvárni, ami nem saját érdem, nevetséges, túlzó butaság. Alma és harmadik férje, Franz Werfel

Citálhatnám tovább Alma Mahler-Werfel életének meghatározó állomásait, de nem fogom. Félelmetes nőszemély, ahogy írtam korábban, sosem volt jó számára az, ami éppen volt. Az 1920 évek végén azt írja naplójában: "már tíz éve boldogtalan vagyok", pedig akkor már ott van neki Kokoschka, Werfel... és mégis. Politikailag Hitler oldalára áll, ennek ellenére 1938-ban menekül Bécsből (59 éves), francia emigrációban él, de egyre nehezebben viseli el férjét. A háborús helyzet eléri Párizst, menekülniük kell az országból, amit óriási kálvária után tudnak elhagyni Werfellel (harmadik férj), magával az Európa nevű földrésszel együtt.

Az idősödő Alma pózolása első férje, Gustav Mahler fotójával

Az Amerikai Egyesült Államokban aztán folytatódik tovább Alma kanosszája, biztonságban van, de boldogtalan, és ez így is marad élete végéig. Mindig van valami, ami miatt elégedetlen, ami miatt úgy érzi, nem bánnak vele rangjához méltón (könyörgöm, milyen rangjához?). A hetvenedik születésnapja nagyszabásúra sikeredik, neves emberek kívánnak neki hosszú életet, de isten igazából ettől sem változik alapvető magatartása: elégedetlen, dühös a világra. És így is hal meg: nem kér senki segítségéből.

Sajnáljam? Szánjam? Őszintén nem is tudom. Mert hogy tisztelni képtelen vagyok, az biztos. Elrettentő tanmese, milyen módon ne vágyjon senki hírnévre. Hiszen az Alma Mahler-Werfelek ma is köztünk élnek, csak másképpen hívják őket.

Köszönöm a lehetőséget a Líra Könyvek csoportba tartozó Rózsavölgyi és Társa kiadónak!

Úgy érzed, jó volna neked ez a kötet? A könyv borítórája kattintva elérhető kedvezményes áron.

Komoly zene: szabad-e piszkosan játszani?

Kövess minket Facebookon!