Hogyan csábít tévutakra a matematikai szépség?
Az emberiség értékeli a szépséget. A szimmetriát. Az arányosságot. Számtalan esetben a természet is bebizonyította, hogy az arányosság fontos. Legalábbis a mi fizikai valóságunkban. Kvantumszinten és fizikai-matematikai törvények szintjén ez nem feltétlen igaz. Persze a túlzott szimmetria sem jó. Igen, a legtöbb élőlény felépítése többé-kevésbé szimmetrikus vagy arányos egymással, de a hangsúly a többé-kevésbén van. Az emberire megszólalásig hasonlító mesterséges robotarc pl. ijesztő, rémálmot keltő az ember számára, mert az agyunk nem tudja feldolgozni a látványt: élő, de mégsem, valami nem stimmel. A tökéletes szimmetriára reagálunk így, hiszen bár a mi arcunk is szimmetrikus felépítésű, de csak többé-kevésbé. Nem tökéletes.
Sabine Hossenfelder szerint a fizika az elmúlt évtizedekben zsákutcába jutott, éppen azért, mert dollármilliárdokat költött arra, hogy bemutassák, a fizikai törvények, a részecskék is tökéletesek, elegánsak, egyszerűek és szimmetrikusak. Mindennek van párja. Nos, egyelőre ezt nem sikerült bebizonyítani. Igaz, az ellenkezőjét sem. Sok érdekes dologról beszél, sok apróságot ismertet a rövid alfejezetekben, de néha elveszik a sok információ között a lényeg. Könyvében megidéz és beszélget rengeteg tudóssal, főként a részecskefizikát járja körbe, mesél a saját életéről, kutatásairól, és tudóstársairól is. Teszi mindezt jó stílusban, olvasmányosan, többé-kevésbé érthetően, és nagyon sokat ír arról, hogy miért is futott zsákutcába a fizika. Tök laikus vagyok ugyan, de a magam részéről ebben nem feltétlenül értek egyet.
Természetes emberi igény a szépségre, az eleganciára való törekvés, és az is tökéletesen természetes, hogy egy ember leginkább azt az elméletet próbálja igazolni, ami a leginkább beleillik az ő saját világképébe, ami számára a legszebb, legkülönlegesebb. Nincs ebben semmi mágia, és nem is modern koruk útvesztője ez, ez mindig is így volt. A legtöbb tudós élete nagy felfedezését nem csak úgy véletlenül tette, hanem évtizedes megfigyeléseket végzett, rengeteg munkát fektetett bele. Abba, ami a leginkább érdekelte, a leginkább tetszett neki, amit megszállottan igazolni akart. Persze sok olyan felfedezésünk van, amit véletlenül tettünk, mintegy mellékesként a tudományos kutatás fő célja felé haladva. Sokszor aztán ez a mellékes bizonyult korszakalkotónak.
Sabine Hossenfeldernek meggyőződése, hogy a mai fizikusok kizárólag a szuperszimmetriát keresik, noha erre semmiféle bizonyíték nincs, a CERN sem tudta igazolni. Meggyőződése, hogy ez helytelen út, és hogy nem hozhat előrelépést. Meggyőződése, hogy "a tudósok csak akkor fedezhetik fel az univerzum igazságait, ha elfogadják, hogy azok akár zűrösek és bonyolultak is lehetnek." És harciasan érvel e meggyőződése mellett, teszi ezt jó stílusban, jó tollal, érdekesen. Mégis egy dolgot találtam keveset: érvet. Értem én, hogy szerinte rossz út, amin a tudósok többsége jár. Szerencse, hogy van más út is, amin ő, meg egy maréknyi társa jár. Lássuk, kinek lesz igaza. Talán valahol mindkettőnek. Vagy egy harmadiknak. Vagy egy sokadiknak. Nem nyújtott megoldási javaslatot, nem állt elő ötlettel, és még azt sem magyarázta meg, legalábbis számomra nem egészen, hogy miért is baj ez az egész? Kétség sem fér hozzá, hogy a tudományos kutatások pénzelése körül hatalmas káosz van, sokan érdemtelenül gazdagodnak meg, mások meg öntik a dollár- és eurómilliókat látszólag eredménytelen vagy felesleges kutatásokba, miközben nagyon sok tudós kénytelen a saját érdeklődési körét hanyagolni, mert arra fikarcnyi támogatást sem kap. Igen, ez nem jó. Az sem jó, ha csak egy fősodor van. Remélem, Hossenfelder kap elegendő támogatást arra, hogy kutassa a saját igazát. Aztán idővel majd csak kiderül, igaza volt-e.
A szerző 1976-ban született Németországban, elméleti fizikus, fő szakterülete a kvantumgravitáció. Jelenleg a Frankfurt Institute for Advanced Studies kutatója, rendszeresen publikál szaklapokban és magazinokban is, a Backreaction blog szerzője, ahová rendszeres ír érdekes cikkeket és tölt fel videókat, érdemes megnézni az oldalát. :)
A könyvet Kepes János fordította, szakmai szempontból a szöveg ellenőrzését Csanád Máté végezte, az ELTE Atomfizikai tanszékének kutatója és egyetemi docense.
Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak! A borítóra kattintva a kötet elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
Park, Budapest, 2020
340 oldal
keménytáblás
ISBN: 9789633555781 ·
Fordította: Kepes János
