Budapest kétszáz képben

2016. november 09. 00:04 - GReni

Könyvajánló: Erdős Virág – Világító testek

erdeos_virag.jpg

Erdős Virág, Fotó: Valuska Gábor 

„A pályám 1993-ban egy Udvarok című kis könyvvel kezdődött, amelyben Korniss Péter fotóihoz írtam rövid szövegeket. Ez a kötet a Városháza kiadó "A mi Budapestünk" sorozatában jelent meg. Ezzel a sorozattal párhuzamosan futott egy másik sorozat, "Az én Budapestem" címmel, amelynek jóval nagyobb presztizse (és egy kicsivel elegánsabb tipója…) volt. Tulajdonképp 20 éve arra várok, hogy egyszer nekem is legyen egy "Én Budapestem". Most, úgy néz ki, lett.”(Erdős Virág)

Erdős Virág érdekes módját választotta annak, hogy megmutassa, hogyan látja ő Budapestet. A kötet 100 prózaverset és 100 minimálfotót tartalmaz. Minden fotó mellett látható a helyszín koordinátája, ahol az készült, ha esetleg az olvasónak kedve lenne megnézni, milyen környezetből lett kiragadva egy darabka.

A képeket nézegetve és a verseket olvasva rengeteg érzés önti el az olvasót. Némelyik mű nevetésre késztetett, jót mulattam ezeken. Emellett voltak olyanok, amelyekre megrökönyödve, homlokráncolva néztem.
Egy interjúban Virág azt nyilatkozta, hogy ezek tipikus üldögélős szövegek.
Hm.
Talán igen.
Elgondolkodtatók.
Bár, ha egészen őszinte akarok lenni, akadt olyan vers, amit azért olvastam el többször, hátha rájövök, hogy mit is akar ez jelenteni. Nem mindig jártam sikerrel (de ez kizárólag az én érdemem!).

A fényképek mindegyike ismerős lesz minden olvasó számára. A szemét az utcán, eldobált csikkek, az aszfalt résein átbújó növények, repedések a házfalon és még hosszan sorolhatnám.

Igen, ez tényleg Budapest: de nem csak az itt élők fogják úgy érezni, hogy ismerik a képeken és a versek által lefestett képeken látott helyeket.
Gyakorlatilag kétszáz kép: 100 szavakkal írva, 100 pedig színekkel és formákkal, fényekkel és árnyékokkal..

szelfibojkott_teljes-page-002erdos3.jpg

66.

(télapó itt van)

ezen a mesés
sarkvidéki hangulatú buszvégállomáson épp
most kelt fel
a földről
már húzza is a nadrágját
maga után
tiszta
jég a cipője a
puttonyát meg láthatólag
elvitte a krampusz
hiába
hívod úgyse reagál
aztán egyszerre mégis nekilódul
megy járdaszigeteken és kocsiállásokon át
mint akit várnak
a lámpánál
megáll
valamit suttog
mint a fenyves és többé nem mozdul egy tapodtat se hiába
hívod
buszok jönnek
ezredévek mennek
télapó
gyere már

47.4834634899, 19.1280515492

A kötetet a Magvető Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet itt is köszönünk!

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

erdos-virag-vilagito-testek.jpg

*Játssz velünk nyereménykönyvért! Klikkelj!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9911844291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása