Őrület kelet és nyugat között

2017. március 23. 00:03 - Arthur Arthurus

Az őrület kultúrtörténete 2.

Nem nagyon akad ember, aki ne ismerné Hippokratész nevét. De azt tudjuk-e, hogy az ő nézetei mik voltak pontosan? Hogyan állt hozzá ő és a hippokratészi orvoslás követői az őrülethez? Mit vett ebből át az arab világ és hogy kezelte később a nyugat?

Kószi Hippokratész i.e. 460-370 között élt, életéről semmit sem tudunk, de a görögök magának Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének a leszármazottjának tartják, családja pedig Héraklészt is a felmenői között tisztelte. Hagyatéka a Corpus Hippocraticum, vagyis Hippokratészi Gyűjtemény, amelyről ma már tudjuk, hogy számos kéz munkája. Hippokratész és követői tekinthetők az elsőknek, akik a betegségeket, még az elme betegségeit is kizárólag testi okokra vezették vissza, és elvetették az isteni beavatkozást, a természetfelettit teljesen. Holisztikus rendszerben dolgoztak, minden eset egyedi volt, figyelték a betegek kedélyállapotát, odafigyeltek az étkezésére, az általános közérzetére, és különféle gyógyszereket és kúrákat ajánlottak. Éles viták alakultak ki a papság és a hippokratészi orvosok között, és ez a vita leginkább az őrület esetében teljesedett ki: valóban testi dolog, a nedvek egyensúlyának felborulása okozza a panaszokat, vagy inkább isteni/démoni átok, megszállás eredménye? A megélhetésük múlt ezen, hiszen a nép ahhoz fordul, annak fizet a szolgáltatásaiért, amelyik nagyobb befolyásra tesz szert. A folyamatosan kialakuló és kiélesedő viták mellett a két módszer azonban évszázadokig megfért egymás mellett, mivel egyik sem volt túl hatékony. Persze a papok esetében mindig volt magyarázat a kudarcra: nem volt elég buzgó a beteg, nem imádkozott elég serényen, valami nem tetszett az isteneknek. 

Az egyik fennmaradt hippokratészi irat épp az epilepsziáról, a "szent betegségről" szól, gúnyolva a természetfelettiben hívőket:

"Ha olyan hangokat ad, mint egy beteg kecske, ha hörög, vagy jobb oldalt görcsöket érez, azt mondják, az Istenek Anyja tehet róla. Ha átható, hangos kiáltást hallat, akkor a lóhoz hasonlítják és Poszeidónt hibáztatják... Úgy vélem, akik először tulajdonítottak szent jelleget e betegségnek, olyanok voltak, mint korunk mágusai, purgálói, sarlatánjai és kuruzslói, kik igen nagy jámborságra és felsőbbrendű tudásra hivatkoznak. Mivel tanácstalanok voltak, és nem ismertek segítő gyógymódot, biztonságosan az isteni erő mögé rejtőztek, és szentnek nevezték e betegséget, hogy fény ne derüljön teljes tudatlanságukra. Kerítettek valami hihető történetet, és olyan gyógymódot találtak ki, ami biztosította a helyzetüket. Hashajtást és inkantációt alkalmaztak; megtiltották a fürdők használatát, és számos olyan étel fogyasztását, amely káros a betegek számára... hogy ha a beteg felépülne, a bölcsességüknek híre menjen, ha pedig meghalna, legyen jól megalapozott mentségük."

Nem mintha a nedvtan valós dolog lenne, de értékelendő a próbálkozás, hogy tisztán természettudományosan szerették volna megmagyarázni az emberi test működését. Érdekes adalék, hogy az ókorban nem végeztek boncolást. Nem vallási okokból volt tiltott dolog, hanem társadalmilag, egyszerűen fel sem merült, hogy belülről megnézzenek egy emberi testet. Lovakat, disznókat boncoltak csak, és az alapján jutottak sokszor téves következtetésekre. Celsus egyik alaptézise volt, hogy a méh vándorol, a nedves helyet keresi, és ha felfelé megy, akkor légzési nehézségeket okoz, összenyomja a feljebb lévő szerveket. Galénosz és Szóranosz elvetette a vándorló méh tézisét, de azt elfogadták, hogy a hisztériát a méh okozza. 

