Igen meglepő volt a találkozás ezzel a kötettel, fogalmam sincs, mire számítottam, de hogy nem erre, az biztos. Rossz volt? Nem mondanám. Jó volt? Ezt sem merném kijelenteni. Ahogy utánaolvasgattam, többen az északi, skandináv krimik hidegségéhez hasonlítják az atmoszférát. Lehet, hogy a szándék ez volt, nekem azonban nem ez jött le: inkább éreztem úgy, hogy a szereplők és a szerző leginkább egy hideg, levegőtlen, kopár hegycsúcson üldögélnek, és az oxigénhiányos állapotban, ahol az agy már nem működik rendesen, beszélget a szereplőivel, akik emlékeznek valamire, de inkább csak érzetek maradtak meg az életükből, és aztán Baróthy ezekre a levegőtlen beszélgetésekre próbál visszaemlékezni, de neki is inkább csak érzetek maradtak meg.
Hét novellát tartalmaz ez a kötet, és mindegyikben megjelennek olyan férfiak, akiknek gőzük sincs, hol vannak, miért vannak ott, egyáltalán mit keresnek ezen a világon. Nagyon hamar inkább szánalmat ébresztettek bennem, mint bármi mást, utólag belegondolva pedig sajnos fájóan valóságosak is voltak ezek a karakterek. Erővel próbálnak férfiak maradni, de ez nem így működik, tébolyba és delíriumba zuhannak, de ettől csak még kevésbé maradnak azok, amik sosem voltak.
A kötet legjobbja egyértelműen a legrövidebb darab is egyben, amely a Be fog következni címet viseli, nincs két és fél oldal. Ebben a rövid kis szösszenetben jött át leginkább Baróthy stílusa, amely egy furcsa ötvözet számomra. Egyrészt egy rendkívül megkapó, hatásos képekkel, jelzőkkel megírt szöveg, másrészt mindig ott vannak azok a furcsaságok, amelyek kizökkentenek a képekből. Tetten érhetőek a hibák is, míg az erős és furcsa képek váltakozása nevezhető a szerző stílusjegyének, addig az erőltetettség érzete, néha a túlságosan erős drámaiság, a hatásvadászat inkább hiba. Ezek sokszor kizökkentettek, és sokszor kellett egy-egy bekezdést többször is elolvasnom, mert a zavaró képek és a hatásvadász leírások miatt elveszett a mondat értelme. Ezzel együtt egy se jó, se rossz: egy meglepő olvasmány volt.
"Kibámulok az üvegen. Az ablaktól pár méterre egy sirály tipeg végig a vizes, sáros, zöld fűcsomókan, rikolt egyet, meg-megáll, hosszú csőrével a begyét vakargatja, később hosszan rezegteti a szárnyait, mintha vizet pergetne le róluk, szédülök. Mondd, te sirály, vállalnom kell-e a felelősséget a tettekért, amelyeket egy nem létező életemben követtem el? A madár ellépked keresztben az ablak előtt, úgy tesz, mint aki gondolkodik."
Baróthy Zoltán a Tehetségek Magyarországon program egyik mentora, így ír magáról:
Baróthy Zoltán vagyok. 1977-ben születtem, gyerekkoromat nagyrészt Győrben töltöttem, de 1995 óta Budapesten élek. A mentori programba mint író kaptam felkérést, de ezzel a megjelöléssel azért szeretnék szerényen és óvatosan bánni, hiszen önálló könyvem egyelőre nem jelent meg (és író még attól sem lesz az ember; tudok például valakiről, aki szerint tíz könyv már nagyjából elég, hogy valaki írónak mondhassa magát). Mindenesetre különböző antológiákban (pl. Köztéri mulatság, 1998, Budapest, Palatinus), illetve "mások által színvonalasnak mondott" folyóiratokban (Holmi, Műhely, Műút, Tiszatáj, Mozgó Világ stb.) viszonylag sok prózai szövegem megjelent már.
Újságíróként szabadúszóként írok sok helyre, és foglalkozom reklámszövegírással is.
Ha nem a gép mellett ülök, és mindenféle szövegeken töprengek, szívesen futok, emellett sokáig kungfuztam, és imádok focizni.
Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak! A képre kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
