Egy hatéves fiú beleveszett a folyóba. Legalábbis mindenki ezt hitte.
Most visszatért. Bántották. Annyira, hogy egyetlen szót sem szól.
Teste elmeséli, hogy mennyi szörnyűséget élhetett át rabsága tíz éve alatt.
De ő az egyetlen, aki elárulhatná hol járt és ki tette ezt vele...
2006 nyarán egy durva vihar söpört végig a 400 fős kis községen. Emma Price rohant az iskolába, hogy elhozza kisfiát a beázó épületből, de elkésett. A hatéves Aiden eltűnt. Napokig keresték, amikor előkerült piros kabátja a kiöntött Ouse-folyóból. Míg a tanárok a káosszal voltak elfoglalva, hogy beázik az épület és értesíteni kell a szülőket a fiú elcsavargott, a vihar a folyóba taszította és belefulladt.
Hosszú évek teltek el, teste sosem került elő, halottnak nyilvánították. Emma egy roncs volt. Néhány évvel Aiden tragikus halála után szüleit is elvesztette, ráment a házassága a tragédiára. Teljesen összetört, készen állt lemondani az életről, amikor valaki megmentette. Jake, egykori iskolájának tanára kirángatta a gödörből. Először munkát, célt adott az életének, majd szerelmet és örömöt hozott. Tíz év telt el Aiden elvesztése óta. Most nyolc hónapos terhes, de nincs nap, hogy ne gondolna a fiúra.
"Nem tagadhatom, volt egy keserűséggel és fájdalommal teli, sötét részem, de a másik részem reményteljes és erős, tele az új kisbaba és az új élet okozta optimizmussal."
Amikor már épp helyreállna a világ, jött a telefon. Stevenson főfelügyelő hívta. Rögtön felismerte a nevet, ő vezette tíz éve a nyomozást Aiden eltűnése ügyében. Egy zavart tizenhat éves srác sárosan, egy szál farmerben kisétált az erdőből a szakadó esőben. Elvégezték a DNS-tesztet és ő az. Aiden-t megtalálták.
Emma teljesen szétesik, forog vele a világ. Az ő kisfia mégis életben lenne? El sem akarja hinni, férjével a kórházba rohannak. Mi van, ha csak egy hiba és rossz volt a teszt? Hogyan lehet ezt feldolgozni, ha mégis ő az? Azt mondják az anyák megérzik, ha a fiúk még él. Akkor Emma miként mondhatott le róla? Ezek a kérdések tombolnak benne miközben a kórházba igyekeznek. Aztán odaérve, látva a kölyök szemeit, egykori szerelme, Rob szemeit látja bennük és már biztos benne, hogy ez nem lehet más: Aiden Price visszatért. Nem fulladt meg. Elrabolták.
"Eltemettelek, gondoltam, tekintetemet a fiaméba fúrva. A szívem mélyén már elengedtelek. Meg tudsz nekem bocsátani?"
A fiú nem beszél, látszólag érti a külvilágot, de semmire nem reagál. Nem bírja, ha megérintik. A kórházban elvégzett vizsgálatok szörnyűségekre utalnak. Az izmai nem fejlődtek ki rendesen, rosszul viseli az éles fény, ráadásul korábbi sérülésnyomok is megtalálhatóak rajta. Egy kis, sötét helyiségben tarthatták éveken keresztül. A bokáján található régi sérülések egyértelművé teszik, hogy megbilincselték, ráadásul szexuális erőszak nyomai is láthatóak a megtört fiún. Ki képes ilyen szörnyűségekre egy ártatlan gyermekkel?
"A gondolat, hogy Aident egy apró szobába zárták, megbilincselve, mint valami állatot... Valami vad anyai ösztönt hívott elő belőlem. Meg akartam találni, bárki tette is ezt vele, hogy a fogammal és a karmommal tépjem szét, mint egy anyaoroszlán."
Túlságosan megviselte mindaz, ami vele történt és egyetlen szót sem szól. Vajon ki és hol tarthatta fogságban ennyi éven át? Miközben a rendőrség próbálja elkapni a tettest, hogy az a mocskos szörnyeteg megkapja méltó büntetését, a szülők, Emma és Rob próbálnak újra kapcsolatot teremteni fiúkkal. De ő már közel sem az a kisfiú, akire ők emlékeznek. Ráadásul a média is meghurcolja mindannyiukat, Emma pedig már mindenkiben a tettest látja. Akármerre néz a csendes kis faluban, mindenki gyanús. Egyedül Aiden ismeri a válaszokat...
"Bárki is vitte el Aident, nyert. Annyira megtörte a fiamat, hogy már csak egy üres burok volt, engem pedig gyanakvó, szorongó nővé változtatott."
Az egész regény hangulata rendkívül sötét, borús, fájdalmas, felkavaró. Az események filmszerűen leperegnek az olvasó előtt, nagyon jól kelt feszültséget a szerző. Nem egyszer éreztem azt, hogy egy-egy szereplőt jól helyben kéne hagyni, hogy észhez térjen, többeket utáltam végig, volt, aki gyanús volt. Nem is emlékszem, mikor jártam úgy utoljára, hogy elolvastam egy könyvet majdnem a végéig, aztán félretettem. Húsz oldal volt már csak hátra és Emma egy szobában állt azzal, aki ezt tette a családjukkal. Ő már tudta mi történt, mi még nem, és ekkor félretettem a könyvet. Féltem, hogy ki lesz az. Féltem, hogy olyan lesz a regény vége, ami elrontja az élményt. Nem tudtam, hogy akarom-e tudni, hogy ki az elkövető, főleg, hogy már kaptunk elég durva infókat. Hát nem kellett volna izgulnom. Nagyon jól eltalált a történet vége. Egy brutális, nagyon ütős zárást talált ki a szerző. Beszippantott Sarah A. Denzil első magyar nyelven megjelent regénye és bízom benne, hogy a kiadó elhozza más regényeit is.
Köszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak!
A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron a kiadó oldalán, ahol lehetőségetek van beleolvasni is a regénybe.
Kövess minket Facebookon is!
Szereted a pszichothrillereket? Kattints!
