Mit tudsz az arabokról?
Mit tudsz egyáltalán az arab lélekről?
Mit tudsz Szíriáról?
Mit tudsz az arab tavaszról?
Rá kell döbbenni, hogy minden diktatúra és forradalom mögött ott sunyít
az államhatalom magánélete, ami olyan, amilyen.
Vészterhes időkben minden közéleti történés
csak a másik egyén iránti kötelesség és lojalitás mezsgyéjén
válhat túléléssé az erőszakszervezet túlkapásaiban.
A Lábnyom Kiadó 2018. március 28-án jelenteti meg Rafik Schami Szofia avagy minden történet kezdete című könyvét. A mű regényes formában azzal foglalkozik, mi történik, ha diktatúrában állami hatalommal bíró egyén személyes bosszújának teret enged.
Aki kicsit idősebb, mint én, mondjuk, egy generációval hamarabb született és megélte a múlt század ötvenes éveit minálunk, az pontosan tudja, hogy abban az időszakban egy-egy feljelentés csak azért született meg, mert a feljelentőnek fájt a foga az illető kredencére, lakására, vagy egyszerűen csak pár évvel ezelőtt rossz ízű szóváltásba keveredtek és nem ő jött ki belőle győztesen. Netán pusztán elégtételt kívánt venni valamilyen vélt vagy valós sérelem miatt. Igen, vészterhes időkben ilyen apróságok miatt törnek derékba életek és karrierek.
Rafik Schami
Szír származású német regényíró.1946-ban született Damaszkuszban, 1971 óta Németországban él. A Bajor Szépművészeti Akadémia tagja. Műveit számos nyelvre lefordították, több irodalmi díjjal tüntették ki. Ez az első magyarul megjelenő regénye
Mi történik Rafik Schami könyvében?
A fiatal Szofia lángoló szerelemre gyúl Karim iránt, de nem hozzá, hanem egy gazdag ötvöshöz megy feleségül. Évekkel később azonban, amikor Karim ártatlanul gyilkosság gyanújába keveredik, ő menti meg az életét. Karim megígéri neki, hogy bármikor szüksége lesz rá az életben, mellette fog állni. Évtizedek telnek el. Szofia egyetlen fia, Szalman kivándorol Olaszországba, jómódú és boldog ember lesz belőle, de az emigráció sebe nem gyógyul, ezért úgy dönt, Damaszkuszba utazik, hogy viszontlássa öreg szüleit. Az arab tavasz kitörése előtt néhány nappal érkezik a városba. Mindenhol szeretettel fogadják, csak egyvalaki érzi úgy, hogy elszámolnivalójuk van egymással: unokatestvére, Eliasz, aki időközben a titkosszolgálat tisztje lett. Szalman, amikor megtudja, hogy körözést adtak ki ellene, kénytelen elrejtőzni és menekülni szülővárosából. Karim, aki öregkorára újra megtalálta a szerelmet Aida oldalán, beválthatja egykor tett ígéretét.
Nos, eddig a fülszöveg, ami nem is száraz, nem is unalmas, mégsem adja vissza töredékében sem azt az élményt, amelyet olvasás közben jelent a mű befogadója számára.
A kötet hősei, Szalman, a fiatal radikalista, akinek 1970-ben menekülnie kell forradalmi naivitása miatt Szíriából. Kivándorol Olaszországba, ahol álmokat sző szülőföldje meglátogatásáról, de erre csak négy évtized után nyílik lehetősége. Szalman anyja, Szofia, aki keresztény arab nő létére szilárd, számító és erős lélek, óriási humorérzékkel, Karim, a muszlim, aki ebbe a Szofiába szeretett bele, ha nem is reménytelenül, de örökre semmiképpen sem. Érdekes látni a történetben az erős arab nőket családjuk és férfiaik környékén, gyakran nem is értem, ha ennyi erős nő létezik az arab világban, vajon miért tűrik a másodrendűséget öltözködésben, viselkedésben. Lehet, hogy csak az értelmiség körében dívik ez a női szabadság, amiért általában egyedülléttel fizetnek ebben a világban a nők, a képzett asszony pedig kevés?
Saját fogalmaim szerint rossz nézni a klán rendszer fogyatékosságait, hogy egy klánfőnök hibás döntését is vakon végre kell hajtani. Nem tudok mit kezdeni a becsületgyilkosságokkal (apa halált mond ki saját lányára, ha az pl. keresztényhez megy feleségül), amelyeket elítél ugyan az ország bírósága, de pár év börtönnel el is intézi a felelősséget, a végrehajtó kiszabadulása után pedig ünnepelt hősként tér vissza családja kebelére. WTF? (már bocsánat)
Nehéz szembesülni a kivándorolt személy lelkületével is, amelyik akkor képes megérteni, hogy választott hazájában, Olaszországban van már inkább otthon, amikor a szülőföldje szokásait idegenkedve fogadja, és imádott országa ismét ellene fordul. Szalman esetében a sebzett lélek, az igazságtalan száműzetés, saját meggyőződésébe vetett hit, sértettség és revansvágy is motiválja, korbácsolja a visszatérés körüli zaklatottságot. Nem tehet róla senki, hogy pont akkor tör ki a környező országokban a később arab tavasz elnevezéssel illetett eseménysor a maga teljes embertelenségével, amikor ő negyven éves távollét után Szíriában tartózkodik, és arról sem, hogy saját vére árulja el.
