„Hajolj felém, tanulj meg
engem, próbáld meghallani
csepp hangomat”
Nem vagyok igazi irodalmár – és visítva kérném ki magamnak, ha mégis e szóval illetnél – sőt, nem is akarok az lenni soha, de soha sem. Kényelmes olvasó szeretek lenni, kisember, átlagos senki, aki hagyja meglepni magát irodalmi tények által. Így jártam most Szabó Magdával: fogalmam sem volt arról, hogy verseket is írt. Legtöbb prózai művét ismerem, Az ajtó-t, a Születésnap-ot, a Mondjátok meg Zsófikának-ot, az Abigél-t, a Szép fényes nap-ot (ennyi jut eszembe kútfőből), de hogy költő is, azt nem tudtam. Bizonyos vagyok benne, hogy rajtam kívül még sokan vannak így ezzel a ténnyel.
Most itt van előttem a Szüret című kötet, amely az összegyűjtött verseit tartalmazza. Elemezzem őket? Ó, nem, abból a korból már kinőttem, amikor muszájból találgattam, mire gondolhatott a költő akkor, amikor megszülte a verset. Ma már csak belekapkodok ezekbe a művekbe, minden kötelezettség nélkül, és ami megérint, azt többször is megkóstolom, ami pedig nem hozzám szól, gondolkodás nélkül ellapozom.
Szabó Magda
A címadó vers (verses regény) – egy hosszú-hosszú alkotás – 1949-ben született. A második világháború előestéjén veszi fel a fonalat, és végighalad az egész eseményen. Különös eposz ez a semmiről, a mindenről, a riadozó, rebbenő lélekről a vészviharban, amikor élni kell, élni muszáj, ahogy lehet, ahol szüretelnek: emberi életet.
Szabó Magda pályája kezdetén írt gyakrabban verseket, a későbbiekben ívelt fel prózaíró karrierje, nem csoda, hogy költeményekre kevesebb ideje maradt. Remek volt költőnek is: emberi tartása, hite át-átszőtte verseit, és mankót, támaszt nyújt a ma olvasóinak is. Egyetemes kérdéseket tesz fel ártalmatlan szittuációkban, és vág mellbe triviális megállapításokkal egyszerű, mindennapi helyzetekben. Például, amikor megkérdezi a hótól: „Honnan jössz?”, mire a hó visszakérdez: „Te hova mégy?” Mind a kettő megválaszolhatatlan kérdés, ha jobban belegondolsz.
Vagy, amikor szerelmes lett, és feltette a nagyon fontos kérdést: „Téged szeretlek? Téged, vagy a / mindenséget?” Aki nagyon fiatal, tapasztalatlan, az gyakran magába a szerelembe szerelmes, és nem a magához közel engedett emberbe. Ó, mennyi keserves tapasztalat árán adunk választ erre a nagyon fontos kérdésre!
„Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam befenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.”
Érdekel a könyv? Kattints a képre, kedvezményesen meg is rendelheted!
Köszönjük, Jaffa Kiadó!
Tetszik, amit olvastál?
