„Családban élni jó.
Családban élni borzalmas.
Család nélkül élni fájdalmas.
Család nélkül élni maga a szabadság.”
Na, akkor ezeket te meg add össze.
Aki Nők Lapját olvas, annak nem kell bemutatni V. Kulcsár Ildikót, aki a Centrál Médiacsoporthoz tartozó Animus Kiadó gondozásában, a Nők Lapja Műhely keretében megjelentette legújabb könyvét, a Segítség, nyakunkon a családunk! című művét.
Maga a cím hű a kötet mondanivalójához: tényleg, segítség, mert segítség nélkül meghalunk. Mindenki, a túlaggódó nagymama, a cserfes unoka, az agyonhajszolt anya, a kétségbeesett apa, a dörmögő nagypapa, az ordító csecsemő, és a sor tetszés szerint folytatható tovább sztereotípiák vagy egyéni meglátások szerinti szerepekben.
Család szempontjából mindnyájan egy nagyobb rész tagjai vagyunk, akár tetszik, akár nem. Nem lehet csak úgy kilógni a sorból (legfeljebb csak akkor, ha messze laksz a szeretteidtől, annak is megvan az előnye, de az összes hátránya is).
Az író szerint a családban a legfontosabb alkalmazandó stratégia az önirónia, és erre csak bólogatni tudok, hogy igen, úgy van, ez nagyon-nagyon-nagyon fontos.
Hogy nevetni tudj saját magadon.
Hogy helyi értékén kezeld a legnagyobb kihívásokat is, amelyek lehetnek a leesett és eltűnt cumi problémájától a munkáját elvesztett felnőtt gyermeked krízishelyzetéig, halálos betegségbe esett családtagod, netán halálos szerelembe bonyolódott kamasz unokád súlyos vagy súlyosnak tűnő aggodalmáig bármi. Mondom: bármi.
Hogy mindennap képes legyél reggelente újra és újra felkelni és azt a támaszt nyújtani szeretteidnek, amit nyújtani tudsz, nyújtani szeretnél és nyújtani akarsz.
Erről az utolsó mondatról kötetre rúgó értelmezést tudnék írni – komolyan! -, kötetre rúgót. V. Kulcsár Ildikó körülbelül az én korosztályom, saját életem jelenlegi legtöbb problémája visszaköszön benne. Igen, annyi minden fontos egy család életében, de mégiscsak egy központi nő lehet a család moderátora, coach-a, aktuális béke és megoldás hozója. Jó, nem feltétlenül mindig a nő tölti be ezt a szerepet, de legtöbbször igen. Legtöbbször ez a központi nő elég érett, elég bölcs, elég humoros, személye eléggé tisztelhető és elfogadható ahhoz, hogy egy családban hellyel-közzel minden működjön. Vagy ilyesmi. 
A család legtöbb problémája szeretettel áthatott (figyelem, ez a két szót, szeretettel áthatott, nagyon fontos és kulcs kifejezés az összes többi felsoroltakhoz), tehát szeretettel áthatott szigorral, bölcsességgel, odafordulással, empátiával, mákszemnyi könyörtelenséggel, anyagi és erkölcsi áldozattal gyógyítható. Meglepődtél, mi, hogy kerül ide az irgalmatlanság? Pedig az is kell. Főleg azért szükséges, hogy ne nézzenek máriás huncutnak a valóságtól gyakran elrugaszkodott pimasz családtagjaink. Mert ilyenek is vannak, és őket bizony a szeretettel, nyugodtan kiköpött valóság tudja csak helyre billenteni, amihez sokszor elég egy pillanat, máskor egy élet is alig. Mert az élethez, családhoz hát na.. szerencse is kell, ha figyelembe vesszük az egy pillanat és egy élet közötti időintervallum különbözőségét.
A könyvben a fejezetek két részre oszthatók. Maga a családi probléma érzékenyen és alaposan megírva, aztán jönnek a tanácsok az írótól, szakember szemével megtoldva, végül pedig Fanni mami egy oldalas „ledorongolása”, hogy édes gyerekeim, értem én, amit írtok, de nem minden úgy van ám, ahogy elképzelitek, vagy a tankönyv megírja. Ez a kettősség uralja a kötetet, V. Kulcsár Ildikó vele született derűje és anyai barátnője, a 79 éves Fanni mami karcos humora, a kettő pedig tökéletesen kiegészíti egymást. Egyrészt, mert az is hülye, aki családot vesz a nyakába, másrészt az is hülye, aki nem… az olvasó meg adja össze, és derítse ki, hogy számára mi a valóság.
Az ő saját, külön bejáratú valósága. Mert a másé, nos az nem ér. Senki sem tudja, mi rejlik a szomszéd boldog vagy nem boldog családi idillje mögött: hányadik Xanaxát veszi be vagy nem veszi be a gondosan sminkelt nagymama, szétszórt-e a szétszórtnak tűnő nagypapa, idegbeteg-e az idegbetegnek tűnő anya és feleség, nemtörődöm-e a nemtörődömnek látszó apa és férj, tényleg tiszteletlen-e a tiszteletlennek látszó gyermek.
Nekem az vált be, hogy mindenki seperjen a maga udvarán, és alakítsa ki a maga valóságát. Lehetőleg családdal, mert a család mindent visz, és viselje annak következményeit, hogy családos. Vagy nem, nem családos, és dettó: viselje annak következményeit, satöbbi. Érted, nem?
A kötetben Fanni mama szövege tetszett legjobban, dacára annak, hogy V. Kulcsár Ildikót tisztelem, elismerem, a könyvben szereplő szakemberek meg szakemberek, egyértelmű, hogy nem mondanak baromságokat. Fanni mami karcos humora számomra közelebb van a valósághoz, mint az író folyamatos derűje és egyensúlyozása különböző szerepeiben. Néha túl derűs, túl.. túl. De tanácsai hasznosak, lényeglátása kétségtelen, az irányába tanúsított elismerésem megkérdőjelezhetetlen. De attól még.. érted, na! Forever Fanni mami!
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be!
Köszönjük, Centrál Média!
A cikkben a kép a szerzőt ábrázolja.
Egy krimi, ahol még a sorozatgyilkos is érthető. Érdekel? Kattints!
„- Tudod, nagyon szeretlek, mégis megkérdezem, miért jöttél éppen az írós napomon?
- Mert tetszik a könyved címe, és segíteni akarok! – vágja rá Fanni mami harciasan. – És látom, nem jöttem hiába! Látom, jól indul a könyved, de ismerlek, most kezdenél filozofálni! Pedig nem szabad elfeledkezned a legfőbb erődről – a nők legfőbb erejéről -, az iróniádról! A filozofálás nemigen segít az agyonhajtott családanyákon, de a tisztánlátás meg egy kis gúny…?! Az igen! Ezért írd meg – sok iróniába csomagolva -, hogy észnél kell lenniük, és rengeteget kell dolgozniuk, ha össze akarják tartani a családjukat. Mert bizony lejárt a királykisasszonyok és a nagyságos asszonyok kora. Sikerült elérnie anyád generációjának meg a te sokkal nyamvadtabb nemzedékednek, hogy a nők agyondolgozhassák magukat a munkahelyeiken a fene nagy egyenjogúság nevében, csakhogy közben a családokban pokoli lassan változik a hétköznapok rendje.”
