Emlékszünk-e mostanában a médiából felénk
harsogó, riasztó klímaváltozással rémisztgető hírekre?
Hogy a gleccserek olvadnak és városok fognak víz alá
süllyedni a vízszintemelkedés miatt?
Hogy növekszik az évi átlaghőmérséklet, és ez baj?
Az üvegházhatás?
Igen, ezek valamennyiünk mindennapjainak részei.
De azt még egyetlen riporter sem mondta: a globális felmelegedés lehetőségeket is rejt magában.

Ez a tudományos igénnyel készült mű, tele szakirodalmi jegyzetekkel, diagramokkal, korabeli illusztrációkkal azt állítja, hogy bizony van remény. Nem mondja, hogy örülni kell a globális felmelegedésnek, csak annyit állít, hogy volt már ilyen, mint ahogy lesz is ilyen a bolygónk életében.

A szerző egészen messziről kezdi elemezni a Földön eddig végbement változásokat az éghajlat témájában, mondhatni a bolygó keletkezésétől egészen a geológiai jelenkor végéig. A paleoklíma elemzésekor azt a megállapítást teszi, hogy jelenleg egy jégkorszakban élünk – ami nekem, a laikusnak maximum az idei tél mínusz 26 fokában elképzelhető valóság, a nyári negyven Celsius fokban egyszerűen balgaság (jól van, vicceltem) -, és a meleg periódus a Föld jellemző éghajlata.

Ja.
Pillogtam ám.
Kicsit megvakarja az ember a felszínt, milyen tényekre nem bukkan.

Vajon milyen lesz? Ilyen...

A szerző lenyűgöző módon köti össze az éghajlattant a kulturális változásokkal. Olyan megállapításokat tesz gazdasági földrajz, történelem, és éghajlattan összefüggéseiben, amelyeket az ember külön-külön olvashat itt-ott, de így egyben tárgyalva azonnali AHA élményt okoz. Hogy tényleg. Hogy de egy isten barma is vagyok én, hát persze! Csak egy rövid adalék: amikor a jó öreg Közép-Európára periódikusan vissza-visszaköszönt a szubarktikus klíma, mindig csökkent a területen lakó emberek száma. A hőmérséklet 6-7 fokkal is visszaesett, a vadászat pedig képtelen ugyanannyi embert eltartani, mint a növényzet. Növényzet pedig.. hát az ilyen körülmények között elfagy, nem terem annyit, és nem marad meg ugyanaz a faj, mint amikor sokkal melegebb volt az éghajlat. Ha nincs növényzet, a növényevő állatoknak is kakukk, kevesebb állatra lehet vadászni. Aztán meg próbáljál meg mohából, zuzmóból jóllakni… Ezzel egyidejűleg felerősödnek az időjárással kapcsolatos istenek kultuszai. Ebből a dermedtségből a globális felmelegedés tudta kibillenteni a területet, az éghajlati változás gyors gazdasági fejlődést és növekvő emberszámot jelentett adott területeken.

Az éghajlat és a vele szoros kapcsolatban lévő események trónokat roppantottak meg, vagy emeltek fel. Például Egyiptomban a birodalom összeomlása akkor következett be, amikor a Nílus áradásának elmaradásakor éhínség söpört végig az országon. Társadalmak vesztették el létalapjukat pusztán a szárazság miatt: elég, ha a mükénéi kultúra, vagy a hettita birodalom összeomlását szemléljük. Ki hinné, ha nem olvasta volna, hogy időszámításunk szerinti első években még feltehetően sokkal magasabb volt a talajvíz szintje, mint ma, és így a Római Birodalom éléstára Észak-Afrika volt?
Ma nézd meg Észak-Afrika térképét!
A negyedik századra az időjárás tartósan kedvezőtlenre fordult, a levegő általánosan lehűlt, ez a földterület kiszáradt (Észak-Afrika) – Róma pedig elbukott. Ennyi. Nyilván más kedvezőtlen dolgok is történtek, amely annak a birodalomnak bukását okozták, de a kedvező időjárás az egyik pillér a hatalom megtartása ügyében. Nem hitted volna, mi?
Ha te, a hatalom nem tudsz enni adni az embereknek: megbuktál.
Pedig ekkoriban csak mínusz 1-1.5 fokot csökkent az éves átlaghőmérséklet. Mínusz 1-1.5 fokot. Emlékszel még, hogy korábban 6-7 fokról írtam? Nem csoda, hogy akkoriban a kihalás szélére juthatott szinte bármi, ami akkoriban élőnek számított.

...vagy ilyen? Vagy ki tudja?

Leegyszerűsítve: melegedési periódusokban az emberiség száma nőtt, mert kedvezőbb feltételek voltak a növények számára, ami több állatot és embert volt képes eltartani. Ez volt régen. Ma egy kis jégkorszakban vagyunk benne, ami melegszik. Az emberiség létszámának mondjuk nincs hová növekednie, így is brutál sokan vagyunk, de talán képesek leszünk magunknak megtermelni a szükséges élelmiszert. Talán. És hálistennek, nem nekem kell megoldást találnom a globális felmelegedésre sem: nem értek hozzá. Egyszerűen csak elolvastam ezt a művet, és abban reménykedem, hogy tényleg van remény és a felmelegedés valóban rejt lehetőségeket is, nemcsak elborzasztó jóslatokat.

Amúgy nem hiszem el, hogy ez a könyv engem lekötött. Úgy lapoztam bele, amikor hazaérkezett: jól van, biztosan érdekes. Aztán elolvastam az Előszót. Aztán a Bevezetőt. Aztán az első pár oldalt. Aztán a többi pár száz oldalt. Álmodtam róla. Reggel ezzel ébredtem. Gyúrtam be a töpörtyűs pogácsát, hajlongtam kinn az utcafronton, bokrokat metszve, fákat egyelve, elszáradt gazokat összegereblyézve, de az agyam a jégkorszakokon járt, és a velük kapcsolatos súlyos következményeken. Lubickoltam a földtörténeti korok éghajlati leírásaiban, tátottam a szám, hogy nahát, akkor most mi van a meteorok kontra őshüllők kipusztulása problémakörrel? Szántam a középkor embereit a be nem érett szőlő, gyümölcs, gabonatáblák miatt, a bibliai korban élt embereket az özönvizek miatt, és csak, hogy ugráljak az időben, oda-meg vissza voltam az eddig bekövetkezett öt nagy tömegpusztulás miatt, amelyek még a földtörténeti borzasztó nagyon régenben történtek, száz meg száz millió évekkel ezelőtt.
Öt nagy tömegpusztulás.
Megvan, emberek?
Hajszálon múlt, hogy itt üljek az ágyamban, hátam mögött kedvenc párnámmal, ölemben egy ősrégi laptoppal, amelyre direkt nem kapcsolom rá az internet hálózatot, hogy semmi ne vegye el a figyelmemet jelen írástól… öt nagy tömegpusztulás. Kimondani, leírni is sok.

No, kedvet csináltam neked a műhöz? Ha tudós vagy, nem neked való, idegesítene, hogy én, a laikus is faltam. Mert nekem írták. Érthetően. Nem szájbarágósan, nem lekezelően, nem dobálózva terminus technikusokkal, hanem közérthetően. Tömve összefüggésekkel, amelyeket bármely humán érdeklődésű ember is simán felfog.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

 Köszönjük, Corvina Kiadó!

Tetszik, amit olvastál?