Mi a krimi, és hogyan változott az irodalma és az emberek hozzáállása a fiktív vagy valós bűntényekhez? Miért szeretjük a krimit?
Erről, és sok minden másról szólt egy est, az Ectopolis és az Agave Könyvek szervezésében a héten megrendezésre került kerekasztal-beszélgetés Kovács Krisztián vezetésével Doszpot Péterrel és Miklós Ágnes Katával.
Előbbit talán senkinek sem kell bemutatni: a 90-es évek magyar sztárnyomozója, aki a gyilkossági ügyekkel foglalkozott, Miklós Ágnes Kata pedig egy igen érdekes szakmát választott magának: 17 évvel ezelőtt szerzett doktori fokozatot irodalomtörténészként, szakterülete pedig a bűnügyi regények világa. Nagyon kíváncsi voltam erre a rendezvényre, lévén a krimi az egyik kedvenc műfajom, nagyon szeretem könyvben is, filmben is, és a valós bűnügyek is érdekelnek, leginkább a miértek.
A beszélgetés nagyon érdekes dolgokkal indult, és bár nagyjából 1 óra és 45 perc volt, mégis úgy érzem, hogy alig jutott idő valamire. Alig lett valami kifejtve úgy igazán részletesen, inkább csak bele-belekaptak a témákba. Persze kerültek elő érdekes történetek a valóságból Doszpot tolmácsolásában, és alaposan kivesézték azt is, hogy egy igazán jó nyomozónak szükségszerűen valamilyen szinten zakkantnak kell lennie. Különben nem lenne jó nyomozó. És ez nem csak a krimire, a valóságra is igaz.
Maga a bűn és a bűnhődés egyidős az emberiséggel, ahogyan az emberi érdeklődés is a bűn iránt. A bosszúvágy szintén valahol természetes dolog, és nagyon vigyázni kell, hogy az igazságszolgáltatás nem váljon bosszúszolgáltatássá. E téren még bőven van tennivalója az emberiségnek. Viszont a krimiirodalom az egyik legszerteágazóbb műfaj, számtalan alműfaja létezik, és mivel alapvetően egyszerű, bármilyen más műfajjal lehet keverni. És a krimi legjellemzőbb szála, a nyomozás rengeteg más történetben is felbukkan. Ugyanígy tekinthető egy bizonyos aspektusból a Harry Potter sorozat első kötete is (meg amúgy mindegyik) detektívregénynek, hiszen itt Harry és barátai nyomoznak, rejtélyeket oldanak meg, keresik a megoldásokat - persze emellett a HP még annyi minden más, de igen, egyben hozza a krimik és detektívregények legalapvetőbb jellemzőjét, a nyomozást.
Hiányoltam az előadásból egyféle ívet, és hiányoltam azt, amit a cím ígért: A krimi evolúciója és valósága. Hiányoltam a részletesebb bemutatását a krimiirodalom fejlődésének, és ugyanígy a valóságáról is szívesen megtudtam volna sokkal többet, pl. a fejlődéséről. Persze érdekes anekdoták hangzottak el.
Magyarországon Doszpot idejében öt tízfős brigád volt, akik a gyilkossági ügyekkel foglalkoztak, egy vezetővel brigádonként. Ezeket egyébként francia mintára állították fel 1990-ben. Az egyik legérdekesebb eset - számomra legalábbis - a bolti sorozatgyilkos, vagyis Erdélyi Nándor esete. Az ő tevékenysége egybeesett a Fenyő-gyilkossággal, így minden mozgósítható magyar gyilkossági nyomozó ezen a két ügyön, a budapesti bolti sorozatgyilkos ügyén és a Fenyő-gyilkosságon dolgozott. A rendőrség nem jutott előrébb, ekkor segítséget kértek az FBI profilalkotóitól. Doszpot Péter szerint öt ügynök érkezett ide San Franciscóból, de hogy hogyan végezték a munkájukat, arról a mai napig fogalma sincs. El akartak látogatni a helyszínekre, amelyek ekkorra már ki voltak takarítva, átrendezve, vitték magukkal az összes létező anyagot: jelentéseket, fényképeket, hang- és videófelvételeket, órákra bezárkóztak minden egyes tetthelyre, majd két nappal később előálltak a profillal, ami alapján elkapták Erdélyi Nándort, és a profil nagy pontossággal illett rá.
Ez is megmutatja, hogy miért is hülyeség, ami a beszélgetés egy részében felmerült: nem veszélyes-e, hogy a mai modern krimik "belemásznak" az elkövetők fejébe, és az eddigi sötét, embertelen, ismeretlen szörnyeteg helyett célokkal, vágyakkal, hibákkal és erényekkel is rendelkező embert kreálnak belőlük? Nem, egyáltalán nem: sokkal veszélyesebb az, amikor azt gondoljuk, hogy bizonyos bűntetteket csak és kizárólag valami átutazó idegen tesz meg. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nemi erőszak és a pedofília elkövetői nagyon-nagyon nagy százalékban nem idegenek, hanem a család, a közösség szerves részei: nagypapa, nagybácsi, szomszéd, tanár, pap... A bűnözők, igen, még a gyilkosok is emberek, és ahelyett, hogy mindenféle címkéket ragasztunk rájuk és meglincseljük őket, érdemesebb megismerni és megérteni őket és a motivációikat. Azért, hogy a későbbiekben nagyobb eséllyel akadályozzunk meg másokat még a bűn elkövetése előtt akár, vagy nagyon hamar elkaphassuk utána. Azért, hogy a veszélyes közegben felnövő gyerekeket idejében kiemeljük a környezetükből. Nagyon hiányoltam ennek az egésznek a mélyebb, szakmaibb elemzését, akár csak abban is, hogy mi is a különbség a sorozatos emberölő és a sorozatgyilkos között (mert van).
Elhangzott egy ajánlás is: Doszpot Péter a Mindhunter c. sorozatot ajánlotta, ami az FBI profilalkotó részlegének a felépítéséről szól kb. Én továbbmennék, és ajánlanám a könyvet, ami valójában elmeséli azt, és ami a sorozatot is ihlette: John Douglastől az ugyanezen a címen megjelent kötetet.
Persze nem maradtak ki a skandináv krimik sem a szórásból: a nyomozók nem csak zakkantak, de függők is, és a skandináv krimik fő jellemzője a kemény társadalomkritika. Mert mi termeljük ki a gyilkosokat és pszichopatákat. Valamikor ők is áldozatok voltak, áldozatai a szüleinek, a környezetének, vagy az érzéketlen rendszernek.
Szóba került az is, hogy Amerikában a krimisorozatok milyen károkat okoztak: ma, ha a rendőr arra nyit be egy szobába, hogy egy ember ott fekszik a földön vérbe fagyva, felette áll a vértől még csöpögő késsel a kezében egy másik ember, aki be is ismeri, hogy ő tette, akkor is kellenek a technikai bizonyítékok, az ujjlenyomat, a DNS, mert az esküdtszék csak ezeknek hisz, hála a sorozatoknak. Nos, éppen néhány hónappal ezelőtt volt egy ügy Amerikában, aminek kapcsán utánaolvastam egy elég hosszú tanulmányt erről az egészről.
2010-ben halálra késeltek egy férfit egy bár előtt, a szemtanúk beszámolója szerint az áldozat menekült az elkövető elől, aki a parkolóban utolérte, és többször belemártotta a kést. El is kaptak egy férfit, akit több szemtanú is azonosított, mint elkövető. A férfi éveken át tagadta a bűnösségét, és a rendőrség olyan alapvető teszteket sem végzett el, mint a DNS-vizsgálat. Csak és kizárólag a szemtanúk beszámolójára hagyatkoztak. Életfogytiglanit kapott, de mivel végig kitartott az ártatlansága mellett, az ügyét felkarolta egy szervezet, amely azt akarja elérni, hogy az ilyen ügyeket vizsgálják felül és alaposabban vizsgálják meg a bizonyítékokat. 2019-ben áttörést értek el, az áldozatot exhumálták, és a körme alatt ép DNS-maradványokat találtak, ami alapján egyértelműen kiderült, hogy nem az a férfi ölte meg, akit lecsuktak. A tényleges tettest elkapták, aki be is ismerte a tettét, de addig 7 évig ült börtönben egy ártatlan ember, aki csak azért jöhetett ki, mert egy szervezet kiállt érte, és elérte, hogy újra nyomozni kezdjenek. És ez csak egyetlen egy eset a sok közül.
Tény, hogy az emberi emlékezet elég megbízhatatlan valami. Tény, hogy az emberek tévednek és/vagy hazudnak. A számok, az adatok azonban nem. Aki elemzi és leolvassa őket, az persze tévedhet is meg hazudhat is, viszont az a jó bennük, hogy ezeket bármikor lehet ellenőrizni és megismételni. Mégis a mai napig a bíróságok és az esküdtszék inkább hisznek egy ember szavának, mint a száraz tényeknek és adatoknak. A mai napig előrébb való a bizonyítottan hibás, saját elméleteket gyártó emberi emlékezet, mint a konkrét tárgyi és technikai bizonyítékok. A mai napig az amerikai bíróságokon az ügyésznek és az ügyvédnek egyetlen egy feladata van: lenyűgözni megnyerő, érzelmekre ható színészi játékkal az egybegyűlt esküdtszéket. Hogy ez probléma-e? De még mekkora!
Ja, és akkor még nem ejtettünk szót arról, amikor a rendőrök, nyomozók maguk hamisítják meg vagy tüntetik el a bizonyítékokat...
Szóval igenis, lépjünk már át abba a korba, hogy többet érnek a konkrét és bizonyítható tények, mint a mesék!
Rendkívül gondolatébresztő, mégis egy picit csalódás volt nekem ez az est, ami sokkal több kérdést hagyott bennem, mint amennyi választ adott. De az már biztos, hogy be fogom szerezni Miklós Ágnes Kata könyveit a témában. :)
Köszönöm az Agave Könyvek csapatának a meghívót! Nélkülük nem is hallottam volna az eseményről, és azt eléggé sajnáltam volna :)
Ed Kemper, a diáklányok hóhéra
Az első eset, amit a személyiségrajz miatt oldottak meg
Kövess minket Facebookon!
