Mit tennél, ha rájössz, hogy apád háborús bűnös?

2020. március 18. 07:14 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Goran Vojnović: Jugoszlávia, édes hazám

Jugoszlávia. Mi jut eszünkbe nekünk, magyaroknak erről az egyszervolt országról? A piaca? A Balkán? A forrongások? A háború?

3_40.jpg

Ezen a meglehetősen felszabdalt területen mindig történt valami. Hozzájuk kötünk nagyon sok mindent, ami rossz. (Igazából mi az összes szomszédunkról csak rosszat tudunk mondani... holott nem vagyunk jobbak, mint ők. Sőt...) Megvan a balkáni jelző? Ügyeskedő, elmaradott, mocskos, korrupt... nagyjából ezeket kötjük hozzá. Mára sajnos nagyon sok szempontból lejjebb kerültünk, mint ezek a lenézett balkániak. A balkániak, akik még élénken emlékeznek arra, milyen is egy valódi krízishelyzet, milyen is egy polgárháború, ugyanis nincs még 30 éve, hogy vérbe fulladt Jugoszlávia. 

A délszláv háború során elképesztő nacionalista villongások voltak, és korábban csak a lengyel-ukrán-balti területeken a náci majd a szovjet éra alatt tapasztalt kegyetlenkedések és súlyos háborús bűnök történtek. A könyv főszereplője és egyben mesélője, Vladimir Borojević még a jugoszláv államban szocializálódott, de élete igazán már a szétszabdalt államokban indult be. 2008-ban a férfi rádöbben, hogy apja, aki 1991-ben eltűnt, és azóta az Európai Bíróság is keresi, háborús bűnöket követett el.

Annyit sikerült kiderítenem, hogy 1991. november 13-án a Jugoszláv Néphadsereg 3. hadteste Borojević tábornok irányításával kirabolta és fölgyújtotta a Vukovar melletti Višnjići falut. Eközben meggyilkoltak harmincnégy fegyvertelen helyi lakost, gyerekek, nők és öregek is voltak köztük. A holttesteket tömegsírba temették, azt később a néhány kilométerrel távolabbi erdőben fedezték föl. Azt is megtudtam, hogy a háborús bűnöket tárgyaló nemzetközi bíróság évekkel korábban körözést adott ki Nedeljko Borojević ellen, aki azóta is szabadlábon van. A bíróság parancsnoki felelősséggel vádolta a višnjići háborús bűntény kapcsán. Böngészés közben több olyan találgatásra is rábukkantam, hogy a szökésben levő Borojević tábornok a Boszniai Szerb Köztársaság területén bujkál, és hogy több hágai vádlotthoz hasonlóan a szerb titkosszolgálat védelme alatt áll. A cikk alatti kommentekben valaki váltig állította, hogy Borojević már több éve egy Užice környéki védett házban él, több anonim kommentelő pedig azt az elméletet hangoztatta, hogy a biztonságáért a szerb politikai vezetés parancsára és a nemzetközi közösség tudtával a szerb hadsereg felel.

2_66.jpg

A kötet a nagyon közeli - időben és térben is közeli - múltról mesél, arról a múltról, amelyről mégis keveset tudunk itt, egy országhatárral arrébb - kivéve a déli részeket, akik sok esetben szemtanúi is voltak az eseményeknek. Vladimir, a narrátor nagyon érzékletesen mutatja be, milyen volt gyerekként átélni ezt a vérzivatart, milyen volt a bizonytalanság. Vladan érzékeny, de jó humorú mesélő, aki viaskodik önmagával, az egykor szeretett apjához fűződő kapcsolatával, és mindazzal, amire ráébredt. Meg akarja találni. De miért akar valaki megtalálni egy ilyen embert? 

Harcoltam magammal, hogy ne sajnáljam meg ezt az embert, elhatároztam, hogy ebből a harcból győztesként kell kikerülnöm.

A regény nem csak egy gyerek és egy háborús bűnös apa kapcsolatáról szól, hanem bemutatja azt is, mennyire nem fekete és fehér az élet. Hogy miért is vagyunk előszeretettel kegyetlenek. Hogy miért könnyebb egy kegyetlen parancsot követni, aztán a sorssal magyarázni az eseményeket, mint felállni, és azt mondani, hogy nem. Hogy miért kell akár évtizedek múltán is bűnhődniük azoknak, akik háborús bűnöket követtek el. Mert parancsra ölni egy dolog. De kegyetlenül eljárni egy egészen másik dolog. Főleg parancs nélkül. Ezek a dolgok sem pszichológiai, sem történelmi, sem nemzeti, sem nemzetközi, semmilyen értelemben nincsenek kezelve. Nem értjük az elkövetőt, de nem értjük az ellenállót sem, nem értjük az elkövető családját, a hozzá fűződő kapcsolatot. Nem is akarjuk, mert ha meg akarjuk érteni, az túl bonyolulttá teszi az életet. Mert egyszerűbb a skatulya, egyszerűbb feketén és fehéren látni, jónak vagy rossznak látni mindent. Pedig minden jó ÉS rossz. És mindenki. Még a végén, ha a mélyére és a mélyünkre ásnánk, rájönnénk, hogy van valami közös bennünk és egy háborús bűnösben... na ez az igazán ijesztő. És amikor már több is számít, mint a nemzetiség. 

1_3.jpeg

És hát Daniel tanított meg a nacionalizmus szabályaira is, amelyek a kisujjában voltak. Már első nap megkérdezte apám nevét, és másnap már meg is magyarázta, hogy én szerb vagyok, mert a Nedeljko szerb név, és a Vladan is az, és hogy nem érdekes, hogy anyám Duša, mert a nemzetiség az apától függ. Ő maga muszlim, mert az apja is muszlim, magyarázta, és még azt is elmondta, hogy a Daniel lehet muszlim név is, és egyébként is, neki Adnannak kéne lennie, de az ostoba anyjának nem tetszett ez a név. Daniel, akinek Adnannak kellene lennie, azt is elmondta, hogy az osztályban hét szlovén van, két horvát, három muszlim, nyolc szerb, egy macedón, egy albán és még néhány buzi, aki nem akarja megmondani az apja nevét, hanem titkolja a nemzetiségét, hogy ne baszogassák őket.

Goran Vojnović 1980-ban született Ljubljanában, a mai Szlovénia fővárosában, elsőként verseket írt, jelent is meg verseskötete, és filmet is rendezett, forgatókönyvet is írt. Első regénye a Szlovéniába települt más, egykori jugoszláv bevándorlók nehézségeiről és a kulturális különbségekről szólt. A Jugoszlávia, édes hazám c. kötet 2011-ben jelent meg eredetileg. 

Köszönöm a lehetőséget a Typotex Kiadónak! A kötet jelenleg előrendelhető, a borítóra kattintva a kiadó oldalán nagy kedvezménnyel elérhető!

 

Kövess minket Facebookon!

 

Typotex, Budapest, 2020
280 oldal
ISBN: 9789634930457
Fordította: Rajsli Emese

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6815531068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungryhorse 2020.03.19. 20:13:26

Egy vérben, mocsokban fogant és mára szerencsére jórészt elpusztult balkáni szörnyeteg jut róla eszembe, az esztelen gyilkosaival, háborús bűnöseivel, rácjárásaival.
Az jut eszembe, hogy az előzetes moderációnak becézett aljas cenzúra nem csak itt a poszt alatt, hanem sehol nem engedi megnevezni a magyarok aljas gyilkosait, miközben orbánék ezerrel nyomják a kretént a rácok eu. csatlakozása kapcsán egy etnikai tisztogatással ráccá nyomorított Délvidékkel, ahol titó és tömeggyilkosai áldozatainak ma sem lehet sírja, emlékműve, amit ne gyaláznának meg a svábok, magyarok elrabolt vagyonát bitorló, betelepített rácok.