Nemere István sokat és szívesen ír, szerteágazó érdeklődési körrel. Sci-fitől a történelmi kalandregényig, ismeretterjesztő írásokat, sőt pikánsan horrorisztikus történetet is olvastam már tolla alól. Néha itt-ott elkaptam egy-egy személye ellen csoportosan elkövetett fanyalgást, ahol látatlanban kétségbe vonták szakértelmét, írástudását, megbélyegezték kóklerséggel, pénzhajhászással, meg amit akarsz.
Se védeni, se kiállni érte nem tisztem.
Inkább csak nyilvánosan gondolkodom.
Az egyik vele készített interjúmban azt nyilatkozta: munkamániás vagyok.
Hát... most, így elolvasva az Atlantiszról jöttem című művét... nem is tudom.
Nekem sokkal szimpatikusabb az az álláspont, hogy ő is atlantiszi. Egyike a keveseknek, akik megmaradtak (itt maradtak?) a Földön. Egyébként más dimenzióban, lassabb időben él, ahonnan rendre át-átruccan hozzánk.
Tanítani másként látni.
Nagyobb összefüggésekben, nagyobb léptékekben gondolkodni.
Tanítani a könyvein, életmódján, világlátásán keresztül.
Vagy... tényleg munkamániás
Nekem az első feltevésem jobban tetszik.
És akkor maga a könyv, az Atlantiszról jöttem.
Adott egy atlantiszi - illetve, most már csak atlani - férfi, Rufus, aki már átköltözött a Földről az Atlan nevű bolygóra.
Rufus az öt olyan ember egyike, aki nyomozói-mentési feladatai végrehajtása során életet is olthat.
Hm.
A Földön lakó többiek költöztetésének utolsó fázisa - az Átköltözés - most van folyamatban.
Egy elképzelt kép a sok közül - Atlantisz romjairól
Aztán egy asszony, Sabina, aki titkosszolgálati fogságba kerül az átköltöztetés során.
Rufus kapja a feladatot, hogy kimenekítse a bajból.
Sabina azonban nem egyszerű eset.
Először is szerinte az Átköltözést nem a XXI. században, hanem jóval előbb el kellett volna kezdeni.
Sokkal előbb.
Vajon miért gondolja ezt?
Másodszor van egy fia, akit még nem látott soha, de nélküle nem jön.
Nem, és nem.
Sabina túl sokat tud ahhoz, hogy vizsgálati fogságban, vagy általában a Földön maradjon.
Rufusnak nincs más választása, mint kiszabadítani a nőt, és megkeresni a fiát, majd együtt távozni a szokásos kitörési ponton.
Bagatell.
Legalábbis elsőre annak látszott.
Aztán mégis nehézkes és bonyolult lett minden.
Miért?
Mert akik elfogták Sabinát, tudnak Atlanról. Igaz, a Földön keresik, és nem egy másik galaxisban, de akkor is.
Sőt, nemcsak Sabináról tudnak, hanem a fiáról is.
Kész csapdahelyzet.
Sikerül-e elmenekülniük?
És milyen áron?
Közben képet kapunk Atlanról, az atlaniak véleményéről az embereket illetően, hogyan pusztult el Atlantisz, mit keresnek a Földön még mindig az Atlantiszról származó emberek, milyen "csodákra" képesek, és marad-e atlani ember vajon a végleges Átköltözés után is a Földön...
Ne rágd a körmöd izgalmadban: olvasd el a regényt inkább!
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!
*Játssz velünk nyereménykönyvért! Klikkelj!