Az év ifjúsági regénye: Balatoni nyomozás

2019. október 13. 06:04 - Carbonari

Könyvajánló - Fiala Borcsa: Balatoni nyomozás

Hiszti Kriszti, Huba, Töpszli néni, kiszuperált cirkuszi lakókocsi,
Lajos, a bús képű öszvér, aki a lakókocsit húzza,
Freya, a megtermett norvég macska, aki termetre veri a spánielt,
és a térkép, a Kincs, a Rejtély, a nyomozás és
a levendulaillatú, kecskebéka-brekegős Káli-medence,
amely körbeöleli, megvigasztalja, megkacagtatja
és nyomozóink lába elé önti gazdag élményeit.

A Kolibri Kiadó humoros, páratlan izgalmakkal teli ifjúsági regényt tett le az olvasók elé Fiala Borcsa tollából, Balatoni nyomozás címmel. Visszemlékezem saját tini koromra: tuti, hogy a művet nem hagytam volna ott árválkodni sem a boltok, sem a könyvtárak polcain, napláne, hogy így 54 éves fejjel is ott ragadtam a lapok mellett (ez nagy szó! Kevés az az ifjúsági regény, ami engem le tud kötni annyira, hogy cakkom-pertli elolvassam első betűtől az utolsóig).

Lássuk a regény tartalmát! Adott egy cserfes tini, Hiszti Kriszti, aki mellett egy percig sem unatkoznak a szülők! Amióta megszületett, be nem áll a szája, mindenről és mindenkiről tud mindent, de szó szerint. Ugyanolyan biztonsággal (és hosszan) képes értekezni saját osztálytársairól (akik közül az egyik elkényelmesedett vadmalac), csecsemő vérmennyiségéről, pókokról, csigákról, csirkék fülcimpájáról, és egyáltalán, bármiről, ami eszébe jut. A házban lakók egyike odanyilatkozott, hogy ennek a kislánynak a nyelvét Krisztike halála után majd úgy kell még külön agyoncsapni, mert különben az még beszélni fog továbbra is.Íme Töpszli néni, a legvagányabb nagymama

Bekövetkezik a tanév vége, amikor is A Világ Legkülönlegesebb, Legegyedülállóbb Nagymamája, Töpszli néni, megérkezik nagy Budapestre az unokájáért, akit magával visz a levendulaillatú, kecskebéka-brekegős Káli medencébe, ahol aztán csak vele foglalkozik majd, előre mindenféle kalandokat ígérve. Persze, biztos, ami biztos, a nagymama unokáját azért általában a nagyothalló füle mellé ülteti, mert szereti a békességet: Kriszti annyit beszél, amennyit akar, Töpszli mama meg arra figyel a beszédből, amire akar... Kriszti szereti nagymamáját, örömmel megy vele. Hogy ne lenne szívesen ezzel a nagymamával, amikor ez a picike asszony (azért a név: Töpszli) talpig vagány, talpraesett, teletetovált, csibukozik, gyerekkorában úgy tudott medvecukrot lopni a boltostól, mint senki más, Norvégiában rákászhajón is dolgozott, ráadásul van egy kiszuperált cirkuszi lakókocsija, amit egy Lajos névre hallgató öszvér húz, már, ha úgy tartja kedve. (Ez a medvecukor lopás kedvenc szórakozása lehetett a mai negyvenes-ötvenes korosztály szüleinek: apám is mesélte, hogy Bumi bácsival 10 fillérért körbemérette az eladópultot - annyi járt érte - és amíg a boltos haladt tovább a pult mentén a medvecukkoral, ő gyorsan megette vagy zsebre tette az elejét, majd reklamált, hogy Bumi bácsi, nem jól tetszett mérni, ezen az oldalán rövidebbre tetszett hagyni...)Káli-medence, ahol a varázslatos kincskeresés zajlik

Szóval, elindulnak a Káli medencébe, ahol Töpszli néninek mindenféle, hosszú évtizedekre visszamenő ismeretségei vannak, barátok, ismerősök, akik egymást segítve, egymásért kiállva morzsolgatják életüket. Kriszti az egyiknél, Kender Sándornál - alias Sanyó apónál -, az ócskásnál, egy díszes dobozra bukkan, amit kikönyörög a nagymamájától, hogy vásárolja meg neki. Ugyanis van benne egy térkép. Sőt: A Térkép, ami ránézésre is állati régi lehet, tehát tuti, hogy Kincses Térkép! Kriszti azonnal álmodozásba fog, mihez is kezd majd azzal a tömérdek kinccsel! Például
- megveszi a Parlamentet, és innentől soha többé nem kell majd takarítania. Ha nagyon piszkos, szemetes lesz a szoba, ahol addig volt, egyszerűen csak arrább költözik eggyel.
- soha többé nem jár iskolába - minek?
- rádió-tévécsatornákat vesz.
- ezentúl kizárólag cukrászdákban fog reggelizni.
- sőt, felfogad egy szakácsot, akinek kutya kötelessége lesz neki desszertet felszolgálni reggelire.
- és mindenekelőtt beruház egy unikornisokból álló ménesre, mert ez fontos.

