Már nem az ókori történetekre gondolok, hanem mindarra, amit misztifikálunk és túlmisztifikálunk az életben.
Joseph Campbell és Bill Moyers újságíró egy több alkalomból álló, több órás, tévében is leadott beszélgetésének a kivonata ez a kötet, számtalan érdekes és értékes gondolattal, két művelt ember párbeszéde és együtt-gondolkodása az életről, az emberiségről, a vallásokról a történelemről, és napjaink - akkori napjaink - próbatételeiről. Hihetetlenül olvasmányos és gondolatébresztő, szóba kerülnek hősök, az élet értelme, ezernyi popkulturális utalás, 3000 éves és 30 éves történetek, ezeknek a közös gyökerei. Az egész életünk, a társadalmunk berendezkedése, a gondolkodásunk - ezt mind befolyásolják a mítoszok. Mert szükségünk van rájuk.
Jimmy Carter, amikor beiktatták, előtte tartott egy rögtönzött közvéleménykutatást: el akarta hagyni mindazt a pompát, amivel egy amerikai elnököt beiktatnak, mindazt az ünnepséget, és az erre fordított összeget inkább valami értelmesre szerette volna költeni. Az emberek tiltakoztak, rossz ötletnek tartották, hiszen mégiscsak ő az amerikai elnök, adják meg a módját! Azt a látszatot fogja kelteni, hogy szegények vagy zsugoriak! És így lesz egy egyszerű emberből valami több... mítoszokat és szokásokat gyártunk mindenről, a gyereknevelésről, a párkapcsolatról, a házasságról, az egzisztenciáról, a viselkedésről, a munkáról, a politikusról, az orvosról, mindenről. És ezek a mítoszok határozzák meg életünket, az mindegy, hogy a valóság sokszor köszönőviszonyban sincs ezekkel. A lényeg az üzenet. A látszat. A történet.
Azt szokták mondani, hogy mindannyian az élet értelmét keressük. Én nem hiszem, hogy valóban ez volna az, amit keresnénk. Szerintem inkább az igazi élet tapasztalatát keressük, azt, hogy a pusztán fizikai szinten megélt élettapasztalatunk valamiképpen összhangban legyen a saját legbensőbb lényünkkel és valóságunkkal, és hogy érezzük az igazi életből fakadó elragadtatottságot.
Bill Moyers (balra) és Joseph Campbell
Elképesztő, hogy mennyi tudásanyaga volt Joseph Campbellnek, hogy milyen mélyen átlátta az összefüggéseket, már ha a saját szakterületéről volt szó. Irigylésre méltó mindaz a tudás, ami neki megvolt. Joseph Campbell 1904-ben született New Yorkban, még gyerek volt, amikor egy előadáson az indián teljesen magával ragadta. Bár római katolikusként nevelkedett, az érdeklődése az indián kultúra felé fordult, és egész életét ez a két ellentét határozta meg: a mélyen vallásos ír katolikus gyökerei, és a természeti népek közvetlenebb rítusai. Később a hinduizmus felé fordult, és középkori irodalomra szakosodott, az Arthur-mondakörből írta a szakdolgozatát. Párizsban és Münchenbenis tanult, európai évei alatt pedig nagy hatást gyakoroltak rá Picasso, Jung, Joyce, Freud, Klee, és Thomas Mann művei, és ezek a tapasztalatok arra a gondolatra vezették, hogy
...minden mítosz az emberi psziché kreatív terméke, a művészek a kultúra mítoszgyárosai, a mitológiák pedig az ember azon egyetemes szükségletének kreatív manifesztációi, hogy kifejezze pszichológiai, társadalmi, kozmológiai és szellemi valóságát.
Ezzel a gondolattal tökéletesen egyetértek, noha számos olyan következtetése volt, amivel nem. De ezt majd később. Naplójában így ír magáról:
„Kezdem azt gondolni, hogy azzal a kimagasló képességgel áldattam meg, hogy egy öszvér makacsságával dolgozzam teljességgel jelentéktelen témákon. … Folyton gyötör az érzés, hogy soha, sehová nem jutottam el – de ha leülök, hogy feltárjam, vajon hová is akarok eljutni, teljesen elveszem. … Libabőrös leszek még a gondolattól is, hogy professzor váljon belőlem. Hogy az egész életemet azzal töltsem, hogy becsapjam magamat és a diákjaimat, és megpróbáljam elhitetni, hogy amit keresünk, ott van a könyvekben! Fogalmam sincs, hol van – de abban elég biztos vagyok, hogy nem a könyvekben. – Nem az utazásban. – Nem Kaliforniában. – Nem New Yorkban. … De akkor hol van? És mi az, végtére is?
… Hirtelen ráébredtem, hogy ez az egész őrület, amit az amerikai indiánok iránt érzek, könnyen összehozható az irodalmi karrierrel. – Ma már biztos vagyok benne, hogy egyedül az angol irodalom biztosít terepet számomra ahhoz a határtalan és féktelen ide-oda szárnyaláshoz, amit annyira élvezek. A tudomány csak gúzsba kötne. És talán nem hozna több gyümölcsöt, mint amit az irodalom tartogat a számomra! – Ha igazolni akarom a létezésemet, és továbbra is fogva tart a gondolat, hogy valamit tennem kell az emberiségért – akkor a tanítás csillapíthatja ezt a késztetést. Ha pedig valaha képes leszek előállni egy intelligens világképpel, korunk értékrendszerének kritikájával hasznára lehetek a világnak. Ez megint csak visszavezet Krishna tanításához: A legjobban úgy segíthetsz az emberiségen, ha tökéletesíted önmagad.”
Figyelemre és csodálatra , sőt, irigylésre méltó az a tudásanyag, amivel bírt, és hogy a diákjai mind imádták az előadásait, rendre túl kicsi volt a kiosztott előadóterem, mert több százan, több ezren kíváncsiak voltak szellemes, lendületes, de alapos és elgondolkodtató szavaira. Ez a kötet visszaad valamit ebből. 1987-ben, rövid betegség után hunyt el, és olyan űrt hagyott maga után, amit még nem töltött ki senki.
Mindazonáltal talán a korral, amelyben élt, talán a társadalommal, vagy nem tudom mivel magyarázható, de úgy érzem, hogy sok, a mai világra - illetve hát a nyolcvanas évekre - vonatkozó gondolatával kissé tévútra került. A kor, amiben élt, sok szempontból kivételes volt. Kivételes volt, mert elképesztően gazdag - minden tekintetben -, hihetetlen jólét volt, és az emberi szabadság is nyiladozott. Mikor és hol választott korábban az ember szívből házastársat magának? Mikor és hol volt arra ideje, ereje, netán szellemi fegyvertára, hogy a házasságán , vallásán, életén gondolkodjon? A házasságot a vagyon döntötte el és a szülők, nem az, hogy megtalálja-e a másik felét vagy sem, hogy tiszteli, szereti-e. Ezért is volt rá szükség, hogy túlmisztifikálják a házasságot. Mert ha nem csinálnak belőle társadalmi, sőt mi több, isteni mítoszt, nem maradt volna együtt a két ember, ergo nem maradt volna meg a vagyon sem. Ez csak egy példa, de ebben pl. nem értettem egyet Campbell következtetéseivel. Mindazonáltal végig csodálattal vettem észre a sorok között azt a hihetetlen mitológiai és kultúrtörténeti tudását, ami volt. Gondolkodó ember volt, aki képes volt gondolatokat ébreszteni. Csak ajánlani tudom a könyvet.
Akiket érdekelnek angol nyelven az előadásai, beszélgetései egy-egy témáról, keressék fel a campbellfoundation nevű Youtube-csatornát, ahová több pár perces gondolata is fel lett töltve.
Köszönöm a lehetőséget a Libri-csoporthoz tartozó, Helikon Kiadó égisze alatt működő Szenzár Könyvek csapatának! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.
Izolde Johannsen, a nő, aki rajong a haditengerészetért
Kövess minket Facebookon!
