Akarsz beszélni róla? Nem? Pedig lehet nem ártana

2020. szeptember 17. 07:49 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Lori Gottlieb: Akarsz beszélni róla?

Ki ne tűnődött volna azon, mire gondol a pszichológus, miközben a kliens kiönti a lelkét. Most kiderül.

1_25.png

Lori Gottlieb pszichológus most végre lerántja a leplet arról, milyen is pszichológusnak lenni, milyen gondolatok forognak a fejében, miközben hallgatja a klienseit, és mikor és mit kell megosztania a pszichológusnak a saját életéről.

A jövőről alkotott elképzelések néha ugyanúgy akadályozzák a változást, mint a múltról dédelgetett gondolataink.

Freud (aki szerintem egyébként sok szempontból nagyobb kárt okozott a pszichológia, a terápiák megítélésében és jövőjében, mint amennyi "hasznot" hozott a munkássága) szerint a terapeutának semmit nem szabad megosztania magáról, se magánéleti dolgot, sem gondolatokat, semmit, a legjobb, ha nem is nagyon szólal meg, csak ott van és tükröt tart a beszélőnek, hogy lássa: ilyen. A mai pszichológusok és pszichiáterek többsége szerencsére épp azt az elvet követi, hogy fontos, hogy emberi kapcsolat alakuljon ki kliens és terapeutája között, hogy közel kerüljenek egymáshoz. Lori Gottlieb is hoz példákat erre: volt olyan kollégája, akinek az egyik páciensének a gyerekéről kiderült, hogy Tourette-szindrómás, és ekkor a pszichológus és elmondta, hogy az ő gyermeke is Tourette-szindrómás. Ez pedig olyan közel hozta egymáshoz a két embert, megtörve a jeget, hogy végül nagyon hatásos lett a terápia, és a pszichológus is profitált belőle a saját életében. De olyanra is akadt példa, hogy a kliens nem tudta feldolgozni az édesapja öngyilkosságát - a pszichológus azonban nem osztotta meg vele, hogy az ő édesapja is öngyilkos lett. 

Általában azokon az üléseken haladunk a legtöbbet, amelyekre a kliens nem válsághelyzetben, nem egy adott kérdéssel érkezik. Ha hagyjuk a gondolatainkat elkóborolni, akkor váratlan és érdekes helyeken kötnek ki.

3_12.png

Persze nem feltétlen jó megosztani minden személyes dolgot a pszichológusnak a kliensével, és nehéz belőni, hogy mi az, amit megoszthat, mert sikeresebbé teheti az együttműködést, és mi az, amit inkább nem? Mert ne feledjük, a pszichológus nem egy barát, és nem is szabad azzá válnia, noha mély emberi kapcsolatnak ideális esetben ki kéne alakulnia (és nem, a legkevésbé sem helyettesít egy jó pszichológust egy barát). A pszichológus feladata az, hogy segítsen a kliensnek, akár túljutni egy krízisen, akár felfejteni az okokat és a kiváltó problémát megoldani. És persze általában az emberek akkor fordulnak szakemberhez, amikor éppen valami lelki krízisben vannak.

A kötet számtalan fejezetből épül fel, amelyekben mesél a saját pácienseiről - természetesen azok beleegyezésével, és a nevüknek, helyzetüknek megváltoztatásával, sokszor összevonja több kliense problémáját és egy fiktív személy alá helyezi -, de nem csak arról, hiszen életének egy pontján ő is krízisbe került: elhagyta a vőlegénye. Ekkor eldöntötte, hogy ő is elkezd járni egy kollégájához, aki néhány háztömbbel arrébb rendel. Ezekről az ülésekről, hogy mit profitált belőle emberileg és szakmailag, hogy hogy érezte magát, milyen gondolatai voltak, éppúgy mesél, mint a saját munkájáról és praxisáról. Egyébként Amerikában ahhoz, hogy egy pszichológusnak vagy pszichiáternek saját praxisa lehessen, előtte megkövetelik, hogy ő maga is vegyen részt pszichoterápián. Nem is csak az emberi, jellembeli fejlődésért, ami mindenkire ráfér - hiszen ők is emberek, akik jöttek valahonnan, akiket nap mint nap éri sok-sok inger, a klienseik hatására még jóval több is, mint egy átlagembert -, hanem azért is, hogy lássák, érezzék: milyen a másik oldalon ülni?

Bizony- néha mi magunk vagyunk a pokol.
Időnként mi okozzuk magunknak a gondokat. És ha képesek vagyunk változtatni a szokásainkon, akkor bámulatos dolgok történhetnek.

Bár Amerikában sokkal elfogadottabb dolog pszichológushoz, pszichiáterhez járni, mint nálunk, kevésbé "ciki", Lori Gottlieb azért rámutat, hogy még ott is más a megítélése a lelki problémáknak, mint a testieknek. Van pl. olyan házaspár, amelyiknek mindkét tagja ugyanahhoz a pszichiáterhez jár, és mindketten ugyanazt a kedélyjavító, szorongásoldó gyógyszert kapja, de mindkettő titkolja a másik elől és rejtegeti a gyógyszerét. Ugyanezt a helyzetet nehéz elképzelni szív, vese vagy vagy akármi más probléma esetén, ugye?

2_104.jpg

Nagyon kellemes élmény volt olvasni ezt a könyvet, bár nem az első hasonló témájú könyvem, ami pszichológus, pszichiáter klienseiről, érdekes eseteiről szól, mégis ez volt a legemberibb mind közül, hiszen nagyon nagy részben magát a szerzőt ismerhetjük meg az esetek kapcsán és annak tükrén át is. Lori Gottlieb már több sikeres könyv szerzője, magyarul is jelent már meg könyve korábban, állandó szerzője az Atlantic magazin A pszichológus válaszol rovatának, és TED-beszélgetése is elérhető, amelyet már több millióan hallgattak meg. Egy nyitott, kedves, szakmailag felkészült, de a gyengeségeit, emberségét nem véka alá rejtő pszichológust ismerhettem meg a könyv által, aki nem szégyelli leírni azt sem, ha idegesíti néha egy-egy páciense, és azt sem, ha a saját problémájának tükrét találta meg egy másikban. Los Angelesben él, ott is működteti magánpraxisát.

Az életben a kapcsolatok igazából sosem érnek véget, akkor sem, ha soha többé nem találkozunk a másikkal. Mindenki, akit közel engedtünk magunkhoz, valahol bennünk él. A régi szerelmek, a szülők, a barátok, az élők és a holtak (legyenek akár szimbolikusan, akár valóban holtak) – mindannyian emlékeket idéznek fel, hol tudat alatt, hol tudatosan. Gyakran befolyásolják, hogyan viszonyulunk saját magunkhoz és másokhoz. Néha beszélgetünk velük a gondolatainkban, máskor ők beszélnek hozzánk álmunkban.

A kötetet fel lehet fogni egy érdekes könyvként, de akár segítségként, mankóként is, annyi valóban hasznos és megfontolandó gondolata van, és annyi oldalról tud bemutatni egy-egy problémát, ami alapján a mi világnézetünk is szélesedhet, és új perspektívákat fedezhetünk fel saját magunkban és az emberi kapcsolatainkban egyaránt. 

A fordítással igazán jó munkát végzett Dudik Annamária Éva, akinek a neve nem ismeretlen előttem, hiszen ő fordította többek között a Sally Rooney-könyveket is.

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Az ember, aki irodalomnak nézte a pácienseit

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6816203462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.