Az Anno Domini sorozat befejeződött.
Ahogy Urbánszki mondaná: heuréka!
Nem, ne értsd félre: kiváló szakember (nem véletlenül nem
mondok írót, bár az, nagyon is az, de már-már pofátlanul kitűnő író),
szóval, kiváló gyakorlati favágó remek könyve, csak...
...csak már-már szappanoperai jelzővel illethető
az író hexalógiája a tatárjárás korából.
Ugyanakkor  minden sorát (na jó: szinte minden sorát)
faltam.

Amikor először a kezembe akadt Urbánszki Lászkó első könyve az Anno Domini sorozatból (Vérszagra gyűl), alig tudtam letenni: nagyon is székhez / ágyhoz ragasztott a történet. Tatárjárás, szolgalegény, kegyetlen mongol kémfőnök, IV. Béla kora, halászfalu, vérbő, emberközeli karakterek, semmi cicó, a vér az vér, a kiontott belek kiontott belek, a józan paraszt ész józan paraszt ész, a szerelem az szerelem, a nász az nász, és a szeretkezés az szeretkezés, a nő nő, a férfi férfi, az út az út, a rablólovagok rablólovagok, a királyok királyok, és a fegyelem fegyelem, a fortélyok pedig fortélyok.
Imádtam!
A második könyvnél majdnem félretettem az egészet, és feldobtam a Rukkolára az addigi teljes sorozatot. Mert valahol a negyedik rész táján jutott tudomásomra, hogy egyáltalán létezik a tárgyban az írótól egy remeknek beharangozott mű, és természetesen egyben azonnal kiperkáltam a négy részért az árat. Legalább 2 hónapig ültettem a második részt, mire a végére értem, és - ha fizettem érte, nehogy már olvasatlanul adjam tovább akárhová a végleges megszabadulás reményével. Hála a fukarságomnak és a józan paraszti észnek, csak belekezdtem a harmadik részbe is. És csont nélkül megvett magának, ahogy a többi rész is. Az ötödik, hatodik résznél megjelenés után nem sokkal már polcomon is voltak a kötetek.

A szerző, Urbánszki László

Mi a jó az Anno Domini sorozatban?
Hogy akár egyenként is olvashatod, valamennyi teljesen élvezhető és érthető önmagában is.
Hogy olyan középkori közegbe visz bele (tatárjárás, csaták, városok, falvak, túlélés, papok, pórok, lovagok, rablók), amely akkoriban a mindennapok része volt. Urbánszki pontosan tudja, mennyi zab kell egy lónak naponta, hogyan működik egy visszahajló íj, mit evett a kor embere és mennyit, mit ihatott, és mikor, miben hitt, vagy nem hitt, és miért, hová bújt, hol rejtezett és rejteztette kis vagyonkáját, ökrét, disznaját vész idején, stb.
Hogy van humora, van humora, humora, humora. Nem is tudod, mekkora szó ez! Nem öncélúan, hanem okkal, nem erőltetve, hanem szabadon hömpölyögve, nem kell leírni sehová, hogy ez vicc volt, mert naná, hogy az volt, hogy helyén van minden szurka-piszka, hogy tele szájjal kell felröhögni olvasás közben akkor is, ha a buszon ülsz éppen. Nem, nem finoman, decensen elmosolyodni: fenyeríteni a röhögéstől. Mélyből, gyomorból. Zongorázni lehet a különbséget.
Hogy hősei szánandók, esendők, hősiesek, bátrak és számítók, ahogy minden kor emberei.
Hogy nevén nevez mindent, a belek kiontásától a nemi szervekig bármit, és mégsem bántó vagy vulgáris. (bírható szendébb lelkeknek is)
Hogy hősei - ahogy szinte minden könyv minden hőse, függetlenül írótól (csak van, amelyik hős elhülyül, pátoszossá válik és hányok tőle; sietek kijelenteni: ez Urbánszki hősre nem vonatkozik) -, szóval, hősei bevallják maguknak, hogy mindenek előtt saját életük, saját sorsuk és saját boldogulásuk érdeklik őket, és ha ezeket a haza üdvével is összhangba lehet hozni, az csak hab a tortán; hogy normális, hétköznapi embernek hősnek lenni, hőssé válni nem elhatározás kérdése, hanem sokkal inkább a körülmények összjátéka.
Hogy történelmi tényeket és történelmi személyeket nem helyez középpontba, hanem azok csak keretet adnak a fantáziája által létre hívott eseményeknek, embereknek. És ezért faltam. Mert IV. Béláról már annyi bőrt lenyúztak az irodalmárok, írók, hogy egy újabb regény róla... hagyjál már. De abban a korban játszódó, valósnak tűnő emberek hús-vér történetei: az igen! Az már valami!

Mi a rossz az Anno Domini sorozatban?
Semmi.
(oké: szinte semmi)

Ugyanakkor jó, hogy vége van. Már-már szappanoperai hosszúságúra nyúlt ez a hexalógia. A hatodik részben csak bólogattam, hogy igen, tudom.. ezt is tudom... persze, nyilvánvaló, hogy a viharba ne. Pedig a cselekmény remek, csak már sok. Csak már elég. Annyira kiismertem a szereplők gondolkodásmódját, hogy nem lepett meg semmilyen kihívásra adott válaszuk. Nyitott könyv voltak előttem (jó, amúgy is). És akkor inkább elég. (de ezzel együtt is jókat rötyögtem egy-egy jeleneten)

Jó hír, hogy Urbánszki most új műfajba vágta a fejszéjét. Ha jól értettem disztópiába.
Mindegy, miről szól: akarom.
Kell.

A honfoglaló magyarokról is ír valamit, a kalandozások (sic) koráról. Tisztán látom: azt sem fogom kihagyni. Pedig azt hittem, Benkő Lászlótól már mindent elolvastam a témában. Szóval, megvett magának kilóra a csávókám, pedig az nagy szó, mert nem szilfid alkat vagyok ám.

A képek részben Urbánszki László Facebook oldaláról származnak.

Szeretnél többet megtudni a könyvsorozatról? Kattints a képre!

Tetszik, amit olvastál?