A díszes dobozban azonban csak a kincskeresési fázis első lépcsője van rejtélybe foglalva, mint később kiderül. Kriszti nagyon csalódott, de elkapja a fonalat, és keresztül-kasul bejárja nagymamájával, Lajos húzta cirkuszi kocsival az egész Káli-medencét, benne az Ábrahám-hegyet, a Salföldi majort, Kékkutat, Hegyestűt, stb. Menetközben rögvest a nyomozás elején szerez egy hasonszőrű barátot is, Hubát, aki nem is gondolná, hogy az eddigi unalmas, pihenést favorizáló, lassú nagyszülős iskolaszünetek után mennyire fel fogja pezsdíteni őt az idei nyaralás ezzel a nyomozósdival. A lelkes keresést csak kisebb afférok szakítják félbe, például olyasmi, hogy valaki bezárja őket egy elhagyatott fészerbe, és ott kell éjszakázniuk, vagy Freya, Töpszli néni spániel nagyságú norvég macskája, felkerget a fára egy pedigrés vizslát, a tulaj meg véresre tárcsázza Töpszli néni telefonját, hogy azonnal szabadítsa meg őt a terrorista hajlamú macskájától. De hőseink végül mindent megoldanak - úgy-ahogy.Salföldi major, ahová a kincsvadászat egyik állomása vezet

Vajon megtalálják a kincset? És mi lesz az?

Közben egy másik vonalon is jelentős események történnek, ami meg Töpszli néninek ad fejtörést: egyre-másra panaszkodnak a nyaralók, hogy eltűnedeznek dolgaik: táskák, pénztárcák, ékszerek, egyéb értékesebb tárgyaik. Ki hinné, hogy nem is kell messze menni a tettesért?

Igen, minden sorát élveztem a műnek. A lelkes kincskeresés, kiskamaszok lelkivilága, sértődősségük, a Káli-medence meghatározó vidékeinek részletes leírása, emberi esendőségek ábrázolása, stiklik, gyakorlatias megoldások: szóval, emberek, tobzódtam egy ifjúsági regényben. Ilyen sem fordult elő velem már bő 20 éve. Amúgy is kedvelem Fiala Borcsa írásait, a vmn.hu újságírói közül ő az egyetlen, aki szellemi termékeit fenntartások nélkül el tudom fogadni. A vezetőjük az vezető, bármennyire becsülöm is tevékenységét, az a másik szemüveges meghatározó alak meg túl tüskés nekem, így bármennyire fontos és akár rám tartozó dolgokról ír is, kerülöm a cikkeit. De Fiala Borcsa, az igen: reális, gyakorlatias, nem üntyümpüntyömözik, mégis humoros és mégsem bántó, két lábbal a földön áll.

A szerző, Fiala Borcsa (a kép Facebook faláról származiik)

Megítélésem szerint ilyen műveket kell tinijeink kezébe adni (választható) kötelező olvasmányként, amelyekben napjaink kütyüjei és megoldásai ugyanolyan természetességgel szerepelnek az írásban, mint régi idők lovagias tettei, nagyanyák kedvenc tevékenységei, iskolai történetek, levendula illatú nyaralások leírásai. Mai, friss, életszagú, humoros, eteti a magamfajta szőrös szívű ötvenest is. Hatására visszaidéztem saját tinikorom (elfeledett) nyarait, nádasban, réteken kószálásokat, békavadászatokat, szeder gyűjtéseket. Hű, tényleg! Tüskéktől összekaszabolt kézzel-lábbal szülők elé állásokat, csurig fekete kézzel (és szájjal, mert közben pár marokkal behabzsolni a szederből azon frissiben muszáj volt, ezt akárki beláthatja), büszkén szorongatva a három-négy kilónyi összevadászott szedret, kikövetelni, hogy abból még ma este (!) szörpnek kell lenni... és anyánk, a napi munkában megfáradt, méltatlankodó anyánk szépen nekiállt, üvegeket mosott, celofánt keresett, felforralta, kipasszírozta és bedunsztolta (majd elmosogatta azt a fekete istenverését, ami a szeder után maradt, mert ha az beleszárad a szitába, akár el is lehet dobni), hiszen ha már fáradtak vele a gyerekek (öcsém és én), akkor, ugye, hadd legyen meg az örömük.

Az ilyen ifjúsági regények hidat képeznek az idősebb generáció és a tinédzser korúak között, megnevettetnek, elgondolkodtatnak, rávilágít(hat)nak személyes hibákra, tökéletlenségekre - és hogy ezek miatt nem dől ám össze a világ! -, és képesek megmutatni, hogy mi számít igazi kincsnek akár a mai világban is. Olyan kincsnek, amelytől eláll még Hiszti Kriszti szómenése is.