A januári éjszakákon, éjféltájt látható a legfényesebben egy ikerpár: Castor és Pollux, vagyis az Ikrek csillagkép, közvetlen szomszédságukban pedig az Auriga, vagyis a Szekeres csillagkép. Ismerjük meg közelebbről ezt a két égi képet!

Paul Coutan festménye

A Castor, az Ikrek csillagkép egyik tagja ismert kettőscsillag, a fő csillag, a Castor A 22-szer fényesebb a Napnál. 52 fényévnyi távolságra vannak a Földtől, de az egymás körüli keringési idejük pontosan nem ismert, 350-400 év közé teszik. A Castor valójában tekinthető többszörös rendszernek, a két főbb csillag közvetlen közelében kering négy további csillag is, és hatnak egymás pályájára, így a Castor tulajdonképpen egy hat csillagból álló rendszer, amely szabad szemmel a Földről egyetlen fényes pontnak látszik. 
A Pollux ezzel szemben egy szimpla csillag, 33,5 fényévnyire a Földtől, narancssárgás fényű égitest, melynek forgási ideje 38 nap. A Castor-rendszer és a Pollux távolság nagyjából 18 fényév.

A görög mitológiában Kasztórt és Polüdeukészt (latinul Castor és Pollux) dioszkuroszok, vagyis istenfiak néven emlegetik. Ők Zeusz fiai, aki egy hattyú képében termékenyítette meg Lédát, a spártai királynőt. A hattyú képében tojást rakó Léda egyik tojásából ők ketten keltek ki, a másikból pedig a legendás Heléna, Menelaosz majd Paris felesége, a trójai háború okozója. Az ikerpár egymás iránti szeretete legendás, amikor Kasztórnak az alvilágba kellett mennie, Polüdeukész mindent elkövetett, hogy ikertestvérét rendszeresen meglátogathassa. Ennek a testvéri szeretetnek a jutalmaként helyezte őket csillagkép formájában Zeusz az égboltra. 

Gustave Moreau festménye

Minden mondakör egy kicsit máshogy emlékezik meg róluk, de érdekel, hogy ezt a két csillagot minden kultúra összetartozóként írta le. A rómaiaknál az alapítók, Romulus és Remus kettősét jelenítette meg a két égitest, a maják teremtésmítoszában párzó pekarikként szerepelnek, az arabok két pávának tartották, és érdekesség, hogy ez a megjelenítés a középkori Európában is felbukkant. A magyar mondavilágban két árva gyereket jelentettek, egy történet szerint egy árva ikerpár éhezett a faluban, de senki sem segített rajtuk, mindenki elsétált mellettük, egy falat kenyeret nem adott nekik senki. Egy napon elindultak az erdőbe, majd örökre nyomuk veszett. Ezután tűnt fel az égen a monda szerint a csillagkép.
A főníciaiak szemében szintén két gyereket ábrázolt a csillagkép, ám két ifjú pásztort, akik mesterüket, az Auriga csillagképben megjelenő pásztort követik.

Az Auriga csillagkép hat csillagból áll, a Capella (jelentése: fiatal nőstény kecske) egy 42 fényév távolságra lévő sárga óriás, fényereje 160-szor nagyobb, mint a Napé, ezzel az égbolt hatodik legfényesebb csillaga. A csillag valójában ún. spektroszkópiai kettős, vagyis olyan kettőscsillag, aminek többi tagját közelségük miatt csak színképelemzések alapján észleljük. 
A Menkalinan (a szekeres háta) egy kisebb, 82 fényév távolságra lévő csillag, a csillagkép harmadik tagja, az Al Maaz csillag pedig egy Algol típusú fedési kettőscsillag. A főcsillag fényereje 27 évenként látványosan lecsökken, amikor elhalad előtte egy sötétebb kísérő. Ez a rendszer a jelenleg ismert leghosszabb periódusú fedési változó a 27 évvel. 
A ζ Aurigae szintén egy fedési változó, amelyben egy sárga óriást 2,7 évente megkerül egy kisebb kék csillag. A csillagkép ötödik tagja egy 170 fényévre lévő háromszoros csillagrendszer, a hatodik, utolsó tagjának neve arabul Hassaleh, egy 510 fényévre lévő égitest. Ezen utolsó csillagok hivatalosan nem viselnek más nevet, mint a csillagkép latin neve és egy görög betű. Jellemzően csak a legfényesebb, valami oknál fogva fontos (pl. mert tájékozódási pontok) égitestek viselhetnek saját, külön nevet.

Érdekesség, hogy néha Auriga lábfejének szokták tekinteni a Bika csillagkép egyik csillagát, az El Nath csillagot, de hivatalosan ez az égitest a Bikához tartozik. A görög mitológiában az Auriga legfontosabb csillagát, a Capellát Amaltheiával azonosították, a kecskenimfával, aki a csecsemő Zeuszt szoptatta. Hálából Zeusz az egyik szarvát bőségszaruvá változtatta. Egy másik értelmezés szerint a csillagkép Mürtiloszt jeleníti meg.

A monda szerint Oinomaiosz király, Árész fia nem tudta elviselni, hogy lánya, Hippodameia (jelentése: lószelídítő) eladósorba került, végül kocsiversenyt rendezett a kérőknek, ahol a tét az életük volt. Nem veszíthetett, mert lovait apjától, Árésztól kapta, és gyorsabbak voltak, mint Boreasz, az északi szél. Ám Hermész fia, Pelopsz is a kérők között volt, és az istenek elhatározták, hogy megmentik őt. Poszeidón, aki a tengerek mellett a lovak istene is volt, arany kocsit és szárnyas aranyparipákat adott neki. Pelopsz ezentúl cselhez folyamodott, összejátszott Hippodameiával és Mürtilosszal is, Oinamaiosz király kocsihajtójával. A kerékszegeket a király kocsijában viaszszegekre cserélték, így a verseny során a király alatt szétesett a kocsi, fékezhetetlen lovai pedig a halálba vonszolták őt, ám Oinamaiosz utolsó leheletével megátkozta Mürtiloszt. Pelopsz a segítségéért cserébe neki ígérte királysága felét és a Hippodameiával eltöltendő nászéjszaka jogát is. A verseny után Mürtilosz hamar be akarta hajtani adósságát, ám a királylány ellenállt, Pelopsz pedig kilökte a száguldó kocsiból Mürtiloszt, aki szörnyethalt. Pelopsz apja, Hermész végül az égboltra helyezte alakját, így lett ő, Mürtilosz a szekér nélküli szekeres. 

Tarts velünk a következő részben is, amikor a Bika csillagképet járjuk körbe!

Lemaradtál az Orionról? Ide kattints!

Kövess minket Facebookon!