Csiklandós vagy szomorú irodalmi anekdoták a régmúlttól napjainkig - Sumonyi Zoltán értő kezekkel nyúlt gazdag emlékeihez a Tessék mondani, milyen vallású című könyvében, amely a Corvina Kiadó gondozásában jelenhetett meg az olvasóközönség előtt. Nem azért mondom: együltő helyemben, ha érted, végül is "a könyv rendhagyó irodalomóra és egy csipetnyi huszadik századi történelem egybegyúrva".
(A képen Karinthy Ferenc, forrás: Fortepan)

Irodalmi anekdoták - már a műfaj is csiklandós: leszállnak irodalmi nagyjaink a földre, és velünk, halandó emberekkel lesznek egy sorban (értsd, mi, kiknek nyomtatásban egy sorunk sem jelent meg és jobb is). Alighogy megérkezett a kötet a kiadóból, azonnal fellapoztam, idekaptam, odakaptam benne, aztán azon kaptam magamat, hogy minden egyéb munkám marad maradon, mert hol finoman mosolyogva, hol harsányan hahotázva követem a kötet által vázolt eseményeket.

Rögvest az első novellánál átéreztem Sumonyi Zoltán vívódását, amikor megsértődött a nagy író titkárnőjére, aki finom eleganciával hajtotta el őkelmét az utólag szerinte is bárgyú verseivel együtt, mire ő levélben, nyegle keresetlenséggel fél mázsa tüzifa felaprítására bíztatta költőnket, ha már az irodalmi óriás állapotából kifolyólag szellemi munkával nem foglalkozhatott. Azt a cidrit, amikor megbánta minden sorát, mégpedig a postaládába dobás pillanatában és az erőfeszítéseket, hogy visszakaphassa a levelét... szerencsére nem sikerült, és pökhendi gőgje jóízű nevetést csalt ki az illetékesből, majd egy levelezőlapot, hogy "Zoltánkám, imádlak! Látogass meg! Milán bácsi". Szóval, minden rosszban van valami jó, nem? Vas Istvánról megtudjuk, hogy Jézus Krisztus is úgy kezdte (szeretnéd tudni, hogy mit, mi?), Weöres Sándor csípős kis vicce író-olvasótalálkozóról Jézus, Lao-ce és Buddha viszonyában (a kések IS megálltak a levegőben), bár, amikor két 700 oldalas kötetben egyenként lapozva kereste a felolvasandó versét, de nem találta, akkor igen kényelmetlen csend kezdett terjengeni a közönség soraiból. Mindezek után elmondta fejből, először cigányul (anyám, segíts).

Falvédő estek Szigligeten, ahová, ha Karinthy Ferenc megígéri, hogy eljön, tuti, be sem néz, de ha áperten nemet mond, talán megjelenik és elmesél párat legendás telefonbetyárkodásaiból (vonyítva röhögtem az átveréseken), Füst Milán a határon vagy a párttagrevízió esete - kész voltam. És nem, nem vagyok hajlandó lelőni a poént, olvasd csak el hozzá a könyvet. Persze, ne tömegközlekedési eszközön, mert kicsit furcsán fognak rád nézni, miközben érdekes hangokat kiadva próbálod elfojtani törvénytelen röhögésedet.

Van persze melankólikusabb, sőt, szomorúbb, szörnyűbb történet is, Boldizsár Iván visszavonulása a Dontól, német bevonulás története Németh László feleségétől, amit alig enyhít, lazít Déry Tibor Nyugat-Berlinben való lamentálása takarékbetétszámlajának egyenlege felől, de Zelk Zoltán is emlékszik 10 évvel azelőtti találkájukra, amire a fiatal költőpalánta 56 zűrzavaros napjaiban "nem ment el", pedig megbeszéltük, nem?! Vannak benne fel-felliftező hüppögések váratlan találkozásokkor, sikeres csomagküldés deportáltaknak, de a Novokain injekció története sem az a hej, de vicces esemény (és előre-utólag is bocs, hogy én azért elkuncorásztam rajta kissé).Balra Szabó Lőrinc (Fortepan)

Mindig hajlamosak vagyunk arról elfeledkezni, hogy ők is emberek, és nem szabad csak ájult tisztelettel beszélni róluk. Esendőek, humorosak, pökhendik, nagyravágyók, csibészek, cinikusak, ugratásokkal múlatják az idejüket, miközben nem mellesleg verseket is írnak, regényeket is alkotnak. Szóval hús-vér emberek ám ők is. Ezért is szoktam elnéző mosollyal figyelni a szerzők előtt kígyózó, dedikálásra várók sorára. Pimaszság tőlem, nem? De akkor sem tudok azzal a csodálattal nézni íróinkra, szerzőinkre, amivel mások. Pedig jaj, de nagyon szeretnék! Hiába, kérges lelkem már nagyon kevés emberre tud felnézni, személyes tapasztalataim pedig kifejezetten a fentiek ellen dolgoznak. Biztosan ezért fordulhat az elő, hogy sokkal jobban kedvelem a Sumonyi Zoltán féle életszagú visszaemlékezéseket egy író-költőre, mint a hivatalos életrajzokat és a pátoszosan vagy tudományosan nagy szavakat. Szeretem, amikor Karinthy, Vas István, Lipták Gábor, Illyés Gyula vagy Szabó Magda él és lélegzik a lapokon magánemberként IS.Szabó Magda (Fortepan)

Megítélésem szerint igen műveltnek kell annak az embernek - Sumonyi Zoltánnak -, aki a sok tréfás (és nem tréfás) anekdota mellé képes stikában besúvasztani a különféle irodalmi (és történelmi) tények sokaságát is, mintegy nem azért mondom, de nemcsak írni és nevettetni tudok én ám! A kötet hiánypótló. Nagyon sok olyat olvastam, amelyek korábban élt írók, költők anekdotáiról szólt, de időben szinte meghúzták a vonalat a rendszerváltásnál. Azóta mintha nem került volna olyan író és olyan kiadó, aki vevő lett volna újabb kori legendák anekdotáira. A kötetben nemcsak az 50-60-70-es évek történeteire került sor, hanem egészen napjainkig elért a szerző. Bár, nagyon hiányolom napjaink többi irodalmi nagyságát is - talán még megérem, hogy ír valaki nekem egy ilyet is. A kötet besorolódott a könyvespolcomra, hogy néha elővegyem, és egy-egy számomra kedvesebb történetét újra le-lebetűzzem csak úgy, magamnak.

A kötetet a Corvina Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós célból, melyet ezúton is köszönünk!

Sikerült felkelteni az érdeklődésed? Akkor kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel meg is rendelheted!

Kövess minket Facebookon!

115 szerelmes levél és történet

Írjál és szeressél

Festői szerelmek - Még a festők is emberek?!