Kína

Kína területén évszázadokig nem volt egységes orvoslás, az "orvosok" a piacokon, vásártereken árulták tudásukat, már amilyen volt nekik. Később, a Han-dinasztia alatt kiemelkedett egy elit orvosréteg, akik megalkották az évszázadokig a kínai orvoslás alapjának tekinthető két művet: A Sárga Császár belső könyvét, és az Értekezés a hideg okozta bántalmakról címűt. Az orvosok nemzedékről nemzedékre adták át a tudásukat, így igen eltérő gyógymódok alakultak ki, minden család másképp kezelte a betegségeket, de mind a meglehetősen zavaros Sárga Császár belső könyvére vezette vissza. Egymással versengve írták a könyv különféle értelmezését, gyökeresen eltérő módokon, de mégis, mind ugyanazon a hagyományon alapult. Semmi nem volt fontosabb abban a birodalomban a hagyománynál. Így rejtve ugyan, de folytonosan változott a kínai orvoslás is, miközben mégis változatlan maradt. Az őrülethez való hozzáállásukról keveset tudunk, de az biztos, hogy egészen a 20. századig nem választották szét az elmebetegséget a többi betegségtől. Szerintük a csi egyensúlya és a jin és jang a legfontosabb, és az elme betegségei valamilyen testi baj tünetei. De elismerték az őrületet és enyhítő körülménynek is tartották, bár nem minden esetben. 1763-ban pl. Lin Szecsuan, egy őrült kínai papírfecnikre írogatott zavaros, összefüggéstelen szövegeket, ráragasztotta egy cserépre, majd elhajította. Szerencsétlenségére a közelben járt a kormányzó. Az őrök azonnal lefogták és kikérdezték, a rokonok, szomszédok egyöntetűen állították, hogy Lin Szecsuan őrült, kiküldtek egy bizottságot, amely kivizsgálta majd valóban őrültnek is nyilvánította.

"Meggondolatlanul fondorlatos szavakat terjesztett, plakátokat írt, az emberek szívét megbolygatta és összezavarta."

Az eredmény az lett, hogy lefejezték. Semmi nem volt nagyobb bűn, mint az egység megbontása, az "árulás", felségárulás, hazaárulás. Akkor sem volt enyhítő körülmény, ha valóban egy veszélytelen őrült tette volt mindez. 

Az arab világ

A Keletrómai Birodalom összeomlása 1204-re vezethető vissza: arra az évre, amikor a Konstantinápolyba érkező keresztesek

"üvöltő tömegben zúdultak végig az utcákon és át a házakon, ami csillogott, azt felkapták, amit nem tudtak elvinni, azt tönkretették, és csak akkor álltak meg, ha gyilkoltak vagy erőszakot tettek, vagy a borospincéket törték fel... Sem a kolostorok, sem a könyvtárak nem maradtak épségben... szent könyveken és ikonokon tapostak... Az apácákat a zárdákban gyalázták meg. A palotákba és kunyhókba egyformán berontottak és törtek-zúztak. Az utcán sebesült nők és gyerekek haldokoltak."

Delacroix festménye

Konstantinápoly többé nem állt talpra, végül a törökök 1453-ban elfoglalták a várost. Addigra Európában a kereszténység áldásos tevékenysége nyomán az ókori tudás teljesen eltűnt, ám a perzsa uralkodók támogatták a görög-római könyvek fordítását saját nyelvükre, így a görög-római orvoslás és általános kultúra is elterjedt az arab világban. Ezt hozták vissza ők Európába, ez által indult meg az ókor újrafelfedezése, a reneszánsz korszak. Érdekes, hogy ők nem dzsihad alapon uralkodtak (ahogy nagyon sokfelé teszik most sajnos), vagyis alapvetően vallás- és kulturális szabadság volt az uralmuk alatt. Konstantinápoly városában is békében élhettek arabok, keresztények és zsidók is, hivatalosan semmiféle atrocitás nem érte őket az eltérő vallásuk és az eltérő kultúrájuk miatt. Természetesen akadtak gyűlölködő támadások mindig, de ezek népi kezdeményezések voltak döntő többségben. Az ókori és középkori iszlám rendszer ghazi alapon uralkodott, vagyis gazdasági szempontból, nem nagyon szóltak bele az emberek magánéletébe. Annyi volt a büntetés, ha nem a muszlim vallást követted, hogy plusz adót vetettek ki rád emiatt, de alapvetően nem zargattak. Persze idővel ez is megváltozott, és átvették a keresztény Európa nem túl kedves szokását...

Az iszlám világ volt az első, ahol jótékonysági alapon kórházakat nyitottak, és hamar elkülönítették a valóban veszélyes őrülteket is egy saját intézménybe. Európában az Ibériai-félszigeten a mórok hoztak létre elsőnek kórházakat, aztán később Európa többi része is átvette ezt a szokást. Addig nem volt állandó kórház sehol, csak átmeneti helyek voltak a csaták helyszínei mellett a sérültek kezelésére, bár néha jó pénzért fogadtak ott a közeli településekről is betegeket. 

Hamarosan megjelentek a bolondházak és tébolydák, majd sokféle reformon mentek keresztül, míg eljutunk az elmegyógyintézetekig. Tartsatok velünk a következő részben, ahol ezt az utat járjuk végig néha a művészet szemén át!

Az első részt itt éred el.

A fenti információk nagy része Andrew Scull: Az őrület kultúrtörténete c. könyvén alapszik. Köszönöm a lehetőséget a Corvina Kiadónak! Kattints a borítóra, ha érdekel a könyv!

Kövess minket Facebookon!

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr4312344363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Ellenálló 2017.03.23. 20:11:28

Nagyon érdekes olvasmány volt, köszönöm. A tudomány mindig is harcban állt a természetfelettiséggel, de végül mindig győzni tudott.
süti beállítások módosítása