Az udvarház titka

2020. március 25. 06:26 - Carbonari

Könyvajánló - Julie Klassen: Az udvarház titka

udvar_1.jpgMi az igazi kincs? Pénz? Ékkövek? Arany? Muszáj kiderülnie, 
hogy ez bizony emberenként és értelmezésenként változhat.

A General Press Kiadó újabb, romatikával ötvözött, rejtélyek után nyomozó cselekményt tett le az érdeklődők számára Julie Klassen tollából, Az udvarház titka címmel.

Kellemes a borító, kíváncsiságra késztet maga a cím is, belelapozva a kötetbe pedig elénk tárul egy kétszáz éves helyszín és történet, akkori időknek megfelelő erkölcsökkel és sajátosságokkal. Persze, pörög is a cselekmény, ahogy kell, különben a mai olvasó hamar letenné az egészet.

A prológus szerint 1817-ben járunk, annak is gyönyörű májusában, amikor Angliában tobzódik a társasági élet. Éppen egy bálban vagyunk, ahol is Abigail (Abby) évek óta vérmes reményeket táplál Gilbert Scott iránt, de a férfi inkább Abby idegesítő és gyönyörű nővé serdült húga, Luisa körül cicázik, míg Abbyt csupán jó barátnak tartja - de annak legalább páratlannak. Abby amúgy is a család támasza, esze, a szülei is hallgatnak rá, de egy rossz tanácsa alapján szinte teljes egzisztenciájukat elvesztik.julie.jpg

A szerző, Julie Klassen

Mire beköszönt 1818 májusa, a család a legnagyobb kétségbeesés szélén jár, házuknak és vagyonuk nagy részének már búcsút is mondhattak. Egy addig ismeretlen rokon jóvoltából azonban egy ügyvéd keresi fel őket, hogy költözzenek be egy elhagyatott udvarházba egy éves időtartamra, amíg összeszedik magukat anyagilag. Abby azonban óvatos: túl szép a menyasszony ahhoz, hogy csak úgy beleugorjanak, ráadásul a végzetesnek bizonyult befektetési tanácsa miatt mozgolódik a lelkiismerete, ha most megint rossz lóra tesz, sosem bocsátja meg magának. Választásuk azonban nem sok marad: vagy ezt fogadják el, vagy rábízhatják magukat mások jóindulatára lakhatás és megélhetés szempontjából. 

Le is költöznek, de már a fogadtatásuk sem egyszerű: a Pembrooke Parkban egy mogorva, puskás ember fogja rájuk a lőfegyvert, hogy mit keresnek itt. A felfogadott személyzet minden óhajukat teljesíti, de egy megveszekedett mukkot sem hajlandók mondani az előző tulajdonosok, ott lakók sorsáról. Szinte ijedten tiltakozik mindegyikük, ha a legkevesebb információt is igyekszik kihúzni belőlük bárki. Pedig, amikor Abbyék a házat először bejárják, a vacsoraasztal több évtized távlatából szinte érintetlenül arról tanúskodik, mintha a régi lakók éppen csak most álltak volna fel az asztaltól... beszáradt teáspohár, evőeszközök a felismerhetetlenül összeszáradt ételmaradékokkal teli tányérokon... több, mint idegborzoló.

S ha mindez nem elég, feltűnik egy titokzatos levélíró, aki cseppenként adagolja a történteket és a régmúlt általa vélt igazságait, a vidéket pedig egy történet tartja rettegésben: egy titokzatos, csuklyás idegen, akinek a feltűnése mindig halált jelent. Arról nem beszélve, hogy egyesek Pembrooke rejtett kincseiről suttognak.

Nos, kb. a cselekmény tizedénél járhatunk, és most jön a java. Mindenféle titkok borzolják az idegeket, el és beszólások hátterét boncolgatjuk, fel és eltűnő idegenek mögöttes mozgatórugóit találgatjuk, miközben drukkolunk Abbynek, hogy megtalálja a neki való társat, akivel szépen, maga csendességében és boldogságában eléldegélhet, amíg világ a világ. És persze, a végére kiderülhet az, hogy kinek mit jelent a kincs szó, kinek pénzt, drágaköveket, kinek pedig igaz érzelmeket. Kis nyomozás, kis szerelem, kis félreértések, kis duzzogások és nagy-nagy rejtélyek tartják fogva a könyvet kezébe vevő olvasót.

Vágtatott a történet, nem hagy unatkozni senkit sem, és ha néha kicsit mosolyogtató volt is a viktoriánus erkölcsökhöz hozzáérteni a cselekményt, mégis, mire az olvasó becsukja a könyvet, kellemesen jó érzés önti el, hogy mégis van remény a mai rohanó világban is.

udvar.jpg

A kötetet a General Press Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

A kiadó honlapján kedvezményes áron megrendelhető a borítóképre kattintva!

Érdekelnek a könyvújdonságok?

Kövess bennünket Facebookon!

Macbeth asszonya - a mítosz és a valóság

Egy elsuttogott félelem, amely halálos bosszúvá érik

Mennyi időbe telne, hogy te is gyilkossá válj?

Cím: Az udvarház titka
Szerző: Julie Klassen
Fordította: Bánki Vera
Megjelenés: 2020. január 13.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634523574
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9715507112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.