Negyvenen alul kötelező olvasmány: receptek, hogyan ne cseszd el az életed.
Negyvenen felül memoár: így sikerült (ha így sikerült).
Általában: könyörgöm, senki ne csináljon / tűrjön ilyen baromságokat!
Személyes vallomással kezdem: néhány fontos momentum nem úgy sikerült az életemben, ahogy én azt valamikor elképzeltem.
Elrontottam.
Nem biztos, hogy el akartam rontani: így sikerült.
Így, és kész.
Befogva, vagy bekerítve a lehetőségeim korlátjaiba, saját tapasztalatlanságomba, tudáshiányomba, netán lustaságomba, kényelmességembe, máskor közönyömbe bonyolódva.
Ma már azt mondom: jó volt ez így, ahogy volt. Tanultam, erősödtem a krízishelyzetekben.
Vagy nem.
Csak rosszabb ne legyen soha.
És ekkor a kezembe kerül ez a könyv, Szabó T. Anna Törésteszt című könyve, amelyet lapozgatva rá kell döbbennem: nem volt énvelem soha semmi igazi baj sem. Sehol nem vagyok ezekhez a hősökhöz képest.
Sehol.
A novellák annyira nyomasztóak, hogy nem is tudtam egyszerre elolvasni, és ugyanezt tanácsolom neked is: csak szemelgess belőle, lassan kortyold, mint az éhgyomorra lenyomni való keserű orvosságot: kis adagban elmegy, nagy adagban méreg.
Mert most mit lehet mondani Az öt gyerek anyja főhősére? Akinek sosem ér véget a napja? Aki "szartörlési és rántáskavarási és sikálási" tudását állandó képzéssel magas szinten tartja? Aki "éles" és "éhes"? Aki vágyik? A reménytelenség és a tehetetlenség üvölt a sorokból.
"Csont csikordul csonton. Tudom mindet. Orvos vagyok, orvos voltam. Sebész. Valamikor.
... bírom a munkát, úgysincs segítség. Merthogy minek. Igen, itthon vagyok egész nap, igen ráérek, ráérek üvölteni a párnába éjszaka, ráérek hányni a fáradtságtól a vécében. Erre születtem, mondják, hallom, hallgatok.
Vagy ott a Tenyér és hold negyvenéves Rózája, akit átvágott a maga Billje. Gyereket szült neki, egy nős, tengerentúli férfinak. Első perctől egyértelmű volt, hogy elengedi a gyerekét messze földre, hiszen egyedül képtelen felnevelni. Emlékeznie kellene, micsoda kín idegennek tudnia magát egy szülőnek saját gyermekével kapcsolatban, hogy mit jelent alkalmazkodni a közönyhöz. Nem számít? Most ugyanezt megteszi ő is a fiatalabb szeretőjével. Gyermeket akar tőle. De nem neki. Csak magának. A másik csak nemzőeszköz. A jövőbeli kudarc borítékolva. Belefér?
"Amikor először járt nála Amerikában, Róza majdnem belehalt a magányba és a fájdalomba. Élete legélesebb emléke az az éjszaka, mikor hajnali négykor egyedül lebegett az úszómedencében, Jobban emlékszik erre, mint a lánya gyerekarcára. A kislány nyolcéves volt akkor és látványosan unta Rózát"
Mit lehet mondani a Tortasír asszonyát olvasva, aki egy magzat elveszítésekor ködös bűntudatára fogja a veszteséget, mert bűnösnek minden körülmények között lennie kell? Lennie kell. Kell.
"Még nem sír, de már azt mondja magának: hallgass, te csináltad, szégyelld magad, szégyelld magad."
Hová forduljak attól a keserűségtől, amit a Steril gyulladás női főhőse érez? Hogyan értethetném meg vele, hogy amit tűr hosszú ideje, annak nem az a megoldása, amit ő kiötölt? Hol tudnám megrázni, hogy ne tegyen tönkre a sajátján még egy életet?
