A fétis és a súlyos testi sértés, avagy az alvilág ügyvédjének sötét történetei

2020. szeptember 13. 12:13 - Carbonari

Könyvajánló - Ferdinand von Schirach: Büntetés

torok.jpgA fétis és a súlyos testi sértés - avagy jogos-e szexbaba sérelmére történt, tulajdonosának nem tetsző cselekményt az elkövetőn megtorolni? Na, jogászkáim, erre teremtsetek precedenst!

Ilyen és ehhez hasonló bizarr, különlegesen gondolkodó vagy sajnálnivalóan szegényes szocializációra valló elkövetők (bűn)eseteit dolgozza fel a Partvonal Kiadó gondozásában megjelent Ferdinand von Schirach Büntetés című munkájában.

Az 1964-ben született Ferdinand von Schirach német ügyvéd és író - egyáltalán nem véletlen a novellák témája. Az első papíra vetett történeteit negyvenöt éves korában tette közzé, majd nem sokkal ezután Németország egyik legsikeresebb szerzője lett. Ha belekezdesz a jelenlegi könyvébe, meg fogod érteni, miért. A fordítás Várnai Péter munkája, igényes, odafigyelve abszolvált szövegek kerültek ki tolla alól, visszaadva a novellák sava-borsát.schirach.jpgA tizenkét bűnügyi esetet felvonultató kötet néha bagatell ügyeket tűz tollvégre, amelyben az emberi esendőség, sérülékenység különleges helyet kap a novellai rövidségű történetekben. Senki sem rabol bankot, sikkaszt vagyont vagy öl embert, ezek legfeljebb csak érintőlegesen hatnak a főhősökre - apró semmiségek csak úgy megtörténnek, amelyek a szereplők szempontjából mégis akár egész életük sivár lenyomata vagy létük alapja lehet, amit megrengetve életük összeomlását idézheti elő. Vagy éppen ellenkezőleg egy nagy húzás jellemző a főhősökre, ami megoldó kulcs lehet így vagy úgy taccsra került életük újra rendszerbe állításához.

Mert mi is történik? Az ülnök szürke élete megbicsaklik egy büntetőügyön, a kiégett ügyvéd egy emberölési ügyből megújulva kerül ki, a börtönből szabadult asszony különös módon szolgáltat igazságot, az elvált férj kötődése egy szexbabához súlyos testi sértést eredményez, az özvegy férfi, aki meghökkentő módon szerez magának bűntudat nélküli módon barátnőt, hogy lényegtelenedik el az apró termet okozta frusztráltság a mohóság miatt, milyen következményei lehetnek annak, ha valaki végignéz egy szülést, mi történik, ha Büdös Hal egy ember, genetikai deformitással kapcsolatban a nagypapa kínai bölcseletei és a tóparti ház, mennyire nem okos a férj részéről zsebben hordani idegen nőnek szánt gyöngysort... És hogy mi a lényeg, azt a legutolsó novellában mondatja ki a főszereplővel: lehet, hogy "nincs bűn, és nem kell bűntudatot érezni – mondta –, büntetés azonban van."ferfi_2.jpgMindegyik novella gyöngyszem a maga nemében, még a gyengébb eresztések is - de ami igazán megérintett, az a Szubbotnyik című. Seyma, a török származású lány okos, vendégmunkás apja azonban csak a hagyományoknak él és arról ábrándozik, hogy Németországból valamikor vissza fog költözni az Ararát melletti falujába, már a ház tervei is készen állnak. A családot is kényszeríti a hagyományok szerinti életre, de Seymán nem fog se büntetés, se a kitagadás veszélye, egyszerűen nem és nem akar sem hinni és vallásosan, török hagyományok szerint élni, sem fejkendőt hordani. Minden napját azzal kezdi, hogy megerősíti magát: egy nappal kevesebb van hátra addig, mire felnőtt és saját maga ura lehet. Elhagyja a szülői házat, hogy egyetemre mehessen, jogi doktorként lép ki az intézményből. Nagyhírű ügyvédi irodába kerül, ahol elvállal egy kényes ügyet: a vádirat szerint a gyanúsított egy banda feje, amely Ukrajnából és Romániából nőket csábított Berlinbe, ahol bordélyokat működtet. A nőket szexuális szolgáltatásokra kényszerítik. A férfira azonban nehéz volt bármit is rábizonyítani, a nők nem vallottak ellene - amíg el nem érkezik az idő arra, hogy valaki beszéljen. A többit laikus ember viszolyogva olvassa el, mert jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás, és a fiatal ügyvéd bizony keserűen adja fel álmait,  míg az egyértelműen bűnös férfit védi - legjobb tudása szerint. Kár, hogy nem lehet tovább követni a főhős életét, igazán kíváncsi lettem volna rá a későbbiekben is.

Mit lehet mondani a szerző történeteire, a valóságból való interpretálásukra? Ez jó mulatság, férfimunka volt!

buntetes.jpg

Köszönöm a lehetőséget a Partvonal Kiadónak!

A kötetet kedvezményes áron előrendelhetitek a kiadó honlapján a borítóképre kattintva.

Kövess minket a Facebookon is!

Mi van, ha valaki az egész családodat ki akarja irtani?

A csali

A gesztenyeember

Cím: Büntetés - 12 bűnügyi eset
Oldalak száma: 208
Megjelenés: 2020. március 12.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9786155783715
Méret: 200 mm x 125 mm
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7516169576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása