A fehér halál országában

2020. június 07. 07:19 - Arthur Arthurus

1912-ben egy orosz expedíció, amelynek célja az északkeleti átjáró felkutatása volt, a jégbe fagyott, és tehetetlenül sodródott észak felé...

Szent Anna hajó

Hat hónappal azután, hogy Robert Falcon Scott négy társával együtt odaveszett az Antarktiszon, egy orosz navigációs tiszt, Valerian Albanov még az övénél is veszélyesebb útra vállalkozott. Hajója, a Szent Anna új vadászterületek felfedezésére indult az északi sarkkörön túlra, csakhogy belefagyott az alattomos Kara-tenger vizébe.

Huszonöt férfi és egy nő közel másfél éven át rettenetes megpróbáltatásokat és veszélyeket állt ki, miközben hajójuk magatehetetlenül sodródott észak felé. Albanovnak meggyőződése volt, hogy a Szent Anna sohasem szabadul ki a jég fogságából, ezért 1914 januárjában tizenhárom társával elhagyta a hajót; hogy gyalog jusson el a Ferenc József-földre. Egyedüli segédeszköze egy kétségbeejtően hiányos térkép volt, mégis sikerült átvezetnie csapatát a jeges pusztaságon. A közel 400 kilométeres úton szakadatlan veszélyek leselkedtek rájuk, éhezés, betegség, hóvakság és nézeteltérések csorbították erejüket. Valóságos csoda, hogy akadt, aki túlélte a vándorlást. Szintén csodával határos, hogy a kilencven napos menetelés alatt Albanov mindvégig naplót vezetett, majd később olyan krónikát írt belőle, amelyet David Roberts így jellemzett: „szűkszavú, feszesen megkomponált alkotás, akár egy krimi.

Valerian Albanov 1881-ben született Voronyezsben, a Szentpétervári Tengerészeti Akadémián végzett. Néhány évig hajókon dolgozott különféle pozíciókban, végül csatlakozott Gregorij Lvovics Bruszilov expedíciójához, amelynek célja az északkeleti átjáró végigjárása volt. A Szent Anna hajó felszereltsége nem volt a legjobb, gondolták, hogy majd ha átértek a fagyos tengeren a trópusi részre, ott fel tudják alaposan tölteni a készleteket. Nagyobbat nem is tévedhettek volna. Az első, aki végighajózott az északkeleti átjárón, az 1878-ban a finnországi svéd Adolf Erik Nordenskiöld volt.

1912 októberében, valahol a Kara-tengeren a hajójuk befagyott a jégbe. Vártak egy darabig, a hajó csak sodródott, és a tél egyre kíméletlenebbül csapott le. Albanov biztos volt benne, hogy a jég fogja összezúzni a hajót, és odavesznek mindannyian, ezért Bruszilov engedélyével néhány vállalkozó szellemű társával elindultak gyalog, hiányos készletekkel, alig használható térképekkel, szánokkal és kajakokkal. A fagyos semmin keresztül 400 km-es út várt rájuk, és Albanov hóvakságtól, éhezéstől, betegségtől, fagytól szenvedve, félvakon is a majd' három hónapon át naplót írt. Ez a napló, és a később ez alapján Albanov által írt szöveg majdnem a történelem homályába veszett.

David Roberts és Jon Krakauer neve fémjelzi, és az előszóban megtudhatjuk, hogy ez a történet csaknem a feledés homályába merült. Nagy szerencse, hogy ők ketten mások segítségével rátaláltak, és kiadták! Annyit hozzátennék, hogy az előszóban lelövik a "poént", tehát elárulják a végkifejletet. Engem ez egyáltalán nem zavar, elvégre ez nem egy regény, hanem egy valós esemény. Regénynél sem zavar egyébként. Számomra mindig fontosabb az út, mint a cél, ezért szeretem is tudni a célt előre, hogy lássam az utat, annak minden részletét és apróságát. De ez én vagyok. Szóval ha titeket zavarna a "spoiler" - teljesen irreleváns kifejezés ebben az esetben szerintem, de láttam, hogy többeket zavart -, akkor az előszót csakis a szöveg után olvassátok el!

Albanov, aki a történtek elszenvedője és krónikása is egyaránt, elképesztően jól írt. Olvasmányos, szép, jól érzékelteti a viszonyokat, őszinte. Nagyon sajnálatos, hogy a hazatérése után két évvel elhunyt már, igen fiatalon. Ha tovább él, és ha a történelem fonala kissé másképp alakul, meggyőződésem, hogy nagy nevű szépíró lett volna belőle. Az írói vénája megvolt hozzá. Valószínűleg a történelem viharai miatt merült szinte feledésbe mindaz, amin ők keresztülmentek. Orosz ember lévén, az első világháború kellős közepére tért vissza hazájába, majd a bolsevik felfordulás után senkit sem érdekelt a története. Érdemes elolvasni azoknak, akik szeretik a sarkvidéki felfedezésekről szóló történeteket! Az egyik legjobban megírt. Az expedíció többi résztvevője, akik nem indultak útnak, hanem a hajó maradtak, örökre eltűntek. Hajójukat valószínűleg összeroppantotta a jég, ők, vagy a maradványaik pedig a tengerbe vesztek.

A kötetet a Park Kiadó adta ki a Veszélyes övezet sorozat keretén belül, 2003-ban. Ma már kereskedelmi forgalomban nem kapható, néha felbukkan egy-egy példány antikváriumokban, és talán könyvtárakban elérhető. Ha hozzá tudtok jutni, ne hagyjátok veszni a lehetőséget! Saját példányom sajnos nincs, egy kedves könyvszerető ismeretlentől kaptam kölcsön.