"Hagyj békén. Hátat fordítok, falnak fordulok, ha hozzám érsz, ütök. Mit képzelsz? Mindent megtehetsz? Üvöltesz, aztán azt várod, hogy puha legyek, mint az anyád volt, aki akkor ölelt a legjobban, amikor ordítottál. Anyád. Nem. Én."
A Színészbüfé sekélyes hősnőjétől kiütéseket kaptam. Pedig értettem, mi a kínja, de akkor is.
"Ne vágj pofákat, drágám. Csak két dologról nem lehet leszokni az életben, a pasikról meg a hajfestésről."
A Cruelty Free hőse pasiból van. De ne örülj korán, nőket vág át. Egy másik ifjoncot tanít arra, hogyan is lehet kis befektetéssel, de végül is nulla pénzből nívós, dögös csajokat befűzni. Illetve, napokig, csömörödésig dugni, majd röhögve nézni, ahogy - végre! - távozik a francba tőle. Nem gond, úgyis unja már. A felszínesség, az önteltség, az aprólékos szöszölés a részleteken, az így kell ezt csinálni, édes öcsém, vakaródzásra késztet, miközben idiótán heherészek a nő a hülyeségén, aki sóvár kapzsiságánál fogva dől az ágyba, hát.. megérdemlik egymást.
"...megszoktam venni a női lapokat, a Galmourt meg a Joyt, abból tájékozódok, mert a nők szeretik, ha van miről beszélni. Ezek különben is mindig oda vannak készítve az üvegasztalra, mert ha felviszek egy nőt, az egyből elkezdi lapozgatni, és azt szoktam mondani, direkt neki vettem - ez tuti bejön, és még mindig olcsóbb, mint a virág."
"Minden nő utálja a férjét, csak van, aki titkolja" - jelenti ki sommásan a Hogy történjen valami főszereplője.
Nem mondod, anyukám? - vonom meg a vállam.
Van ilyen.
Bár, ha te korábban válóok voltál, most meg látványosan unod életed párját - mert úriember volt a nyomorult, és a válása után elvett, sőt, már közös gyereketek is van -, akkor most ugyan mit vársz tőlem, mit mondjak?
Ciki, hogy nem ilyen lovat akartál.
A szerző, Szabó T. Anna
A könyv felénél sem járok ebben az ismertetőben, azokat is csak úgy kiragadtam a sok közül. Hasonló hangulatú novellákra számolj a továbbiakban is: az élet, a párkapcsolatok, érzések komor oldala van betűről betűre kínlódva ezekben az írásokban. Tehetetlenség, reménytelenség, magány, kiüresedettség, kirekesztettség, unalom, érzéketlenség, közöny, erőszak, bűntudat, kicsinyesség, megalázkodás, félreértés, függőség, féltékenység, hirtelen ennyi címszó jutott eszembe a kötetről. Csak néha csillan meg egy kis humor, egy kevés könnyedség, ami lazítja ezt a borzasztóan nyomasztó hangulatot, ami történetenként kis hirtelen pofonokként éri az olvasót. Külön-külön egyik sem túl tragikus. Na, jó, nem mind túl tragikus. De együtt, anyám.. együtt... Ebben a töménységben én legalábbis így élem meg.
Szóval: egyhuzamban sokat olvasni belőle tilos!
Szabó T. Anna nagy író.
Tényleg.
Tudom, hogy ezek az élethelyzetek nap, mint nap, óráról órára, percről percre valahol megtörténnek, bekövetkeznek. Csak szembesülni velük mellbevágó. Egyszerre valamennyivel pedig földre sújtó élmény.
Élmény?
Anna, Anna, drága lélek,,, ennyi fájdalmat papírra izzadni... hogy a csudába lehet maradandó károsodás nélkül?!
A kötetet a Magvető Kiadó bocsátotta rendelkezésemre recenziós céllal. Köszönet érte!
A kép forrása: itt.
Szeretnél többet megtudni a műről? Kattints a képre!
