Tudtad, hogy a hajköltemények koronázatlan királya
hét évig árvaházban nevelkedett?
Olyan szegénységben, hogy már fájt, és nagyon, de nagyon
nem szerette a fodrászinasságot, meg az egész hajszakmát sem.
Innen szép nyerni.

Korombeli (ötvenplusz) asszonyoknak nem kell elmagyarázni, ki volt az a Vidal Sassoon, de nem ám!

A nyolcvanas években az az osztálytársnőm, akinek nem "szasszonra" frizőrözte a fodrász a haját, egyszer és mindenkorra elvágta magát a menőségtől. Már pedig tini korban a menőség - vagy annak látszata - elképesztően fontos dolognak tetszett tizenéves agyunkban.

Jöttek tehát a "szasszonok", rövidre vágva, fül kinyírva, vagy félhosszún, ki-bebodorítva, hajlakk felhőbe borítva a'la magyarosan a vágás napján, hogy aztán másnap és két hét múlva is csak megmosva is igazán jól mutasson. Na jó, már amelyik. Emlékszem, kislányként rettenetesen bosszús voltam, amikor éjjel elaludtam a hajam, és reggel az egyik oldalon kifelé állt pár tincs, a másikon meg befelé, és akármit is csináltam velük, azok makacsul ragaszkodtak a felvett pózhoz. Ahogy mérgesen igazgattam, vizeztem, húzkodtam, anyukám megsajnált, és vigasztalni kezdett: és ha még tudnád, hogy sokan meg fizetnek azért, hogy így, kifelé bodorítsák a hajukat.... engem az nem érdekel, lamentáltam sírósan, nekem befelé bodorodjon mindenhol és kész. Ó, hajwax, és egyéb fodrászkellékek... se pénz nem volt rá, se tudás nem volt róluk...

Jellegzetes, sikkes Vidal-kreálmány

Tehát Vidal Sassoon, a hajcsodák megálmodója.
Aki hét évig árvaházban élt, majd amikor visszakerült a szüleihez, a szegénység miatt néha visszasírta az intézetet, hiszen ott enni, fürödni - ha szabott időben is - de legalább lehetett. Pályaválasztás előtt az anyja szerezte be fodrásznak, ahol kezdetét vette a hajmosói karrierje. Nem mondhatni, hogy tetszett neki ez az egész, de csinálta, mert csinálnia kellett és pont.

Aztán bevonult katonának, ahol rasszista zaklatás miatt végül bevitték a pszichiátriára. Sassoon ugyanis zsidó származású volt, a II. világháború akkor ért véget, és Angliában akkoriban vetítették le, mi történt a zsidó emberekkel német munkatáborokban. Érzékenysége ezért hatványozódott minden zsidózásra. Tehát leszerelték, ő pedig folytatta pályafutását a fodrász szakmában, amely trendjétől egyszerűen rosszul volt: kőkemény, merev, berakott frizurák lakkal tartósítva: iszonyat! Még nem volt Vidal kezében benne az a tudomány, amely az általa elképzelt sikkes hajalkotásokat kivitelezni tudta volna, de végre izgatni kezdte mestersége, és bárkitől hajlandó volt tanulni.

Közben megalakult Izrael állam, amelynek katonákra volt szüksége. Vidal naná, hogy menni akart és ment is, ami az akkori East Enden, az akkori Londonban nem is volt olyan veszélytelen vállalkozás. Mindenesetre odaért. Kőkemény alapkiképzés után sorra bevetésekre indult Izrael földjén. Egy évet töltött ott, amikor az anyja távirata utolérte: azonnal induljon haza, mostohaapja munkaképtelenné vált, a család éhen hal Vidal nélkül. Ő pedig ment, mert a család egész életében mindenekfelett állt.

Nagyon nem akart újra fodrászként  dolgozni, de nem volt választása: katonának nem kellett Angliában, a fodrászaton kívül máshoz meg nem értett. Kénytelen-kelletlen újra fodrászként dolgozott. És ha már a muszáj nagy úr, azt kellett kihoznia belőle, amit csak tudott. Abban a korban, és ma is, a szakmában rendezett versenyek voltak képesek az embert kiemelni a középszerűségből. Vidal pedig elindult, hogy naggyá legyen.
Mondjuk, hogy ennyire naggyá, azt talán ő sem gondolta volna.
Mint ahogy azt sem, hogy nem a versenyek által lesz belőle világhírű mesterfodrász.

A mesterfodrász idős korában

Önfejű és öntörvényű alak lehetett ez a Vidal Sassoon. Amikor úgy érezte, változásra van szükség, hiába dolgozott London nagyon jó hírű szalonjában, a plafonba állította az ollóját és elment ebédelni.
Ja.
Párizsba.
Két hétig.
Aztán ott hagyta a jó nevű szalont, hogy egy még jobb hírű, felkapott szalonban dolgozhasson. Itt is ellesett mindenkitől mindent, amit csak lehetett: csuklómozdulatokat, arccsontozathoz alkalmazkodó apróságokat a hajvágásban, amelyektől igazán egyedi lehetett a frizura: kifejező és varázslatos. Partnerséget ajánlottak neki, de elképzelései nem illettek bele a tulajdonos üzletpolitikájába: Vidal tehát nem fogadta el. Már saját szalonra vágyott.
Saját szalonra.
A többi pedig történelem.
A múlt század hatvanas, hetvenes éveiben a sajtó képviselői a szó szoros értelmében tábort vertek Vidal Sassoon Bond Street-i szalonja előtt, és minden kilépő személy frizuráját lekapták fényképezőgépjeikkel.
Igen, még a személyzet frizuráit is.
Magazinszerkesztők lógtak a telefonokon, hogy interjút kérjenek tőle, topmodellek, színésznők harcoltak szalonbeli időpontokért, tinilányok hada kísérte bárhová - visítozva! - ha Vidal kilépett a szalonból.

Ennek a története ez a könyv: hogyan vonszolta el a 14 éves Vidalt anyja egy fodrászatba, hogy inas legyen, hogyan alakult az élete és miként lett belőle világhírű mesterfodrász.
Szerencséje lett volna?
Nem hiszem.
Csak szerencse ehhez nem elég.

A könyv rengeteg olyan eseményről, epizódról emlékezik meg személyes jelleggel, amely máshol eddig még nem kapott sajtónyilvánosságot Vidal Sassoon életéről. Nem csak életrajzi regény, hanem személyes történelem egy kivételes korban élő, kivételes emberről, aki sosem felejtette el, honnan indult és hová érkezett.
Egyiket sem értékelte sem alul, sem érdemen felül.
Ami bekövetkezett, ahhoz mind a kettőre szükség volt.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

Köszönjük, Alexandra Kiadó!

Tetszik, amit olvastál?