Egy mondat sem lehet teljes nélkülük, mégsem figyelünk rájuk. Vannak írók, akik az egyiket előszeretettel, igen sűrűn használták, míg a másikat mellőzték. Mik ők? Hát az írásjelek!

Gertrude Stein amerikai költő a kérdőjelet egyenesen visszataszítónak tartotta, de a felkiáltójelről sem volt jobb véleménnyel: csúnyának és feleslegesnek nevezte. Cormac McCarthy kerüli a legtöbb írásjelet, főként az idézőjelet és a pontosvesszőt, de írt már szinte tökéletesen központozás nélküli könyvet is. James Joyce pedig eleinte még a vesszőket sem tűrte meg. Ezeket a műveket sokan nagyon szeretik, én bevallom, nem szeretem. Számomra fontos, hogy egy mondat legyen értelmesen, jól megszerkesztve, és ebben bizony a központozás is benne van. Ha valamelyiket vagy akár valamennyit szándékosan kihagyják, számomra az nem művészi eszköz, inkább egyfajta álművésziesség. A központozási jeleket rendszerint észre sem vesszük, csak akkor, ha rosszul használják vagy hiányoznak. Sok esetben megadják és megváltoztatják a mondat értelmét, gondoljunk csak a legendás mondatra:

Azt hiszem elmondhatjuk, hogy az írásjelek, a pontok, vesszők, kettőspontok, kötőjelek, és az összes többi is igen fontosak a hatékony írásbeli kommunikációban. Persze eleinte nem voltak ilyesmik, a kőfaragók nem írtak regényeket, csak különféle jeleket véstek egymás mellé a kőbe. Egy alexandriai könyvtáros i.e. 300 körül használt először különböző magasságba helyezett pontokat, hogy figyelmeztesse az olvasót, mikor tartson egy lélegzetvételnyi szünetet. Sok jelnek a mai napig ugyanez a funkciója. A zárójel egy halkan odatűzött gondolatot, kiegészítést jelent, a kérdőjel pedig épp annyira jelzi a kérdést írásban, mint a hanglejtés élőszóban. Ma pontosan meghatározott szabályok vonatkoznak a központozási jelek írásbeli használatára, de nem volt ez mindig így. Az idézőjelek i.e. 200 körül születtek, és közel kétezer évig a vonatkozó szöveg margóján tanyáztak, míg mára keretet adnak egy-egy megszólalásnak, gondolatnak, idézetnek. Vannak jelek, amelyek az idők során eltűntek, ilyen pl. a bekezdésjel, de születtek újak is, ilyen a 20. századi ?! jel, ami a meglepetést, kétkedést, esetleg felháborodást fejezi ki.

Arabul a vesszők más irányba néznek és a sorok fölött ülnek, a kérdőjel is fordítva íródik, ráadásul vastagabb is. A kínaiak külön szünetjelet használnak, van rövid, fordított vesszőjük, a mondat végi pontot pedig egy üres körrel jelzik. A kérdő- és felkiáltójelek a legtöbb nyelvben a mondat végére kerülnek, de a spanyolok egyfajta támasztékként odabiggyesztik a mondat elejére is, fejjel lefelé. 

A vessző

"A vessző művészeknek való. Írható finom vonalként vagy széles ecsetvonásként, éles vágásként és kicsi, kunkori írásjelként, lehet élénk, aprólékos vagy határozott. Lehet dagadó félhold, zuhanó kilences, ökölbe szorított kéz vagy királyi intés, meglóbált hokiütő vagy részeges ebihal. Néha kötelező, máskor választható. Állhat egyedül, mint ez itt. De lehet párban is, két oldalról közrefogva egy tulajdonképpen zárójeles megjegyzést vagy vonatkozói mellékmondatot."

 

Johnny Grimond író, szerkesztő

A vessző igen sokoldalú, sokszor és sokféle helyzetben használt és használható írásjel. Felolvasónak jelzi, hol vegyen levegőt, értelmet ad a mondatoknak, helyettesíti a kötőszavakat, hangsúlyoz. A feladata eleinte a szövegek szétválasztása volt kisebb részekre, de mára sokoldalú eszközzé vált, és fejlődése nem állt meg. Ha jól használjuk, feloldhatja az ellentéteket és vitathatatlanul megkönnyíti, sőt: lehetségessé teszi az írásbeli kommunikációt. Gyerekkorunkban legtöbbünk fejébe verték a "hogy elé mindig kell vessző" dogmát. Nem, nem kell mindig, a mondattól függ. Nagyon sok más helyesírási vagy nyelvhelyességi hülyeséget vertek az emberek fejébe sajnos...

A három pont

Írásban és szóban is kifejezhetjük magunkat a pontos szavakkal éppúgy, mint azok között lavírozva, megkerülve őket. A szünet, amikor elgondolkodunk valamin, a zavart hallgatás és a hosszas kivárás a slusszpoén előtt mind hozzátesznek egy szöveghez, élővé teszik. A három pont sokféle rövid csendet képes érzékeltetni, szétfeszíti a formalitást anélkül, hogy izgatottság érzetét keltené, mint a felkiáltójel. Van, amikor a mondatvégi pont úgy hat, mintha erős, akár sértődött parancsszó lenne: a három pont ezt is enyhítheti. Három aprócska írásjellel kifejezhetjük udvarias egyet nem értésünket - vagy épp lenyelhetjük, ugyanakkor érzékeltethetjük az udvariatlan gondolatokat, gondolkodást, sőt, elvárást is ki tudunk fejezni. De egyszerűen csak tudathatjuk az olvasóval, hogy nincs itt ám vége a gondolatnak, a mondanivalónak, csak feleslegesnek érezzük folytatni. Egy 17. századi költő, Abraham Cowley szerint a három pont az olvasóra bízza a megértés egy darabkáját.

A felkiáltójel

Régebben ritkán használták, csak olyan súlyos ügyekben, amelyekben félelemről vagy gonoszságról esett szó.

"Hitvány Jago! Embertelen kutya!"

Takarékosan bántak eme írásjellel, mert nagyot szól egy szövegben. Henry Watson Fowler szerint a tanulatlan író egyik legbiztosabb jele, ha túl sokszor használja a felkiáltójelet. Mára e jel használata is megváltozott, többször kerül elő, óhajt, felkiáltást, haragot, felszólítást éppúgy kifejez, mint sokszorosítva erőteljes, de komolytalannak szánt ellenkezést. Az eltérő nyelvek eltérő mértékben használják, a franciák pl. elég sűrűn: ha egy francia művet fordítunk, akkor jó pár felkiáltójelet ki kell legelnünk a szövegből. Eme jelet a sakknál is használják: a ! a jó lépés, a !! a nagyon jó lépés, a ?! pedig olyan lépés, aminek jelenleg nem látjuk értelmét, vagy kockázatos, de döntő lehet. 

A gondolatjel

"Csak akkor használjunk gondolatjelet, ha közönségesebb írásjel nem tűnik megfelelőnek." - mondja az 1918-as A stílus elemei c. könyv. Egy gondolatjel sokmindent magában foglalhat: siettet és lendületet ad, felvázol és fűszerez, összeköt, aláás, félbeszakít. Jelentheti a cenzúrát és a csendet, de hangsúlyt, kihagyást vagy ködösítést is. Emily Dickinson előszeretettel használta e jelet:

Mögöttem - nyílik az Örökkévalóság -
Előttem - halhatatlanság - 
Én magam - a Szó közöttük -

David Foster Wallace egyenesen így fejezte ki magát, hogy mit jelent számára Emily Dickinson verseiben a gondolatjel: "Megmutatja, mit is jelent kibaszott embernek lenni."
A gondolatjel különíti el a párbeszédeket, egy új sor kezdetén egy lélegzetvételnyi szünetet ad, mielőtt azt mondjuk:
- Téged akarlak.
A gondolatjel lehet a sor vége is, félbeszakíthat és lezárhat. 

A pontosvessző

Biztosan mindenki ismer olyan embert, aki mesterien képes pakolni. A legkisebb helyet is kihasználja, hogy minden kényelmesen elférjen, hogy ne szakadjon szét a táska, hogy ne nyomja a hátunkat, hogy minden beférjen egy nyaralás előtt a bőröndökbe, az autókba. És van olyan ember, aki képtelen erre. Na valahogy ez a helyzet a pontosvesszővel is. Helyettesít, tömörít, egybecsomagolja a szavakat. Egy mondat szerkesztésekor fontos a hatékonyság, a pontosság, a rendelkezésre álló hely, az érthetőség. A jó író nem tőmondatokban ír, és nem is oldalhosszúságú összetett mondatokban. A jó író változatosan, de jól, érthetően használja a jeleket. Az író gondolatai elkalandoznak, de ezek a párhuzamok inkább felvillanyozóak; a céljuk, hogy az élet összetettségének egy apró darabkáját megmutassák. Kurt Vonnegut pl. nem szereti a pontosvesszőt, nem tudja használni saját bevallása szerint, míg más írók egyenesen felkarolták. 

"A pontosvesszők transzvesztita hermafroditák, amelyek egyáltalán semmit sem képviselnek."

- fakadt ki Vonnegut egyszer. Én is ritkán használom, leginkább a vesszőt szoktam helyettesíteni vele, ha valamiért a vessző nem jó. De azért nem tartom transzvesztita hermafroditának - egyébként hogy is van ez? Egy transzvesztita hogy lehet hermafrodita? Vagy egy hermafrodita transzvesztita? Mindegy. Vonnegut sem tartozott soha a kedvenceim közé :)

Egy biztos, nem fordítunk kellő figyelmet a helyesírásra, a nyelvhelyességre. Senki sem tökéletes, nekem is vannak berögzült hülyeségek és néha utána kell néznem, mit hogy írunk helyesen, mert nem vagyok benne biztos. De ahogy egy shaolin mester mondta:

"Hogy kitől tartsd magad távol? Azt mondanám, hogy úgy általában az igénytelenektől. De joggal kérdezed, ki az igénytelen? Az, akinek koszos a ruhája vagy a teste? Az, aki nem olvas könyveket? Az, aki nem jár színházba, templomba? Aki nem figyel az elesettekre, a megalázottakra és a megszomorítottakra? Hidd el, ezek mögött sok ok lehet, s gyakran kiderül, hogy ezek valódiak és igazak.
De attól biztosan óvakodnod kell, aki nem képes helyesen írni és helyesen fogalmazni a saját anyanyelvén. Ha csak nem beteg, ez garantáltan a szellemi igénytelenség, nívótlanság jele. Azonban van még ettől rosszabb is: attól végképp óvd magad, és adj hálát az istennek, hogy nem szívsz vele egy levegőt, aki még csak észre sem veszi, hogy sem fogalmazni, sem helyesen írni nem tud, és mutogatja is szégyenét, amit valójában takargatnia kellene."

Kövess minket Facebookon!

Ha tetszett, a ide kattintva elérhetsz egy olyan művet, amely nem szabványos mondatokkal operál!