Halálig tartó harc a békéért...

2017. január 30. 00:04 - GReni

Könyvajánló - Kamila Shamsie: Istent a kőben

foto_chris_hondros.jpg

A huszadik század elején játszódik ez a történelmi regény, mégsem csak e század néhány évtizedét ismerteti meg velünk az író, hanem betekintést nyerünk az időszámításunk előtti 500-as évekbe is, I. Dareiosz király perzsai birodalmának rejtelmeibe. Közben pedig három ember szellemi és lelki fejlődésének lehetünk tanúi.

1914 nyarán Vivian Rose Spencer, fiatal diplomás régésznő Londonból érkezett Törökországba, hogy felfedezze Labraunda történelmét. Apja régi barátja, Tahszin bej csapatának tagjaként az volt a cél, hogy megtalálják Dareiosz kincsét. Hogy mi ez a kincs? Egy fügefalevelekkel és fügékkel díszített ezüst fejék, melyet a király Szkülaxnak ajándékozott. Ez a fejék köti össze a szálakat a történetben.

zeusz_templom.jpgLabraunda, Karia, Törökország – Zeusz templom romjai

Viv rajong a munkájáért. Nem érdekli a kimerültség, a kemény fizikai munka. Labraunda után lóháton vágtak neki Antalónia partjainak, de Konstantinápolyba érve szembesültek az Európában dúló háború hírével. Így a bimbózó románc a nála huszonöt évvel idősebb bejjel megszakadni látszik...bár ígéretet tesz a lány, hogy várni fog rá. Hónapok teltek, közben ápolóként dolgozott, majd egy Tahszintól érkezett levél hatására a története Pakisztánban, Pesavárban folytatódik.

Közben megismerjük Kajjam Gul életének egy epizódját is. A Brit India határvidékén élő fiú az első világháborúban harcol, ahol súlyosan megsebesül, elveszíti egyik szemét. Ezután elkezdi átértékelni a világot és sokkal tisztábban lát, mint korábban bármikor.

És mi köti össze ezt a két teljesen különböző embert? Viv Pesavárban megismeri Nadzsíb Gult, Kajjam öccsét, aki tanítványa lesz, s kimeríthetetlen tudásvággyal követi őt, hogy megismerje szülőhazájának történelmét.

Rendkívüli részletességgel írja le a szerző az indiai határvidéket, az embereket, a tájat, a távoli hegyeket, a szellőt, a tikkasztó hőséget, a fűszerek ízék, a virágok illatát, a gyümölcsök édes ízét. Egy fiktív történet beépítve a valós történelembe. A pakisztáni származású angol írónő remekül mutatja be a két világot, bennfentesként ismertet meg minket a két kultúrával.

tomegoszlatas_pesavarban_1930-ban.jpgTömegoszlatás Pesavarban 1930-ban (forrás: National Army Museum, London)

És ugyanilyen érzékletességgel írja le a függetlenségi törekvéseket, a vallási mozgalmakat, a női egyenjogúságért vívott küzdelmet vagy azt, ahogy a brit katonák lemészárolnak több száz embert, akik az erőszakmentes mozgalom tagjai. Érezzük végig a feszültséget, a jelöletlen sírba temetett halottak emléke pedig elkísér minket még a mű elolvasása után is...

Többet szeretnél megtudni a kötetről? Kattints a képre!

istent_a_koben.jpg

A kötetet a Tarandus Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet ezúton is köszönünk!

/Főkép: Chris Hondros/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr612146141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása