A tudományos kutatás veszélyeket hord magában, néha nem is keveset. Több kutató látta már kárát a kutatásainak, néhányan "csak" megnyomorodtak, mások életüket is vesztették. Vegyünk sorra pár esetet, amikor az emberek sokszor tudtukon kívül, de feláldozták testi épségüket a tudomány oltárán!

Kémiai laboratórium az 1900-as években egy egyetemen

Soha ne nézz a Napba!

Galileo Galileinek sokat köszönhetünk, ő tökéletesítette a távcsövet, rengeteg csillagászati felfedezést tett, és elsők között írta le a testek mozgását. Nem volt véletlen a konfliktusa sem az egyházzal, gyakorlatilag az tekinthető ha nem is az első, de kétségkívül a leghíresebb összecsapásnak a dogmák és a szabad gondolkodás között. Galilei szavai a következők:

"Mivel két igazság sose mondhat ellent egymásnak, a Szentírás bölcs értelmezőinek a feladata, hogy megtalálják a szöveg azon értelmezését, ami egyezik azokkal a fizikai következtetésekkel, melyekben már biztosak vagyunk érzéki tapasztalataink és a szükséges kísérletek által."

De sajnos ő is figyelmen kívül hagyott egy igazságot, legalábbis sokak szerint. Állítólag távcsövével annyi ideig vizsgálta a Napot, hogy az teljesen tönkretette a szemeit. Az tény, hogy Galilei megvakult, de valójában jóval később, mint amikor a kísérleteit végezte. Valószínűleg egyszerű zöldhályog vette el a szeme világát. Persze megfizette a tudomány árát másképp: hogy elkerülje Giordano Bruno sorsát, vissza kellett vonnia tanait.

Nem jó ötlet mindent megkóstolni...

Egy svéd kémikusnak, Carl Wilhelm Scheelenek volt egy rossz szokása: mindent szeretett megkóstolni, amit csak létrehozott, összekevert, felfedezett. Ő fedezte fel a nitrogént és a volfrámot, és elsőként állította elő az oxigént 1772-ben, de elsők között ismertette a hővezetés folyamatát, sokat dolgozott arzénnel és szintén elsőnek állította elő a klórt. Tekintve különös hobbiját, kivételesen erős gyomra lehetett, de nem tartott örökké: mindössze 44 évesen hunyt el higanymérgezésben.

Az emlékezet viharai

Elektromágneses indukció, elektromos és mágneses erővonalak, anód, katód, ion, elektróda... ismerős kifejezések? És mi az összefüggés köztük? Mindet az angol tudós, Michael Faraday alkotta! Nem volt matematikai végzettsége, és rendszerint képleteket sem használt, de hozzáértése már fiatalon megmutatkozott. 24 éves korában Sir Humphry Davy maga mellé vette kísérletei segédjeként, mert néhány évvel korábban a savakkal végzett kísérletek során csaknem megvakult. A veszélyes vegyszerekkel való kísérletezés ma is veszélyes, és hatásait első sorban tapasztalatból tudjuk. Nem egyszer történtek balesetek, és a mérgekkel, savakkal való kísérletezés meghozta hatását: Faraday látása is sokat romlott, bár viszonylag hosszú élete volt, 76 évesen hunyt el, de élete második szakaszában folyton kínok gyötörték: higanymérgezést kapott, szédült, emlékezetkiesése volt. Egy leveléből:

"Emlékezetem cserbenhagyott, nem tudok visszaemlékezni az eredményre, amelyre tegnap jöttem rá, többször ismételnem kell gondolataim menetét. Már a jegyzetelés sem segít."

Halálos sugárzás

Elizabeth Fleischman neve kevésbé ismerős, mint az eddigieké. Eredetileg könyvelő volt, de miután hozzáment orvos férjéhez, és Röntgen felfedezte az általa csak X sugárnak elnevezett Röntgen-sugarat, figyelme erre irányult. Létrehozták San Franciscoban a világ első röntgenlaboratóriumát, és innentől kezdve ennek a kutatásával foglalkozott. Mindenféle tárgyakat, állatokat röntgenezett, de meglett a böjtje: mindössze 38 évesen hunyt el, és utolsó éveiben megtapasztalhatta a sugár káros hatását: bőre elszíneződött és fekélyes lett, csontjai eldeformálódtak, fogai kihullottak, a karját amputálni kellett, a műtét után fél évet élt.

Csak óvatosan a radioaktivitással!

A legismertebb tudós asszony, Marie Curie is a tudomány oltárán áldozta fel életét. 1891-ben ő lett az első nő, aki a Sorbonne-on tanulhatott, nevéhez fűződik a polónium és a rádium felfedezése is. Férjével Pierre Curie-vel számos fontos kutatást végeztek, amikor még nem tudták, hogy milyen veszélyes e két fent nevezett anyaggal dolgozni. Minden bizonnyal Pierre halálához is hozzájárult volna a munkássága, ha nem hal meg egy fatális balesetben: 1906-ban egy lovaskocsi elgázolta. Marie még sokáig élt utána, és életét teljesen a tudomány felé fordította. Nagyon érdekelte, hogy a sugárzás milyen hatással van az emberre: órákon keresztül hordott radioaktív anyagokat a bőrén, és helyükön hetekkel később mély, fekélyes sebhelyek alakultak ki. Végül 1934-ben hunyt el leukémiában, amelynek kialakulásához minden bizonnyal a radioaktivitásnak is volt köze.

A vérátömlesztés veszélyei

Régen az ún. orvostudomány mai szemmel nézve igen furcsa, és sokszor nevetséges dolgokban hitt. A vérátömlesztéssel már a 17. századtól kezdve próbálkoztak, természetesen akkoriban mit sem tudtak még a vércsoportokról, esetleges betegségekről, amelyek így terjedhetnek. Annál többet foglalkoztak viszont olyan kérdésekkel, minthogy mi történik, ha egy nyugodt állapotban lévő kutya vérét egy épp mérges kutyába vezetik át, vagy hogy vajon megváltoztatja-e a vérátömlesztés az állatok bundájának színét. 1667-ben egy francia orvos vérátömlesztést végzett egy elmeháborodott páciensen, meggyőződése volt, hogy betegségének oka a "rossz vér". Egy tehén vérét kapta meg a beteg, aki természetesen belehalt a műveletbe.
Alekszandr Alekszandrovics Bogdanov, a belarusz orvos is foglalkozott a vérátömlesztés kérdésével, de célja az emberi szervezet megfiatalítása volt, nem a gyógyítás, rögeszméjévé vált a gondolat, hogy a vére frissítésével megfiatalodhat. Tucatnyi vérátömlesztést végzett el saját magán 1924 után, és ki is jelentette, hogy elkezdett fiatalodni: ráncai eltűntek, haja nem hullott tovább, általános közérzete is jobb lett. Ha megfiatalodnia nem is sikerült, azt elérte, hogy ne is öregedjen meg: utolsó alkalommal maláriával és tuberkolózissal fertőzött vért kapott, a két betegség pár héten belül elvitte 55 éves korában.