(1) 
Imádok élni. 
Gyűlölök félni. 
Egy rohadt f betűn múlik az egész?" 
(9) 
"Halálom. Lomha. Alá. Moll. Máll. LOL." 

Az Athenaeum Kiadó tavasszal dobta piacra Vámos Miklós legújabb művét, Töredelmes vallomás címmel. Nagy várakozás előzte meg a könyv megjelenését, az író előrebocsátotta, hogy ebben a művében legszemélyesebb ügyei következnek. Most nem kell azon tűnődni, hogy mennyiben ő és mennyiben kitaláció vagy több személy összegyúrt valóságából való-e a novellák mondanivalója, nem, itt Vámos Miklós Tibor töredelmesen vall.

Azonnal megfordul az olvasó fejében (na jó, az én fejemben tuti), hogy mi történt? Miért vetkőzik pőrére az író, és tárja ki legütődöttebb vagy rettenetesen szégyellni való történéseit, fájdalmait, megütközéseit, amelyekről normális (nem igaz, de jól hangzik) ember hallgat a sírig?

Megmondjam? Mert öregszik, mert bölcsül és mert tesz a világ véleményére. Pontosan tudja, hogy ebben a korban, közel a hetvenhez, már nincsenek nagy távlatok. Már akkor is majdnem  mindegy, hogy néz ki a strandon, ha jól is néz ki. A még elmegy, a még nem is olyan rossz teljesen elfogadható kategória, lamentál Vámos a tükör előtt. A test öregszik, a hang öregszik, minden hanyatlik, és például Koncz Gábor 10 évvel ezelőtti hangja össze sem hasonlítható a mai előadásokon felhangzókéval. Nem tehet róla és én sem tehetek róla, hogy így gondolom. Persze, a hasonlat rossz, hiszen az íróhoz kegyes a hivatása, anélkül is képes írni és gondolatokat közvetíteni, hogy testi leépülését szemmel kellene tartani az olvasónak. És Vámos Miklós... igenis, remekül néz ki. Nem ismerem személyesen és ez 110%-ban így is marad, de fotókról szemlélve azért megér egy hét ajtócsapkodást.

Igen, nehéz elfogadni a test árulását, saját anyánk árulását, de fel lehet dolgozni. Mint ahogy saját gyengeségeinket is illik mára elfogadni, hogy gyarlók vagyunk, hogy tévedünk, hogy kényelemből, félelemből, közönyből néha jelest kapnánk, ha osztályoznák, ha valaha is osztályozta volna valaki. Mindig van mentségünk, hivatkoznivalónk, más kötelezettségünk, idült időhiányunk, akármink, ami miatt felmentésünk egyértelmű saját számunkra. Nos, Vámos Miklós ezeket a hárításokat söpörte félre egyértelműen ebben a könyvében. Mintha azt mondaná: tudom, hogy nincs bocsánat, de már kit érdekel? Aki eljut idáig, az lehet, hogy sajnálja, amikor  hülye volt életében itt-ott, de már nem vágyik felmentésre (sem).

Letenni felelősségeinket, saját fontosságunkat, nagy szó ám ez! Akkor értettem meg isten igazából, amikor 39 évesen egy 17 éves fiúval az oldalamon bandukoltam a férjemet szállító halottas kocsi után. Amikor fiatal voltam, elnézegettem, hogy kik állnak elől a templomban, a munkahelyemen, de akár egy halottas kocsi után és irigyeltem őket. Hogy nekik az a hely jár. Hát nem, döbbentem rá idősödve: kiérdemelték. Voltam vezető is, szerettem csinálni, de most már tudom, mi az, hogy fontosság, felelősség és köszönöm szépen, ha nem muszáj, már nem kérek belőle. Arany Jánossal szólva: egy kis házi békesség, kenyér az asztalon, munka, amennyi jól esik, idő önmagamra és remekül is vagyok. Hiábavalóságok, semmire se való értelmetlenségek nem is érdekelnek, de nem is zavarnak. Valami hasonló kicsengéseket vélek hallani a kötet novelláiból is.

Ki merné egyértelműen leírni, kiírni magából, hogy a párválasztás nem más, mint egy végtelen aknamező, ahol akárhogyan is döntesz, idővel megbánod? Ki merné leírni, hogy a gyermek érkezése egy családban az anyát szoptatós tehénné, a férjet igavonó barommá (és két lábon járó pénztárcává) változtatja? Van még tovább is, de olvasd el a könyvet, ha megbotránkozni akarsz - pedig nincs ebben semmi ilyesmi sem, csak kíméletlen őszinteség. Vagy Mont Blanc töltőtoll meg Gregor József? Megnéztem már magamnak ezt a töltőtollat, ott van a kicsike. Emlékszem, magam is hogy változtam toll front terén: nekem Parker golyóstoll volt a kedvencem, minél vékonyabb heggyel, annál jobb.  Nem folyik, nem maszatol és nincs egy havi átlag bér az ára, ha nem is olcsó egy jobb fajta belőle. Amikor aztán kaptam egy elképesztő vastagsággal író betétű, amúgy szuper elegáns Parker tollat, fel voltam háborodva. Jó, titkon voltam felháborodva. Bő öt-nyolc éve viszont ez lett  a kedvencem, mert az öregedéssel járó szemromlás stabilizálódott ugyan valamelyest, de ez az egyetlen olyan toll közel s távol ebben a házban, aminek kellemes a fogása, úgy siklik a papíron, mint kés a vajban és - szabad szemmel is látom, mit írtam. Tetszenek érteni, ugye?

Megy a verkli tovább, honi hűbérurak, kacsák, akik mégis inkább hímek mint tojók, vallatás, mint életforma, Rowland Hill és az ő (kamu) idézetei, az idők szavára hallgatva migrén-migráns, kockacukorpapír mizéria, nem csizma szintű anyagi gondok, ÉNidő, amiből sosincs elég - ezek és még sok-sok minden ropják táncukat a kötetben, összefogózva, néhol szétválva, frissen, kopogósan. Vagy... láttál már régi öreget, aki megfontolt méltósággal ropja a csárdást? Semmi felesleges mozdulat, semmi sallang, de nem tudod nem nézni a lábát és a szemében égő tüzet.

Pucér test - pucér lélek. Itt áll előttünk Vámos Miklós, és ha nagyon figyeltél a mű olvasásakor, akkor érted, hogy nem is érdekli nagyon, mit gondolsz te erről. Legalábbis énjének egy része ezzel nem foglalkozik. Persze, a másik része érzékenyen figyel, mert hát mégis... vetkőzni a strandon vagy vetkőzni egy könyvben, nem ugyanaz.

Vagy mégis?

A videót a Dombóvári Tv készítette, itt megtalálod az eredeti felvételt (You Tube, Dombóvári Tévé hivatalos videotára)

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezményesen beszerezheted!

Köszönjük, Athenaeum Kiadó!

Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mit olvass és mit ne? Kövess bennünket  Facebookon is!

Isten nőnemű, állítja egy másik könyvében Vámos Miklós. Érdekel? Kattints!