"Amikor az utolsó vendég is távozott, és Szalman végre lefekhetett, sokáig nem tudott elaludni. Halálosan fáradt volt, de még mindig ideges a vendégektől. Idegennek érezte magát közöttük. Udvariasak voltak, kedvesek, segítőkészek, és éppen ezzel nagyon fárasztották. Érezte, hogy az európai szabadság elkényeztette. Az itteni emberek minden vidámságuk ellenére sem voltak szabadok. Sokat beszéltek, hogy leplezzék azt, amiről nem beszélhettek. És Szalmannak napközben sem volt nyugta, mert soha nem hagyták egyedül. Aki egyedül van, az beteg vagy más baja van, kívülálló – ez volt az uralkodó vélemény. Szalman most érezte igazán, mennyire megváltozott. Mindazt, ami a vendégeket érdekelte, ő felszínesnek találta, és mindazt, amit fontosnak tartott, a vendégek nevetségesnek, túlságosan merésznek, alkalmasint gyerekesnek találták. Felületes kedvességgel viselték el egymást, de magukban leszögezték, elviselhetetlenek a többiek."
Jó ott lenni arab kávézókban, sétálni Damaszkusz muszlimok és keresztények lakta utcáiban, és megállapítani, hogy ezek a keresztények egy fikarcnyival sem jobbak saját kis életük döntéseiben, mint a muszlimok. Jó leülni egy-egy beszélgetésükhöz, hörpinteni egy kis arakot, enni mellé keftét krumplival, vagy kebbeh-t (a google ezeket még csak megtalálta nekem, de az arakot hiába dobtam be a keresőbe). Ugyanakkor elképesztő lehet a félve beszélgetés, az öncenzúra ritkító ereje, csak kerülni minden kínos témát, és olyat meg aztán mindenáron, amely feltűnhet a titkosszolgálatnak - mert senki sem tudja, hol, mikor, ki a spicli. Mert fanatizmus van. Mert terror van. Mert diktatúra van. Emberek bármikor eltűnhetnek nyom nélkül. Bírósági tárgyalás? Pártatlan igazságszolgáltatás? Hagyjál már. Az európai szabadságfogalomhoz képest ezek fárasztó és idegesítő vonások, amelyet a híres arab vendégszeretet, udvariasság sem tud ellensúlyozni.A műben szépen végigvonulunk a múlt század ötvenes éveitől 2010-ig a szereplők magánéleti történésein, kapcsolódásaikon a közélethez, sokat kuncogunk, csodálkozunk, örülünk vagy búsongunk, hallunk bölcsességeket és égbekiáltó butaságokat. Két idős ember szerelmén keresztül megértjük, hogy soha sem késő semmit sem megtanulni, érteni véljük az arab lélek működését (pedig nem), látjuk, mi történik, amikor a feleség szeret ugyan bennünket továbbra is, de az ágy örömeit megtagadja a továbbiakban, mi az a honvágy, de olyan igazi, negyven éves-féle, és hogy az adott szó életet menthet akkor is, vagy akkor igazán, amikor kitör a káosz, és az emberi életek, hitek és becsületek hirtelen a szó legszorosabb értelmében elértéktelenednek vagy kiüresednek.
Rá kell döbbenni, hogy minden forradalom és minden diktatúra mögött ott sunyít az államhatalom magánélete, ami olyan, amilyen. Vészterhes időkben minden közéleti történés csak a másik egyén iránti kötelesség és lojalitás mezsgyéjén válhat túléléssé az erőszakszervezet túlkapásaiban.
Erről szól a könyv.
Nem tudtam letenni.
Ha Rafik Schami így ír, talán érdemes lenne egyéb műveit is megjelentetni magyarul. Hiszen olyan keveset tudunk az arab világról! Arról az arab világról, ami egyszerre vonz és taszít, amelyre egyszerre gondolok borzongva és némi elismeréssel. Talán a megismerés kioldhatná a félelmet.
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezményesen beszerezheted!
Köszönjük, Lábnyom Kiadó!
Ha érdekelnek a könyvújdonságok, hogy mit olvass, és mit ne, kövess minket Facebookon!
Auschwitz mindhalálig - érdekel? Kattins!