A csali

2020. január 05. 07:47 - GReni

Könyvajánló - Loreth Anne White: A csali

Sarah-t tizenkét éve elrabolta és hónapokig kínozta, erőszakolta a Watt Lake-i gyilkos. Végül a lány megszökött, a gyilkost pedig elkapták és meghalt a börtönben. Ám minden jel arra mutat, hogy mégis visszatért, hogy befejezze, amit elkezdett. Ő a vadász, Sarah pedig a préda, akit nem engedhet el. Hogyan lehetséges ez?81lhwzg69ql_sl1500.jpg

A kötetben megismerünk egy túlélőt, nem is akármilyet! Sarah Bakert elrabolta egy kegyetlen szociopata, a Watt Lake-i gyilkos. Hónapokon át kínozta lelkileg és testileg is. De alulbecsülte a nő erejét és így sikerült is megszöknie, így ő lett az egyetlen túlélő. Teherbe esett a szörnyetegtől és örökbe adta a kicsit, ám családját így is elveszítette. Mindent elveszített és azóta is szenved a poszttraumás stressztől, hiába a menedék egy békés ranchen. A fickót azonban elfogták és a börtönben meghalt. Azóta eltelt tizenkét év és a nő Olivia West néven kezdett új életet.

Közben megismerkedünk Gage Burtonnal, aki egykor részt vett a nyomozásban, de úgy gondolja, hogy nem a megfelelő ember került a rács mögé. Rákban haldoklik és ki akarja javítani a hibát, amit egykor elkövettek. Sarah örökbe adott a gyermekéről a gyilkos és Gage is tud. Ezt az információt próbálják mindketten felhasználni. Egyikük azért, hogy csapdát állítva a gyilkos nyomára bukkanjon, a másik azért, hogy megtalálja a nőt, akinek sikerült megszöknie a vadász elől. Küldetésként tekint rá, hogy levadássza, mert sosem szabad hagyni, hogy a vad meglépjen.

"Bensőségesebben ismerte Sarah Bakert, mint bármelyik másik férfi valaha is fogja. Ismerte a szája ízét, a legintimebb testrészei ízét, a vére és a húsa ízét. Nyelt egyet a gondolatra. A nő már ott volt benne, a részének tekintette."

A ranchen kezdi összerakni darabokra tört lelkét Olivia. Télen alig valaki jár erre, ezért zárva is tartanak. Most is csupán Cole, a haldokló tulaj fia, valamint Gage és lánya vannak itt, akik kikapcsolódni jöttek. Utóbbi persze nem igaz, ugyanis az a dilis zsaru a gyilkost akarja Livhez csalni, hogy elkaphassa. Aztán előkerül egy holttest...

De vajon tényleg a Watt Lake-i gyilkos eredt a nyomába vagy csak egy őrült utánzó?

Ugrálunk a helyszínek és a nézőpontok között és bár kissé kiszámítható a cselekmény, élvezetes olvasmánynak bizonyult. A műfaját viszont nem tudnám igazán meghatározni. Kicsit thriller, kicsit krimi, de több benne a romantikus szál, a lelkizés és a dráma. Kapunk családi drámát a ranch öröklése körüli hacacáréval és a zsaru és lánya stresszes kapcsolatával, kapunk egy nagyon pici thrillert, miközben Olivia érzi, hogy újra űzött vad válik belőle, és kapunk krimit miközben a zsaru veszélybe sodorja a nőt vakmerő csapdájával.

Nem tökéletes a könyv, néha nekem sok volt a részlet, de ezeket leszámítva jól összerakta a sztorit a szerző. Érdekes karakterek, bár a vadász beteges izgalma volt a legérdekesebb. A regény eleje inkább hajaz egy lélektani drámára. Itt mindenkinek van valami személyes tragédiája. Megtudjuk, miként küzd Liv az elrablása okozta traumával, hogy Tori, a zsaru lánya, hogyan dolgozza fel anyja halálát. Aztán ott van Cole, akinek azzal kell megküzdenie, hogy párja elment és magával vitte nevelt fiát is. És persze ott a gyilkosunk is, a vadász, akinek ölnie kell. Hajtja a vágy, a vadászat izgalma. Ott a préda, ami csak arra vár, hogy ő becserkéssze.

Ahogy haladunk előre az eseményekkel és a szálak szépen összefutnak, végre elkezdenek felpörögni az események. Az utolsó pár fejezet hozott végre izgalmat is és néhány érdekes fordulatot. Nem kaptam tőle azt a borzongást, amiért szeretem a pszichothrillereket, ezért volt bennem pici csalódottság, de ha ezt elengedem és úgy tekintek rá, mint egy romantikus drámára, amit megfűszereztek egy szadista sorozatgyilkossal, akkor összességében egész jó kis olvasmány.

7825_b1.jpgKöszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak!

A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron a kiadó oldalán, ahol lehetőségetek van beleolvasni is a regénybe.

Kövess minket Facebookon is!

Bizarr terápia, pszichotikus összeroppanás, gyanús halálesetek

A szeretet és az árulás traumája

Út a Fénybe, amely inkább a sötétséget jelenti...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2615362292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása