Amikor legelőször láttam a Csillagok háborúját, kb. 7 éves lehettem. Egy osztálytársam videóján néztük meg, alámondásos VHS kazettán. Alig értettem valamit belőle, de szinte azonnal megfogta a fantáziámat. Ezt az emléket az sem rontja el, hogy Han Solo-t hangszórónak értettem, és azt hittem Darth Vader az, mert ő beszélt hangszóróból. Kaptam egy C-3PO figurát, és egy Darth Vadert, és irigykedve néztem az osztálytársam R2-D2 bábuját. Ezek alapozták meg a rajongásomat a filmsorozat iránt, melyet aztán azóta számtalanszor láttam. Ismerem előről-hátulról, és visszafelé is. Fanatikus rajongó nem lettem, nem öltöznék be rohamosztagosnak, nem vennék a barátnőmnek Leia hercegnős rabruhát (mindenki tudja, melyikre gondolok), és nem várom, hogy az erő engem is megtaláljon.

De ami megfogott az a hangulat, azok a filozofikus gondolatok az erőről, ami körbevesz minket, és ott van mindenben. Meg akartam érteni, mi ez, és mitől lesz jedi valaki, vagy épp sith. Persze erre nemigen kaptam választ, a midikloriános zagyvaságot inkább fedje jótékony homály.

Na és persze a szereplők. Fekete és fehér jellemek, akikkel könnyű azonosulni, megérteni, és megszeretni őket. Igaz Han solo elsőre kissé önzőnek tűnik, de azért tudjuk, hogy hol van a szíve. És még a legsötétebb gonosz, minden főgonoszok öregapja, a sötét apa (Lucas már a névvel is spoilerezett) is megtér a végén, és megváltást nyer.

A Joda bölcseletei közben felcsendülő zenétől  (The Force theme) még most is kiráz a hideg, miképp a Birodalmi indulótól (Imperial March) is, ami egyébként a csengőhangom.

Az első három (azaz a 4., 5., 6.) film annyira meghatározó volt, hogy sci-fit azóta is ezekhez mérek, ami persze butaság, hisz a Star Wars nem sci-fi. Elvégre réges-régen játszódik egy messzi-messzi galaxisban. Inkább valamilyen kifacsart fantasy, amiben robotok és lézerfegyverek vannak, a mágia helyett ott az erő, és pallos helyett lézerkardal hadakoznak a lovagok. Lucas ahonnan tudott, lopott, hogy összeforrassza a Star Wars univerzumot. Szinte alig van benne valami egyedi vonás, vagy jellemző attitűd.  A jó-rossz unalomig ismert harca, a legkisebb fiú győzelme, a barátság hatalma, és jó pár keleti bölcsesség adja az egész Star Wars gerincét. De olyan jól lett egybegyúrva, hogy jogosan lett ekkora siker világszerte.

Persze a filmek páratlan világa, és szereplői leheltek életet az egészbe, a tökéletes casting  a mai napig nem talál párjára. Zömében ezért is nehéz az eredeti trilógia sikerét megközelíteni. Persze akkora volt a kísértés, hogy Lucas nem is állt ellen, így jöttek a folytatások szépen sorban. Azonban a várt siker kissé elmaradt, a rajongók fanyar szájízzel tekintenek az előzménytrilógiára. Minden a helyén van, megismerjük a cselekmények eredetét, a karakterek múltját, és a harmadik (a legjobb, legsötétebb rész) tökéletesen, passzentosan illeszkedik a IV. részhez. Ám sem a színészek, sem a történet bizonyos elemei nem nyerték el a rajongók tetszését, így a Star Wars világa álomba merült. Igaz rajzfilmek formájában kissé visszatalált magához a sorozat, de azért mégis a film, a mozivászon az igazi helye a Star Warsnak. A Disney-nek volt annyi pénze, hogy kivásárolja Lucas kezéből a jogokat, így az ő égiszük alatt folytatódott a történet. Persze a Disney neve jó pár rajongóban félelmet keltett, bevallom bennem is. Igaz nem láttam éneklő jediket, és szerelmes wukikat a lelki szemeim előtt, de azért féltem, hogy nem jó kézzel fognak hozzányúlni a témához. Az Ébredő erő tavaly egyszerre volt csalódás és meglepetés. Rókabőr és újrahasznosított mivoltát nem tagadhatta, de bevezetett pár új, és érdekes dolgot. Ilyen volt a vívódó, céljaiban nem teljesen biztos főgonosz, vagy épp a bátorság egy abszolút főszereplő megölésére. Persze azért erre lehetett számítani, hisz Harrison Ford mindig azt hangoztatta, hogy Han Solónak meg kellett volna halnia a Jedi visszatérben. De azért lehetett érzékelni némi sötét, komorabbra vett hangulatot. Aztán bejelentették a Rouge One-t, ami a Halálcsillag tervrajzának az ellopása körül fog majd bonyolódni. Rögtön feltettem a kérdést, sokakkal együtt, hogy ezt most minek? Mit tesz hozzá, az egészhez, ha látjuk, hogy halnak meg a lázadók, miközben ellopják a terveket? Mert tudtuk, hogy sokan meghaltak, hisz ezt el is mondják a Csillagok háborújában. Ez nem mozdítja előre a történetet, nem okoz meglepetést, nem tudunk izgulni, hisz tudjuk, mi lesz a vége. De aztán én is úgy voltam vele, hogy azért ez az univerzum sokkal nagyobb, mint hogy csak Luke, Leia, Han Solo, és társaik történetét lássam benne. Tehát adtam egy esélyt a Zsivány egyesnek, lássuk, hogy megérte-e.

Van élet jedik nélkül is!

Előre bejelentette a rendező, hogy ez nem lézerkardokról,vagy jedi elmetrükkökről fog szólni, ez más lesz. Zömében tartotta is magát ehhez. Már az eredeti trilógia is egyértelműen utalt a náci Németországra, mint a galaktikus birodalom ihletőjére, minden egyenruha, a meneteléseik mind-mind onnan lettek kölcsönözve. De itt szinte mintha egy 60-as évekbeli háborús filmbe csöppennénk. Romos városok között páncélozott járművek vonulnak, melyekre az ellenállók rádobálják a kis robbanó eszközeiket. Gerillaharc a túlerővel, mocsokban fetrengés, vér és áldozatok. Ez egy igazi, klasszikus háborús film, minden idealizmus nélkül. Csak Tigris tankok helyett birodalmi lépegetők bukkannak elő a fák közül. És itt végre megtanultak célozni is a rohamosztagosok. Úgy hulla

nak az ellenállók, mint a legyek. A film végre bemutatja az ellenállók emberi arcát, hogy ők sem mind gáncs nélküli lovagok, köztük is vannak morális ellentétek, sőt kifejezetten rossz, hibás döntések. Ahogy a filmben el is hangzik, ők megtettek mindent az ügyért, öltek, robbantottak, loptak, csaltak, nincs már vesztenivalójuk. Ez egy új mélységet ad a Star Wars világának, ami nagyon hiányzott eddig. 

A film első része egy nagy kapkodás. Ugrálunk időben és térben, egymást váltják a bolygók, az egyéb helyszínek, elsőre azt se tudtam hol is vagyok, és ennek mi köze lesz a történethez. Ez kicsit talán egy hibás rendezői koncepció volt, érezhetően ez a része a filmnek nem is lett annyira ütős. De aztán amikor beindulnak az események, végre kezd előjönni a hangulat, az igazi Star Wars érzés, és a jól ismert bizsergések is elkezdtek végigfutni rajtam. A kötelező űrcsata visszahozza a Jedi visszatér epikus harcát, jól ismert arcok is felbukkannak a lázadók oldalán. Minden negyedórában van egy cameo, amitől a rajongók szíve megdobbanhat. Az látszik, hogy a Disney a rajongók felé tett gesztusokat, és én, mint rajongó, ezt örömmel is fogadtam.

Már az elején éreztem hogy ez valami más lesz. Nem úgy csendült fel Williams jól ismert zenéje, mint ahogy megszoktuk, nem kúszott be a szokásos „sorkizárt” bevezető szöveg. Ezzel is jelezni akarták már az elején, hogy kedves Star Wars rajongó, itt most mást kapsz a pénzedért, mint eddig. Kissé fészkelődtem a helyemen emiatt, de aztán elkapott a lendület, a történet sodrása, az ismerős figurák, űrhajók és szereplők látványa.

A birodalom ereje teljében, de még nincs teljhatalma. Nem tehet meg mindent, amit akar, legalábbis nem nyíltan. Még kötik bizonyos szabályok, még ha csak formálisan is. A történet fő intrikusát Orson Krennicnek hívják, ő felelős a Halálcsillag építéséért és pusztító erejéért. Tipikus törtető, gerinctelen hivatalnok, aki még magával Darth Vaderrel is találkát csikar ki, hogy követelőzzön nála. Persze a sötét nagyúr azért megmutatja, ki is a történet igazi főgonosza. Krennic hatalmi villongásai a CGI Tarkinnal, szórakoztató jelenetek, és bepillantást engednek a birodalom hatalmi struktúrájába is.

Maga a sztori itt sem lett túlbonyolítva. Az egyébként súlytalan szerepet kapó Mikkelsen jól hozza az aggódó apa és az áldozatot hozó tudós figuráját. A végső megoldás is az ő tervéből nő ki, nélküle bizony Luke csak repkedhetett volna a Halálcsillag körül.

A CGI-jal életre keltett Tarkin kormányzó hozza azt, amit szántak neki. Sovány, beesett, hullaszerű arca, eléggé félelmetes önmagában is. Tettei elővetítik azt a kegyetlen zsarnokot, aki majd felrobbantja az Alderaant.

És persze ott van ő, a sötét lovag, aki végre megmutatta, miért is rándultak össze a neve hallatán még a saját emberei is. Darth Vader, mint sötét árny ott lebeg a filmben, hogy aztán a végén lecsapjon. De még hogy! Az utolsó pár percre még a legfanatikusabb rajongók is elégedetten csettinthetnek.

 Az öngyilkos osztag:

A főszereplő Jyn Erso (Felicity Jones), a Mikkelsen által életre keltett tudós, Galen Erso lánya, és ez a tény elég hozzá, hogy belecsöppenjen a dolgok sűrűjébe. Ismét egy erős női karakter, ami úgy tűnik kezd védjegye lenni az új Star Wars érának a Disneynél. Egykettőre összetalálkozik a férfi főszereplő szerepét betöltő Cassian Andorral (Diego Luna), majd két fura fazon is csatlakozik hozzájuk, plusz egy átprogramozott birodalmi droid, aki a film egyetlen humorforrása. Egyébként ez a humortalanság végig jellemző a filmre. Szerelmi szálat sem erőltettek bele, és a humor, amit a droid képvisel, egészen más, mint C-3PO néha bárgyú esetlenkedései. Inkább cinikus, szarkasztikus humor ez, ami nem annyira lóg ki a sötét hangulatból.

Az erő nincs konkrétan jelen a filmben, persze leszámítva Darth Vader fojtogatásait és erőlökéseit. Ám azért a vak kung-fu harcos fő jelenetében történik valami, amit nem lehet csak véletlennek tekinteni. Egész végig hihetjük azt, hogy egy bolondról van szó, aki beképzeli, hogy vele van az erő. De ott, annál a bizonyos jelenetnél mintha éreznénk, hogy valóban ott van vele, és kíséri a lépteit.

Saw Gerrera (Forest Whitaker) karaktere azonban kissé kilógott nekem a történetből, nem tudtam meg róla semmit, ki is ő, miért lett az, ami, csak ott van, és kész. Ha egy az egyben kivágták volna, semmit nem romlott volna az összkép.

Aki ismeri a történetet, sejtheti a lezárást és a drámát, ami vár ránk. Szerencsére a Disney bevállalta ezt, és ha nem tette volna, fele ilyen jó sem lett volna a végeredmény. Bár - és ez hibája kissé a filmnek - nem éreztük a katarzist a lezárás miatt. Nem nőttek annyira hozzánk a főhősök, hogy igazán érdekeljen a sorsuk. Nyilván 133 perc erre kevés, de kicsit jobb forgatókönyvel talán lehetett volna némi mélységet vinni a szereplőkbe. Tehát nem sikerült megszerettetniük velünk őket, ami annak idején kapásból ment a Csillagok háborújának. Persze ez egy komor, mocskosabb történet, más volt a koncepció, és ugye bejelentették, hogy nem lesz folytatása a filmnek. Azaz mégis van, ráadásul már lassan 40 éve. És ez a legbizsergetőbb érzés. Ugyanis tényleg napokkal játszódik az Egy új remény előtt, minden jelenet a nagy események felé sodorja a nézőt, a dominók szépen sorban eldőlnek, és az utolsó dominó után ott látjuk a menekülő űrhajót, a fedélzetén Leia hercegnővel, nyomában Vader nagyúrral. A CGI Leia kicsit fura volt, de mindenképp kellett a végére, hisz így teljes a kép, így érkezünk meg a negyedik rész jelenéhez, a legenda indulásához. 

A Zsivány egyes nem hibátlan film, de végignézni igazi rajongói csemege volt. Azonban nem csak rajongóknak okozhat élményt. Ha valaki most ismerkedne a Star Wars univerzummal, akkor ez remek kezdés, és utána rögtön meg lehet nézni a negyedik részt, az Egy új reményt. Mert az áldozat, a remény, ami ott lebegett végig a nyitó részben, végre elég fajsúlyos lett, hála a Zsivány egyesnek. Ha ez a tendencia megmarad, bizton fogom várni a következő részt, és a többi leágazást a Star Wars univerzumba. Mert van még ott alapanyag bőven.

 9/10