Hogyan kell befejezni egy fantasy-trilógiát?

2020. február 29. 07:49 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Mark Lawrence: Az Ős Könyve 3. - Szent Nővér

Nos, a fenti kérdésre Mark Lawrence tudja a választ. Tökéletes lezárást kapott Az Ős Könyve-trilógia.

Az eredeti borító részlete

Nagyon sok író beleesik két hibába: túltervezi, túlhúzza az egészet, végtelenségbe nyúló, de egyre rosszabb és rosszabb sztorivonallal keseríti meg az olvasókat, mert megszereti a saját karaktereit, a saját világát, és nem akarja ott hagyni; vagy pedig a folytatások nyögvenyelősek, a lezárások esetlegesek és gyengék lesznek, nem varr el minden szálat, és a sorozat vége éppúgy lehetne a 2., mint 12. kötet végén, ugyanolyan semmitmondóak.

Mindannyiunknak meg kell találnunk a magunk útját, és addig járni rajta, ameddig lehetséges.

Szerencsére Az Ős Könyve-trilógia nem jutott erre a sorsra: tökéletes lezárást kapott a haldokló bolygó története. Egy biztos, nem szeretnék Abeth világában élni. Egy haldokló vörös csillag körül kering, amely mind kevesebb és kevesebb fényt és meleget ad, ezért a bolygón mára csak egy keskeny sáv élhető, az is a fókuszhold segítségével, amely egész nap gyűjti, majd az egyenlítő környékére fókuszálja azt a kevéske hőt, vörös fénybe borítva az éjszakai órák egy részét. Ahogy egyre inkább csökken az emberek élettere, úgy kezdenek vérontásba és háborúba. A Császár birodalmát immár több ellenség is fenyegeti, akik egyre beljebb és beljebb nyomulnak, miközben a több méternyi jég szorítja őket.

Aznap esett. A menny elsírta magát ekkora kegyetlenség láttán.

A történet két szálon fut, az egyik közvetlenül az előző kötet után veszi fel a fonalat, a másik pedig három évvel később. Mindkettő érdekes, hathatós, és mindkettő tartogat izgalmat és meglepetéseket, miközben a vörös csillag vörös fényében fürdő bolygó lakói vörösre festik a tájat egymás vérével. A kötet elején kapunk egy összegzést, visszatekintést, amiért rendkívül hálás voltam, hiszen már kb. egy nagytucat (144) könyvet elolvastam a második rész óta, és kb. két nagytucatnyit (talán kicsit kevesebbet) az első óta. Azt viszont sohasem fogom megbocsátani, hogy a szerző felelevenítette az első kötet egyik legaljasabb, legembertelenebb, legundorítóbb jelenetét, és nem is akárhogyan... azt a jelenetet, amit ha akarok, akkor sem tudok kiverni a fejemből. Ugyanakkor meg homályban hagyott pár dologgal kapcsolatban, amire, bevallom, már nem emlékszem az előző könyvekből...

– De egy személyhez a hibái is hozzátartoznak. (…) ha minden ilyen részedtől megszabadulnál, és megközelítenéd ezt az eszményt… akkor nem válna mindenki teljesen egyformává?

Ritkán érzek ilyen tökéletességet, amikor egy sorozat utolsó kötetét csukom be. Nem tudtunk meg a világról többet, mint a hőseink tudhatnak, nem léptünk túl rajtuk, végig rajtuk keresztül ismertük meg az egészet, és ez egyrészt frusztrál, másrészt meg pontosan így kell ezt csinálni. Egészen egyedi ez a világ, amit Lawrence itt felépített, és érdeklődve várom a másik sorozatát, ami ugyanebben a világban fog játszódni. Kiaknázatlan terület még ez a bolygó az Elfeledettekkel, az Építőkkel, a négyféle vérrel, a jéggel... nagyon remélem, hogy a szerző megfelelően kiaknázza. Szívesen megismerkednék mind a betelepülés, mind az Elfeledettek történetével, ahogyan a négy "képesség" származása is nagyon érdekelne. De végtelenül örülök, hogy ezeket itt nem tudtam meg. Hiszen egy jó könyvben - szerintem - az olvasó nem tudhat többet, mint a szereplők. Ebben is sok szerző hibázik. Ezért sem szerettem soha a könyvből ki-kiszóló narrátorokat, akik megszólítják a kedves olvasót. Ne szólítsanak meg, én ott sem vagyok, és az író se játsszon mindentudót! Alkosson szuper karaktereket, és majd ők elmesélik nekem, amit tudnak. Illetve pontosítok: majd én kukkolok. A jó karakternek fogalma sincs a létezésemről. (Ezért is népszerűek a valóságshowk? :D)

Holdak emelkednek föl és zuhannak, birodalmak erősödnek meg és hanyatlanak, még a csillagok is jönnek és mennek, de olyasmi is akad, ami állandó, és noha a fajtánk története folyamatosan alakul, változik, közben mindig ugyanaz marad.

Tetszik az egész trilógia felépítése, a történet izgalmas, érdekes, nincs üresjárat (imádtam Nona próbáinak leírását pl.!), nincs is rá idő, mert a sorozat legvékonyabb, mégis talán a legjobb kötete ez, ahol tényleg semmi elvarratlan szál nem maradt, és hőseink elnyerték a méltó jutalmukat. Kicsit jobban megismerhettük a világ teljesen egyedi mágiáját, ami csak finoman, mégis már-már megmagyarázható (tudományosan megmagyarázható) módon jelen van. A karakterek pedig élők, lélegzők és hitelesek. Pontosan így kell ezt csinálni, kedves írással kacérkodók!

Köszönöm a lehetőséget a kötet hazai kiadójának, a Fumax Kiadó csapatának! A könyv elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.