Paul Stuartnak, az ismert szakácsnak és írónak most Franciaország második legrosszabb vendéglőjét kéne helyre pofoznia... vajon sikerül neki?
Az első részben, a Találkozzunk Toscanában! c. kötetben megismerkedhettünk Paul Stuarttal, a zseniális skót szakáccsal, aki már sokadik könyvét írja, ezúttal a toszkán ízekről. Bejártuk fél Itáliát, buldózerrel közlekedtünk a kicsi, hegyvidékes szűk utcákon, és közben megismertük az ottani ízeket, borokat. A sorozat második részében ismét Paul Stuart az idegenvezetőnk, de ezúttal Franciaország szívébe, egy Poitiers-környéki kis falucskába látogatunk, a cél pedig ismét az, hogy Paul befejezze az épp készülő könyvét, Az étel filozófiája című írást. Persze ezúttal sem ilyen egyszerű a dolga, az útra ugyanis elkíséri Chloé, a kissé sznob, férfifaló, fura nagynénje, és mindenféle bonyodalmakba keverednek, míg végül Paul kapja a feladatot, hogy Franciaország második legrosszabb vendéglőjét gatyába rázza.
– Tudod, mitől lesz jó egy csendélet? Megmondom én neked: attól, hogy a festőnek sikerül azt az érzést keltenie benned, hogy valami készülődik. A tárgyak a képen mind mozdulatlannak tűnnek, de ahogy nézed őket, egyre inkább az az érzeted támad, hogy bármelyik pillanatban megmoccanhat valami. Talán valaki belép a szobába. Talán odakint kitör a vihar. A szél meglibbenti a függönyt. Ez mind benne van a levegőben.
A kötet ezúttal leginkább Chloéra és a volt férjeire koncentrál, sőt, még egy sötét titok is kiderül a múltból, de mindezeknek szép és ízes keretet adnak a jobbnál jobb (és rosszabbnál rosszabb) ételek és receptek, amelyekkel a nyugodt francia tájon, az igazi vidéki kisvárosban ismerkedhetünk meg. Mindig is volt bennem egyfajta vonzalom az ilyen ódon, régi, szűk, kanyargós utcácskákkal beszőtt francia városkák iránt, és reméltem, hogy itt is hasonlóan sokat kapok ebből a hangulatból, mint az előző kötet toszkán tájaiból. Ebben nem is csalódtam.
A történet főleg a mai színes, szagos, izgalmakkal teli regénykavalkádokkal szemben régimódinak és semmitmondónak tűnik, de ez a régimódiság nem feltétlen hibája: egyben bája is. "Visszarepít" egy sosem létező békés, nyugodt korszakba, ahol vannak titkok, bűntények és vér is, de mégis azt a fajta nyugalmat árasztja, amit egy városi kavalkádban élő ember elképzel a vidékről és a vidéki emberekről. De ezt inkább csak a felszín, a külcsín, a nosztalgia és a régmúlt utáni vágy hajtja, semmint a valóság. Egy kicsit ilyen ez a könyv is. El akarja feledtetni a mindennapokat, és egy szép világot kreál elénk, amely mintha egy letűnt korba repítene vissza, de ez a letűnt kor csupán a nosztalgia terméke. Ilyen egy kicsit maga Paul is és a többi szereplő. Kissé felszínes, kissé sznob, noha tudja magáról, hogy vannak sznob gondolatai, és nem szereti a sznobságot, mégis újra és újra ebbe esik. A szerző személyiségét és gondolatait is tükrözi talán, Alexander McCall Smith 1948-ban született. A regényeiben a saját fiatalkori emlékeit és utazásait elevenítheti fel, így természetes, hogy egy szép, nosztalgikus világot kreál.
Paul egy szót sem szólt, a gondolataiban merült. Azon tűnődött, hogy az emberek néha nem a nekik való munkát végzik. Azt hiszik, hogy ezt vagy azt kell csinálniuk, és nem veszik észre, hogy tévednek. Csak rá kellene őket vezetni, hogy akad más, aki jobban is el tudná végezni helyettük a munkát – és az a valaki talán már régóta figyeli őket –, ők pedig megtalálhatnák azt a munkát, amit tökéletesen el tudnak látni. Sokkal boldogabbnak és tejesebbnek érezhetnék magukat tőle. Csak be kellene ezt látniuk.
Mindezek mellett a kötet pihentető, szórakoztató, a párbeszédek furák, nem életszerűek, de játékosak és értelmesek, minden életszerűtlensége ellenére szerettem ezt a kötetet. Semmi esztelen magasság, semmi szédítő mélység, de pontosan azt adta, amit vártam: egy kis szórakozást. A könyvből süt, hogy a szerző nagyon szereti a jó ételeket és minden földi jót, és ezeket én is nagyon szeretem, így jó volt benne elmerülni. Nagyon nehezen indult a történet és elég hirtelen ért véget, de hasonló volt az előző kötet is, így erre fel voltam készülve. McCall Smith nem egy nagyformátumú író, és mostanra, sokadik könyvére túlságosan rutinból írt, de azt hiszem, ezekkel a kötetekkel tényleg a fiatalkori éveinek, utazásainak, élményeinek állít emléket, egyfajta örömírás ez, ami tökéletlen, de pont ezért szerethető.
Köszönöm a lehetőséget a Central Könyveknek! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
A könyvet Nagy Viktória fordította.
