Mekkora hatalma van életünk felett a mítoszoknak?

2019. november 29. 07:29 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Joseph Campbell, Bill Moyers: A mítosz hatalma

Már nem az ókori történetekre gondolok, hanem mindarra, amit misztifikálunk és túlmisztifikálunk az életben.1_89.jpg

Joseph Campbell és Bill Moyers újságíró egy több alkalomból álló, több órás, tévében is leadott beszélgetésének a kivonata ez a kötet, számtalan érdekes és értékes gondolattal, két művelt ember párbeszéde és együtt-gondolkodása az életről, az emberiségről, a vallásokról a történelemről, és napjaink - akkori napjaink - próbatételeiről. Hihetetlenül olvasmányos és gondolatébresztő, szóba kerülnek hősök, az élet értelme, ezernyi popkulturális utalás, 3000 éves és 30 éves történetek, ezeknek a közös gyökerei. Az egész életünk, a társadalmunk berendezkedése, a gondolkodásunk - ezt mind befolyásolják a mítoszok. Mert szükségünk van rájuk. 

Jimmy Carter, amikor beiktatták, előtte tartott egy rögtönzött közvéleménykutatást: el akarta hagyni mindazt a pompát, amivel egy amerikai elnököt beiktatnak, mindazt az ünnepséget, és az erre fordított összeget inkább valami értelmesre szerette volna költeni. Az emberek tiltakoztak, rossz ötletnek tartották, hiszen mégiscsak ő az amerikai elnök, adják meg a módját! Azt a látszatot fogja kelteni, hogy szegények vagy zsugoriak! És így lesz egy egyszerű emberből valami több... mítoszokat és szokásokat gyártunk mindenről, a gyereknevelésről, a párkapcsolatról, a házasságról, az egzisztenciáról, a viselkedésről, a munkáról, a politikusról, az orvosról, mindenről. És ezek a mítoszok határozzák meg életünket, az mindegy, hogy a valóság sokszor köszönőviszonyban sincs ezekkel. A lényeg az üzenet. A látszat. A történet.

Azt szokták mondani, hogy mindannyian az élet értelmét keressük. Én nem hiszem, hogy valóban ez volna az, amit keresnénk. Szerintem inkább az igazi élet tapasztalatát keressük, azt, hogy a pusztán fizikai szinten megélt élettapasztalatunk valamiképpen összhangban legyen a saját legbensőbb lényünkkel és valóságunkkal, és hogy érezzük az igazi életből fakadó elragadtatottságot.

2_35.jpg

Bill Moyers (balra) és Joseph Campbell

Elképesztő, hogy mennyi tudásanyaga volt Joseph Campbellnek, hogy milyen mélyen átlátta az összefüggéseket, már ha a saját szakterületéről volt szó. Irigylésre méltó mindaz a tudás, ami neki megvolt. Joseph Campbell 1904-ben született New Yorkban, még gyerek volt, amikor egy előadáson az indián teljesen magával ragadta. Bár római katolikusként nevelkedett, az érdeklődése az indián kultúra felé fordult, és egész életét ez a két ellentét határozta meg: a mélyen vallásos ír katolikus gyökerei, és a természeti népek közvetlenebb rítusai. Később a hinduizmus felé fordult, és középkori irodalomra szakosodott, az Arthur-mondakörből írta a szakdolgozatát. Párizsban és Münchenbenis tanult, európai évei alatt pedig nagy hatást gyakoroltak rá Picasso, Jung, Joyce, Freud, Klee, és Thomas Mann művei, és ezek a tapasztalatok arra a gondolatra vezették, hogy

...minden mítosz az emberi psziché kreatív terméke, a művészek a kultúra mítoszgyárosai, a mitológiák pedig az ember azon egyetemes szükségletének kreatív manifesztációi, hogy kifejezze pszichológiai, társadalmi, kozmológiai és szellemi valóságát.

Ezzel a gondolattal tökéletesen egyetértek, noha számos olyan következtetése volt, amivel nem. De ezt majd később. Naplójában így ír magáról:

„Kezdem azt gondolni, hogy azzal a kimagasló képességgel áldattam meg, hogy egy öszvér makacsságával dolgozzam teljességgel jelentéktelen témákon. … Folyton gyötör az érzés, hogy soha, sehová nem jutottam el – de ha leülök, hogy feltárjam, vajon hová is akarok eljutni, teljesen elveszem. … Libabőrös leszek még a gondolattól is, hogy professzor váljon belőlem. Hogy az egész életemet azzal töltsem, hogy becsapjam magamat és a diákjaimat, és megpróbáljam elhitetni, hogy amit keresünk, ott van a könyvekben! Fogalmam sincs, hol van – de abban elég biztos vagyok, hogy nem a könyvekben. – Nem az utazásban. – Nem Kaliforniában. – Nem New Yorkban. … De akkor hol van? És mi az, végtére is?

… Hirtelen ráébredtem, hogy ez az egész őrület, amit az amerikai indiánok iránt érzek, könnyen összehozható az irodalmi karrierrel. – Ma már biztos vagyok benne, hogy egyedül az angol irodalom biztosít terepet számomra ahhoz a határtalan és féktelen ide-oda szárnyaláshoz, amit annyira élvezek. A tudomány csak gúzsba kötne. És talán nem hozna több gyümölcsöt, mint amit az irodalom tartogat a számomra! – Ha igazolni akarom a létezésemet, és továbbra is fogva tart a gondolat, hogy valamit tennem kell az emberiségért – akkor a tanítás csillapíthatja ezt a késztetést. Ha pedig valaha képes leszek előállni egy intelligens világképpel, korunk értékrendszerének kritikájával hasznára lehetek a világnak. Ez megint csak visszavezet Krishna tanításához: A legjobban úgy segíthetsz az emberiségen, ha tökéletesíted önmagad.”

Figyelemre és csodálatra , sőt, irigylésre méltó az a tudásanyag, amivel bírt, és hogy a diákjai mind imádták az előadásait, rendre túl kicsi volt a kiosztott előadóterem, mert több százan, több ezren kíváncsiak voltak szellemes, lendületes, de alapos és elgondolkodtató szavaira. Ez a kötet visszaad valamit ebből. 1987-ben, rövid betegség után hunyt el, és olyan űrt hagyott maga után, amit még nem töltött ki senki.

3_26.jpg

Mindazonáltal talán a korral, amelyben élt, talán a társadalommal, vagy nem tudom mivel magyarázható, de úgy érzem, hogy sok, a mai világra - illetve hát a nyolcvanas évekre - vonatkozó gondolatával kissé tévútra került. A kor, amiben élt, sok szempontból kivételes volt. Kivételes volt, mert elképesztően gazdag - minden tekintetben -, hihetetlen jólét volt, és az emberi szabadság is nyiladozott. Mikor és hol választott korábban az ember szívből házastársat magának? Mikor és hol volt arra ideje, ereje, netán szellemi fegyvertára, hogy a házasságán , vallásán, életén gondolkodjon? A házasságot a vagyon döntötte el és a szülők, nem az, hogy megtalálja-e a másik felét vagy sem, hogy tiszteli, szereti-e. Ezért is volt rá szükség, hogy túlmisztifikálják a házasságot. Mert ha nem csinálnak belőle társadalmi, sőt mi több, isteni mítoszt, nem maradt volna együtt a két ember, ergo nem maradt volna meg a vagyon sem. Ez csak egy példa, de ebben pl. nem értettem egyet Campbell következtetéseivel. Mindazonáltal végig csodálattal vettem észre a sorok között azt a hihetetlen mitológiai és kultúrtörténeti tudását, ami volt. Gondolkodó ember volt, aki képes volt gondolatokat ébreszteni. Csak ajánlani tudom a könyvet.

Akiket érdekelnek angol nyelven az előadásai, beszélgetései egy-egy témáról, keressék fel a campbellfoundation nevű Youtube-csatornát, ahová több pár perces gondolata is fel lett töltve.

Köszönöm a lehetőséget a Libri-csoporthoz tartozó, Helikon Kiadó égisze alatt működő Szenzár Könyvek csapatának! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Izolde Johannsen, a nő, aki rajong a haditengerészetért

Mi az, amit megérthetünk?

Kövess minket Facebookon!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr1715329562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása