"A természetben lakozó szellemek segítenek és támogatnak minket, ha megértjük üzenetüket. Elfeledett nyelvük titkai a könyv sorait olvasva feltárulnak előttünk. Arra biztatnak, hogy térjünk vissza ahhoz az alapigazsághoz, miszerint egyek vagyunk a Szellemmel, és egy nagy, közös tudat révén minden egyes élőlénnyel kapcsolatban állunk. Ha kihúzunk egy kártyát a csomagból, mi is ebből a közös bölcsességből merítünk, amely segít jobban eligazodni az életben, átlendülni a vélt korlátainkból fakadó akadályokon, és ráhangolódni a végtelen lehetőségekre." - Részlet a fülszövegből
Kezdem azzal, hogy rettentő szkeptikus vagyok minden jóslással, misztikus, spirituális, istenségekkel kapcsolatos dologban, legyen az akár tenyérből, kártyából, kristályból való jóslás vagy épp az egyik legismertebb, a horoszkóp. Nagyon távol áll tőlem, hogy higgyek az ilyesmiben. Így amikor megérkezett a Bioenergetic Kiadó kiajánlója, melyben szerepelt a Segítő állataink szellemének üzenete jóskártya elsőre mosolyogtam egy jót, de végül győzött a kíváncsiság és magamhoz vettem egy példányt.
Meghozta a futár, és egy igényes csomagolás fogadott. Széthúzható doboz, benne a kötet és maga a kártya. Először a könyv olvasásának ugrottam neki, hogy megtudjam, mit is kezdjek a kártyával. Igyekeztem minden ellenérzésemet félrerakni és úgy olvasni a szerző sorait, mint egy kutató, aki épp beleássa magát egy ismeretlen hitvilágba. Már az első oldalakon olyan érzésem volt, mintha számomra idegen nyelven olvasnék, ahol olyanokról írnak, hogy a kártya az orákulum, hogy kapcsolatban állunk a Szellemmel (igen, így, nagybetűvel), hogy a természet az isteni kommunikáció rég elfeledett eszköze, és hogy a szerzőnek az a küldetése, hogy segítse az isteni kommunikációt.
A főképen láthatjátok magát a szerzőt, Colette Baron-Reidet, aki számos jóskártyát keltett már életre, spiritualista, médium, tanító és jóslásszakértő, aki tanfolyamokat is tart, hogy mások is képesek legyenek kommunikálni, megismerni az ősi bölcsességeket, s ezzel jobbá tenni az életüket.
"Most lehetőséged nyílik részesülni ebből a bölcsességből és általa könnyebben irányítani az életedet, sikeresebben venni a vélt korlátaidból adódó akadályokat, és jobban ráhangolódni a végtelen lehetőségek tárházára, ahogy belépsz a mindennapi életet gyakorlati útmutatókkal segítő szent párbeszéd új világába. A természetben lakozó szellemeknek rengeteg a mondandójuk, és most eléd tárulnak elfeledett nyelvük titkai is."
A kötet mellett találunk egy 68 lapból álló kártyacsomagot, melyeken négylábúak, rovarok, halak és madarak láthatóak. A kártyák között vannak nagyon szépek, de számomra kicsit giccses darabok is. Összességében azonban tényleg szép, igényes kártyák, melyek "képviselik az állatok Felsőbb Szellemeit". A kártyához mellékelt kötetben részletes információkat kapunk, hogy melyik szellem mit jelképez, milyen kérdésekre adhat választ és miként tudjuk használni a kártyát a kommunikációra. Ám megértésükhöz ránézésre gyakorlás kell, egyszeri elolvasás kevés. Eléggé összetettek a szellemek üzenetei és egy kis kreativitás sem árt, ha szeretnénk igazán megérteni, feldolgozni az olvasottakat. Aki szeretne egy szép kártyát és ismerkedni a jóslás világával, nyitott az ilyesmire, biztosan örömét leli ebben a csomagban. A szép dobozos kivitelnek köszönhetően ajándéknak is tökéletes.
Többféle jóslást találunk a kötetben, egylapos, kétlapos, háromlapos vagy hétlapos variáció, utóbbi a bonyolultabb, mert ott holdciklus elején kell felcsapni hét kártyát, majd minden hét elején egy újabbat. Minden kártya üzenete rendkívül pozitív, biztató, emiatt inkább mondanám önsegítő, önfejlesztő kártyának, mint jóskártyának. Folyamatosan arra biztat, hogy higgy magadban, képes vagy bármire, el tudod érni a céljaidat, merj nagyot álmodni, stb. Inkább motivációs kártyának tűnnek, mint jövendőmondónak. A borítóképre kattintva meg is tudjátok rendelni kedvezményes áron, a kép után pedig megtudjátok, mit tudtunk meg az orákulumtól a tesztelés alatt.
Köszönjük, Bioenergetic Kiadó!
Érdekelnek a könyvújdonságok? Kövess bennünket Facebookon!
Fejleszd az agyad Agytornával!
Új Feng Shui könyv az energia áramlásának harmonizálásáért
Főkép: colettebaronreid.com
Akik hisznek az ilyesmiben, most inkább ne olvassanak tovább. Főleg, ha szívügyüknek tekintik a dolgot és könnyen megbántódnak, ha valaki nem ért egyet vagy nem támogatja a hitvilágukat. Őszintén szólva nekem ez ugyanolyan humbugnak tűnik, mint bármilyen más hitvilág. Egy lökött mese, ami segíthet, ha valaki mindenáron szeretné, ha más döntene helyette vagy másra kenheti, ha problémája van, netán fals megerősítésre vágyik a tökéletességéről.
Nem hiszem, hogy egy kártya képes orákulumként ősi bölcsességeket közvetíteni. Pláne megjósolni a jövőt úgy, hogy "rácsatlakozunk a rejtett birodalmak bölcsességeire". De nyitottak vagyunk a dologra, ezért aztán a kötet és a kártyák jelentéseinek tanulmányozása után, két bátor szerkesztőtársam, Arthur és Heuka vállalkoztak a kísérleti nyúl szerepére.
Arthur egy érdekes és izgalmas kérdéssel vágott bele a projektbe: Mikor őrülök meg annyira, hogy sorozatgyilkolásba kezdek? Feldobtam a kártyákat, hogy képpel felfelé és lefelé is legyenek, majd kevergetés közben felszólítottam Arthurt, hogy fókuszáljon a kérdésre, majd a kötet utasításainak megfelelően elmondtam az alábbi imát (szerintem tökéletesen elmenne valami szektás vezérmondatnak is vagy egy Disney főcímdalnak is), majd felcsaptam a pakli tetejéről három kártyát.
"Váljon ez az útmutató a legfőbb jó javára. Mutasd meg nekem az utat, hogy a Fényt szolgálhassam, szépséget és jóságot hozhassak a világba. Mutasd meg az utat! Legyen Fény és Szeretet, táruljon fel az igazság!"
A kreativitásunkat is latba kellett vetni, hogy megfejtsük a Felsőbb Szellemek üzenetét. Orákulumként jelent meg a Szöcskeszellem és a Csikóhalszellem. Egyikük azt üzente Arthurnak, hogy bátran vesse magát az ismeretlenbe, "Miért is ne?" mondta neki a szellem. Merjen kockáztatni, mert csodálatos dolgok fognak történni vele. A Csikóhalszellem inkább arra biztatja ezzel szemben, hogy lépjen egyet hátra és alapos tervezés után vágjon bele az ismeretlenbe, vizsgálja meg a dolgokat több szemszögből. Végezetül a Darázsszellem küldött neki oltalmazó üzenetet, hogy engedje el a dühét, a fájdalmát, ne panaszkodjon és minden jobb lesz. Nehéz ezeket összerakni, de nagyjából úgy értelmeztük, hogy még ne kezdjen el gyilkolászni, nyugodjon meg, legyen megfontolt, tervezgessen és csak alapos mérlegelés után vesse bele magát a projektbe.
Ehhez képest Heuka egy sokkal hétköznapibb, könyvmolyhoz méltó kérdést tett fel a szellemvilágnak: Mennyi könyvet olvasok el még 2020-ban? Igazán precíz választ nem vártunk, de már jött is a Páva-, a Koala- és a Nyúlszellem, hogy útmutatást adjon. A Pávaszellem nem volt túl egyértelmű az oltalmazó üzenetében, amikor azt mondta, hogy: "A Szellem végtelenül szeret téged, és azt akarja, hogy élvezd a táncot, és áraszd magadból a ragyogást.", majd ezt egészítette ki a Koalaszellem, hogy engedje el a pesszimizmust, töltődjön fel és vesse magát az életbe, ráadásul ő megnöveli a "rendelkezésre álló bőséget". Tehát sokat kell olvasni, mindezt úgy, hogy elő kell bújni a föld alól és eredményessé kell válni, mert várja a napsütötte réten a Nyúlszellem. Tehát irány egy park, egy kupac könyv és jöhet is a jól megérdemelt feltöltődést jelentő olvasás.
Ezután következtem én, aki a valóságtól elrugaszkodva adtam fel a leckét a szellemeknek Mikor változom unikornissá? kérdésemmel. Rendkívül biztató eredménnyel zárult a dolog, ugyanis a Pókszellem arra buzdít, hogy váltsam valóra az álmaimat, ráadásul, ha megteszem az első lépést, akkor a szellem tíz lépést tesz felém és segít a céljaim elérésében, hisz a "teremtés szövete rejtélyes módon össze tudja hozni azt a gyönyörű mintát, amelyet elkezdek kibogozni". Őt csak tovább erősíti a Varjúszellem, aki azt mondja, higgyem el, hogy a világból még nem veszett ki a varázs, a külvilág változóban van és, ha netán valami nem sikerül elsőre, akkor bármikor korrigálhatok, hogy helyes útra lépjek. A Tarajossül-szellem is támogatja az átalakulási terveimet, azt mondja legyek nyitott és kíváncsi, boldogságot és szeretetet hoz nekem, ráadásul megtanítja, hogy az ártatlanságom a víz felszínén tartson. Szóval van remény. Már csak az első lépésre kell rájönnöm az átalakuláshoz vezető úton, és viszlát emberlét. :D