Róma és London után Budapesten dedikált a nemzetközi sikerszerző

2019. október 04. 11:43 - Carbonari

vikeeland2019-0022.jpgVi Keeland: "Imádom Budapestet, egyszerűen gyönyőrű"


" - Imádom Budapestet, egyszerűen gyönyőrű"
 - mondta Vi Keeland a budapesti könyvbemutatója előtt, ahol közel ezer rajongó várta az esős időben. A fáradhatatlannak tűnő sikerszerző a dedikálás kezdete után öt órával is mindenkivel ugyanolyan kedves és közvetlen volt. vikeeland2019-0020.jpg

Az írónő könyvei már majd' 30 országban jelentek meg és csak az Egyesült Államokban több mint kétmillió eladott regénnyel büszkélkedhet. Előszőr járt Budapesten, de elmondása szerint nem utoljára, annyira lenyűgözte a város és a magyar rajongók, akik még ajándékokkal is készültek.

" - Ő az első nemzetközi írónk, akit meghívtunk és akinek bemutatót szerveztünk. Volt is némi izgalom, mert a könyvek csak néhány órával a rendezvény előtt érkeztek meg a boltba. Más hangulatú lett volna a könyvbemutató könyv nélkül..." - mondta el Gönczi Péter az Álomgyár Kiadó egyik vezetője."

R. Kelényi Angelika, aki maga is író, a bemutató előtt rendezett sajtótájékoztatón arról kérdezte a szerzőt, hogy valós személyekről mintázza-e a szereplőit, megtörtént eseteket dolgoz-e fel. Az írónő nevetve mesélte, hogy a legújabb könyve egy fiatalabb férfi és egy idősebb nő szerelméről szól, csak a férje meg ne tudja.

" - Nagyon vártuk már. Imádjuk a könyveit és az hihetetelen, hogy személyesen is találkozhattunk vele. Annyira kedves volt." - mondta egy lelkes olvasó, Mercédesz, aki Tassról érkezett a lányával és az időjárás ellenére már két órával a bemutató előtt sorban állt. vikeeland2019-0005.jpgVi Keeland a bemutató másnapján már repült is tovább, mert Lengyelországban folytatódik az európai turnéja.

A cikk az Álomgyár Kiadó sajtóközleménye Vi Keeland hazánkba látogatásának eseményeiről.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2415192138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása