A vér nem válik vízzé... és nehezen jön ki a szőnyegből.
Mibe, hogy nem tudták: a fehérítő elnyomja a vérszagot!
Fehérítő, gumikesztyű, kötélidegzet, erős gyomor. Koredének erre van szüksége, amikor a hugicája, Ayoola felhívja kétségbeesve - ismét. Már harmadjára. Ayoola ugyanis az apjuktól félig-meddig örökölt, általa egykor nagy becsben tartott késsel megölte a párját. Már a harmadikat. Állítása szerint mindhárman fenyegették, bántották, megütötték, ráncigálták, és ő csak védekezett. Az első eset még más. Azt még elhiszi az ember. De amikor már a harmadik férfit öli meg az életében, és viselkedik utána teljesen szenvtelenül, érzelemmentesen, akkor Korede már tudja, hogy a húgánál nincs minden rendben. De mégis csak a húga...
Nem volt egyszerű gyerekkoruk: az apjuk rendszeresen verte őket, főleg persze Koredét. Korede külsőre tisztára az anyjára hasonlít: egészen sötét bőr, nem is túl magas, kissé túlsúlyos, vastag ajkak. De Ayoola, Ayoola egy igazi szépség: magas, vékony, a bőre karamellszínű és szép, a haja illik az alkatához... ő volt mindenki hercegnője. Ő volt, akit igazán ki akar házasítani valami jó partival az anyja. Ő volt, akit el akart adni valami nagyhatalmú embernek az apja - szerencsére ez így vagy úgy, de meghiúsult. Az apjuk erőszakos, semmire nem tartja a családját, hazahordja a fiatal, csinos lányokat, akiket "kisegít", akiknek fizeti a tanulmányait. Az apja a közösség szemében jó ember. Gazdag, és adakozik belőle Nigéria népének, tucatnyian tanulnak az ő pénzén. Hogy erőszakos, hogy "ellenszolgáltatást" kér a lányoktól... az az ő dolga.
A fickó ott végzi, ahol az előző: átvisszük a hídon, és bedobjuk a vízbe. Legalább nem lesz egyedül.
Pár évvel a halála után Ayoola férfiról férfira jár - némelyiküket megöli, de akad olyan gazdag, egyébként nős, családos férfi, akivel elutazik, és aki titokzatos körülmények között, hivatalosan ételmérgezésben meg is hal a szállodában. Ayoola nem bánkódik. Nem érti, miért kéne gyászolnia az "eltűnt" párját, immár a harmadikat, akinek a teste már a folyóban úszkál. Nem érti, miért nem tölthet fel most, miközben a férfi családja és a rendőrség is vizsgálódik, kajás képeket az instára. Miért baj, ha egy héttel később nyaralni megy. Ayoolát mindez nem érdekli: nincsenek érzelmei igazán, és nem érzi a tetteinek a súlyát. De Korede megvédi, hiszen a család az első...
Korede egy kórházban dolgozik, és évek óta szerelmes az egyik orvosba. Akkor dönti el, hogy lépnie kell, amikor ez az orvos összejön a húgával. De a dolgok másképp alakulnak, és Korede életét bonyolítja, hogy felébred egy hónapok óta kómában fekvő beteg, az egyetlen, akinek Korede ki merte önteni a szívét, amíg mosdatta, az egyetlen, aki törődött vele... és ez a beteg emlékszik Korede történeteire...
A könyvre sötét komédiaként hivatkoznak, de nem igazán éreztem annak, csak nagyon kis részben - inkább egy társadalmi látlelet nem csak a mai nigériai nagyvárosi életről, a nemi szerepekről, a hatóságok megbízhatatlanságáról, hanem a család belső mozgatórugóiról és kapcsolati rendszeréről is. Rövid, néhány oldalas fejezetek, könnyen, gyorsan olvasható nyelvezet, rövid, tömör, nagyon lényegre törő mondatok és világos gondolatok, mellőzik a szépirodalomban szinte elvárt kacifántosságot, de ez az egyszerűség nem azt jelenti, hogy sekélyes a történet. Ez az egyetlen elem, ami az elég sötét történetnek mégis egy kicsit komikus színezetet ad: a nyelvi egyszerűség, a távolságtartás, a tárgyilagos hűvösség. Mindezt maximum a nálunk szokatlanabbnak ható nevek kisilavizálása akasztja meg egy picit, de a főbb szereplők nevei egyszerűek számunkra is. A magyar fordítás, amivel egyébként nagyon jó munkát végzett Szieberth Ádám, vissza akarta adni a joruba (hivatalos nigériai nyelv) és az angol nyelv (mint volt brit gyarmat) keveredését, és a nem annyira "iskolázottnak" ható nyelvezetet, ezért (vélhetően az angol "ma'am", vagyis asszonyom) szóból rendszeresen 'szonyom lett. Hihetetlenül idegesített ez az apróság, meg is jegyeztem olvasás közben, hogy tök jó könyv lenne, ha ez nem lett volna - de ez csak az én háklim :)
A szerző, Oyinkan Brathwaite 1988-ban született Lagosban, gyermekkorát itt, illetve az Egyesült Királyságban töltötte. Jogot és kreatív írást tanult Nagy Britanniában, majd 2012-ben visszaköltözött Lagosba, ahol ma egy könyvkiadónál dolgozik szerkesztőként. Első regényét - ezt a kötetet - 2019-ben Booker-díjra jelölték, egészen a döntőig jutott.
Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.
Egy pszichopata sorozatgyilkos bosszúszomjas hadjárata
Kövess minket Facebookon!
