Apám megölte az anyámat.
Az anyánkat.
A húgom folyton látogatja apámat a börtönben.
Meg tudnám fojtani érte.
Hogyan tovább?
Minden felmerülő kérdésre nincs válasz.
Vajon vannak-e jó kérdések, amelyek megválaszolhatók?
Ha nem engedem be az apámat az ajtón, talán minden másképpen történik? - töpreng Lulu.
Ha nem rohanok el otthonról segítséget hívni, nem bántotta volna a húgomat?
Lulu, a nagyobbik lány.
Komoly, folyton töprenkedő, egykönnyen nem nevető kislány.
Egy igazi kiskatona.
Akinek az anyukája afféle.. hát.. poszterlány karakter, annak megfelelő lazasággal, könnyelműséggel.
Akinek az apukája alkoholista, folyton féltékeny a tőle már elkülönülten élő családjára, és főleg a volt feleségére.
Akinek a húga, Merry hat éves, akinek a mellkasába saját apukája kést döfött, és aki már ennyi idősen is gyönyörű. Olyan gyönyörű, hogy mellette az átlagos szépségű Lulu labdába sem rúghat.
Akinek az anyai nagyanyja teátrális nagy jelenetek arzenáljával operál, de gyakorlatilag nulla racionalitással.
A szerző, Randy Susan Meyers
Lulu egy végzetes napon az anyja egyértelmű tiltása ellenére is beengedi az apját a lakásukba.
Az apja ekkor megöli a feleségét, az ő anyjukat.
Aki akármilyen is volt, akármennyi barátja is volt, akármennyire nem volt topon anyaként, akkor is az egyetlen olyan nő volt az életükben, akire számíthattak szülőként. Mimi Rubee nagyi és Cilla nénikéjük pocsék kötelességként gondoskodnak a lányokról. Nem, Lulu és Merry anyja legrosszabb formájában is jobb volt, mint ami most, az anya halála után jutott nekik sorsként. Nem, nem éheznek, fedél van a fejük felett, nem bántalmazzák őket, mégis, ez a helyzet nagyon messze van az ideálistól. A közeg, amibe a lányok kerültek, a rokonsági fok ellenére is bizonytalan, idegen, ahol egyensúlyozni és viselkedni kell.
Aztán meghal a nagymama, Mimi Rubee. A másik nagymama egészségi állapota miatt nem vállalhatja el a nevelésüket, Cilla nénikéjük pedig .. hát... egyszerűen nem vállalja őket.
Irány a Lányotthon, ahol az igazgatónő azzal fogadja őket, hogy ...
"...a legtöbbször nem lesz senki mellettetek, hogy megvigasztaljon titeket, ha sírtok. Szomorú, de így van. Úgyhogy a legjobb dolog, amit tehettek, ha megtanuljátok, hogyan vigasztaljátok meg magatokat."
Pazar, nem?
Innen szép felnőni.
Merry nem mond le az apjáról, látogatja. Válaszokat keres a történtekkel kapcsolatban, a maga módján.
Lulu sosem megy be a börtönbe, az apjához.
Merryt is legszívesebben megfojtaná a bejárkálásért.
Persze, nem teszi meg.
A lányok egymást támogatva felnőnek.
A kérdéseik megválaszolatlanul maradnak.
De tényleg?
Csípős, borongós őszi időre való olvasmány. Nyomasztó, traumatikus, felszín alatt meghúzódó problémáktól terhes.
A kötetet az Alexandra Kiadói Csoporthoz tartozó Pioneer Books bocsátotta rendelkezésre recenziós céllal. Köszönet érte!
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!
