Könyvajánló - José Rodrigues dos Santos: A lótusz virágai
Mennyi szenvedés, mennyi kín keletkezett eddig világok vajúdásán, az új eszmék elvi és gyakorlati alkalmazása közben, mennyi igazságtalansággal járt a szocializmus, mint idea és gyakorlat, hány gazember telepedett rá pénzt és hatalmat sajdítva eme új eszme farvizére? Élj érdekes időkben, mondja a kínai átok. Ha szenvedő alanya voltál a XX. századot átszövő izmusoknak, akkor nincs több kérdésem. Ha fogalmad sincs róla, olvass dos Santost!
Az ókorban és a kora középkorban nem nagyon voltak külön intézmények, ahol az őrültek élhettek. Általában a család dolga volt ellátni (és elrejteni) a különféle őrületekben szenvedőket (bár néha ők maguk nem szenvednek), persze a közveszélyes őrültekkel kezdeni kellett valamit. Ám sok idő eltelt, míg az első tébolydákat megnyitották.
Könyvajánló - Phyllis T. Smith: A Palatinus-domb lányai
Nőnek sosem volt egyszerű lenni a férfiak világában, de az ókori Rómában meg aztán főleg nem. Mindegy, hogy uralkodó feleségéről, lányáról, vagy legyőzött ellenfél megtűrt sarjáról volt szó, az intrika a mindennapok fegyvereként vágott rendet a sorokban, az arcok mimikáján ugyanúgy uralkodni kellett, mint férjen, hatalmon, vagy a népen.
Világ minden táján delfinrajongók milliói rohangálnak. Ez nem is meglepő, hiszen mosolygósak, okosak, szépek, barátságosak, elbűvölőek. Legnépszerűbbek a palackorrú delfinek, akiknek a hangja akár a nevetés és kivételes intelligenciájuk leveszi az embert a lábáról. Rengeteg regény- és forgatókönyvírót ihlettek meg az elmúlt évszázadokban. De azt tudtad róluk, hogy megismerik magukat a tükörben? Hála a sok éves kutatásnak a párhuzamos evolúció elmélete is igazolódni látszik, mely szerint teljesen más körülmények között is kifejlődhet két hasonlóan értelmes lény. A tükörteszten eddig az emberek kívül csak a főemlősöknek és a delfineknek sikerült átmennie, ami azt jelenti, hogy van öntudatuk, kialakult énképük, mivel képesek arra, hogy a tükörben látottakat saját testükkel azonosítsák be.
A delfin egy rendkívül intelligens, halakkal táplálkozó, vízi emlősállat, mely visszhang alapján tájékozódik és 50 faja él bolygónk vizeiben. A következőkben további érdekességeket tudhatsz meg ezekről a különleges tengeri emlősökről.
1. Hihetetlen memóriájuknak köszönhetően akár 20 év távlatából is képesek felismerni egy régi jó barátot, ismerőst. A delfinek egy jellegzetes hangjelzés alapján azonosítják magukat, amely egész életükben nem változik, gyakorlatilag nevet adnak maguknak csettintő, csattogó ultrahangok sorozatával. Emiatt jó eséllyel a társak felismerésében még jobbak is az embernél, hiszen mi főleg az arcok alapján azonosítunk, ami pedig rengeteget változik az évek alatt.
2. Sajnos a tenger veszélyes hely és legtöbbször fehér cápák támadnak delfinekre. Sokszor hatalmas darabokat tépnek ki az oldalukból, de kisebb egyedeket képesek egészben is lenyelni. Ilyenkor jön jól, hogy a delfinek csoportban élnek. Többen egyszerre támadják meg a cápát, hegyes, kemény szájukkal böködik a hasát, a kopoltyúit, egészen addig, míg az állat a belső sérülései miatt életét veszti. Ez elrettentésnek is ideális, ritkán téved ezekre a helyekre cápa a későbbiekben. Így lesz a vadászból áldozat.
3. Mivel nem ritkák a sérülések a következő tulajdonságuk nagyon jól jön a veszélyes vizekben: rendkívül gyorsan regenerálódnak. Ha egy cápa beléjük mélyeszti a fogait, szinte nem is véreznek, sőt a fájdalmat is kevésbé érzékelik. A tudósok úgy gondolják ez a lenyűgöző képesség a bőrük alatti zsírrétegnek köszönhető, mely organohalogéneket tartalmaz, ami antibiotikumként viselkedik.
4. Azt sokan tudják, hogy a legtöbb állat nyitott szemmel, éberen alszik, hiszen bármikor és bárhonnan érkezhet veszély. A delfinek és a többi nagy tengeri emlős esetében is másként zajlik az alvás, mint az embernél. Egyik szemüket állandóan nyitva tartják, valamint agyuk egyik féltekéje ébren marad. Ennek köszönhetően képesek úszni alvás közben, fel tudnak emelkedni a felszínre levegőt venni és gyorsan reagálni tudnak az esetleges veszélyhelyzetekre.
5. A vadon élő állatokra az a jellemző, hogy tartanak az embertől, igyekeznek elkerülni. Ezzel ellentétben a delfinek szeretik az emberi társaságot, a közelséget, ezt bizonyítja az a sok eset, amikor együtt úsztak fürdőzőkkel, vagy követték a hajójukat és körülöttük ugráltak. Sajnos nem minden találkozás alakul jól, évente átlagos tizennégy ember támadnak meg delfinek. A következő videóban egy wakeboardos hölgy siklását tették örökre emlékezetessé:
6. A legismertebb tulajdonságuk, hogy társas lények, melyek csapatban élnek, sokat kommunikálnak, hatékonyan vadásznak együtt és a cápatámadásos példa is jól mutatja, hogy kiállnak egymásért, megvédik társaikat. Ami kevés fajra jellemző, hogy nem kizárólag nemzési időszakban párosodnak, hanem örömszerzés céljából is. Sajnos az intelligenciával időnként a negatív dolgok is párosulnak, ezt bizonyítja nap, mint nap a társadalmunk is. Előfordul köztük, hogy a nőstény nem vágyik a közösülésre, ilyenkor képesek megerőszakolni őket, de ha nincs nőstény a közelben, akkor még egy gyengébb hímre is rávetik magukat. Sőt arra is láttak már példát, hogy megölték a hímek a saját fajuk kicsinyeit, hogy az anya újra párosodjon velük.
7. A fejük középső részén található légzőnyílás segítségével lélegeznek. Vízben élnek, de rendszeresen fel kell jönniük levegőért, de az hogy mennyi ideig képesek a víz alatt maradni fajonként eltérő. Ez az intervallum lehet 1-5 perc, de egyes fajok 15 percig is képesek a víz alatt maradni.
8. A delfinek intelligenciáját az ember régóta használja arra, hogy munkára fogja őket. Bizonyos tengeri munkákat végeztetnek velük. Ez lehet például terepfelmérés, mely során világháborús aknákat keresnek a vizek mélyén, amelyeket aztán búvárok hatástalanítanak.
9. Nemcsak emlős mivoltuk különbözteti meg őket a halaktól, mozgásuk is eltérő. A halak kígyózó mozgással haladnak a vízben, balra-jobbra mozgatják a testüket, ezzel ellentétben a delfinek uszonyuk váltakozó fel-le mozgatásával hajtják magukat előre.
10. Tudósok sokat foglalkoznak a delfinek kommunikációjának megfejtésével, mára több tucat füttyjelet meg tudnak különböztetni és bíznak benne, hogy létre tudnak hozni egy olyan gépet, szoftvert, amelynek segítségével képesek lennénk kommunikálni a delfinekkel. De ezt nem könnyíti meg, hogy ezek az állatok másodpercenként akár 800 irányított hang kibocsátására is képesek. Ami azonban egy újabb számunkra különlegességet hordoz: segítségével képesek megállapítani, ha egy nő babát vár.
11. Sajnos a következő információ nem lesz meglepő: legnagyobb ellenségük az ember. Évente több millió egyed hal bele abba, hogy fenn akadnak halászhálókban és megfulladnak, és sajnos még mindig vannak országok, ahol húsuk miatt vadásszák őket. Az Államokban 45 éve törvény védi a tengeri emlősöket, melynek célja többek között a delfinek halászatának teljes mértékben való megszüntetése, de ennek eléréséig még nagyon hosszú az út.
12. Míg a delfinek általában halat esznek, azért akad közöttük egy igazi nagy ragadozó. A cetfélék közül a leginkább ragadozó természetű a kardszárnyú delfin (ismertebb nevén: gyilkos bálna), ő az egyetlen delfin, amely melegvérű állatokat is megtámad. Étrendjébe tartoznak például szürke bálnák, kék bálnák, különböző fókák, tengeri vidrák, pingvinek, de persze halakat is esznek. Tagadhatatlanul a tenger táplálékláncának csúcsán helyezkednek el.
Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!
A turanizmus, ez a jellegzetesen magyar és teljességgel elhallgatott eszmeáramlat régóta izgatja a magyar emberek fantáziáját. Nem másról van szó, mint a magyarok keleti eredetéről, valamint olyan kérdések boncolgatásáról, hogy létrejöhet-e a "turáni népek" összefogása? Van-e a magyaroknak küldetésük Keleten? Vagy éppen Nyugaton?
Egy 12 éve futó sorozat, ami mert egyedi lenni, ami bevállalta a sokszor brutális, beteg, gyomorforgató gyilkosságokat, kínzásokat is azzal együtt, hogy bemutatja a dolog pszichológiai hátterét, az okokat, és a bűntények helyett elsősorban az elkövetőkre koncentrál. Mi ez? Természetesen a Gyilkos elmék! Figyelem! A következő írás spoileres lehet azoknak, akik lemaradtak az elmúlt 12 évadról!
„Végtelen összecsapás. Ősi bűn. Új felfedezés.” Amikor minden történész álma valósággá válik és szinte bőrén tapasztalhatja a múltat. Harcolhat Jeanne d’Arc oldalán a százéves háború idején. Érezheti, ahogy egy fiatal harcos vállvetve harcol a Szűz oldalán. Ősei legféltettebb titkaiba nyer betekintést. De mi történik, ha nem tetszik, amit talál? Az álom rémálommá válik?
Oké, második mondatnál megvett magának a regény: „Árnyék három évet húzott le a börtönben. Kellően nagydarab volt, és eléggé „ne baszakodjatok velem” arccal nézett a világba ahhoz, hogy a legnagyobb problémája az legyen, mihez kezdjen rengeteg szabad idejével.”
Egy férfi, aki odáig van egy nőért. Egy nő, aki hozzámegy egy férfihoz. Egy gyilkosság. Súlyos titkok. És egy ígéret. Egy ígéret, amit hat éven át betartott, de tovább már nem teheti.
Egy messzi-messzi galaxisban, réges-régen... Szóval, mikor még élt az apám. Jött a húsvét, és jött az apám. És jött a pesti piac, ahol főtt tojást akartak eladni neki, neki, a nyírségi falusi paraszt embernek, akinek vékaszám állt otthon a tojás. Amin ő rettenetesen felháborodott. Főtt tojásért pénzt?!