Mire való a magyar himnusz vészterhes időkben?
Hogy összekovácsoljon embereket, közösségeket, elszánttá tegyen.
Mint akkor a balassagyarmatiakat, 1919-ben.
Húsz nap - a "csehkiverés" - története hiteles adatok alapján 
Kapa Mátyás tollából, a Historycum kiadótól. 
Maradj meg magyarnak 

A Nagy Háború utáni végjátékban az Osztrák-Magyar Monarchia gyakorlatilag nem létezett. Az őszirózsás forradalom életre hívta az országban a Nemzeti Tanácsot (elnöke Károlyi Mihály), amely sok egyéb intézkedése között igyekezett az ország területi integritását megőrizni: erőszak nélkül. Ez körülbelül annyit ért, mintha egy támadásban lévő rinocéroszt szép szóval próbálna meg valaki a fenekére csüccsenteni és rábeszélni arra, hogy nem szebb a békesség, édes egy komám?

Pontosan ez volt a helyzet 1919 januárjában az Ipoly folyónál fekvő Balassagyarmaton. Rákóczy István megyei főispán, kormánybiztos óvatoskodó politikára van kárhoztatva. Bármi történik: jegyzék. Csak jegyzék és más semmi. Márpedig az igen kevés a nemzetiségi törekvések megakadályozására. Még az előző évben Tomás Garrigue Masaryk vezetésével megalakult a Csehszlovák Nemzeti Tanács is, amely minél kedvezőbb helyzetbe kívánta magát belemanőverezni a majdani végleges határok megállapításához. Tehát a cseh sereg megindult délre, fittyet hányva korábbi megállapodásokra és önkényesen lejjebb húzva meg a demarkációs vonalat - amelybe ebben az esetben beleesett Balassagyarmat, az akkori megyeszékhely legnagyobb része is.

Nemcsak az államhatalom demoralizált, hanem a honvédség is. Vert seregbe nehéz életet verni, főleg, ha még az országos vezetők is óvatoskodó, bizonytalankodó, csak semmibe bele nem avatkozni, csak semminek ellen nem állni álláspontra helyezkednek. Ezzel a problémával néz szembe Vizy Zsigmond százados is. Tudomást szerez arról, hogy valami történni fog, de senki sem hajlandó rábólintani semmilyen beavatkozásra sem, sőt, sokan attól félnek Balassagyarmaton, hogy ellenállási akciója szerencsétlenséget hoz a városra.

A csehszlovák sereg pedig 1919 január 15-én megszállja a várost. A kezdeti dermedtség után nincs mese, vagy meghajtják a fejüket és csehszlovákká válnak vagy megszervezik az ellenállást. Vízi Zsigmond minden igyekezetével azon van, hogy visszaszerezze a város feletti magyar fennhatóságot, ha kell, szembe megy az árral, de nem sok az esélye, a helyi lakosok támogatása nélkül meg pláne nem. A vasutasok képviselik azt a kovászt és jelentős erőt, amellyel sikerülhet az akció.
(Szerintem óriási mák, hogy egy basáskodó hülye vette át a hatalmat állomásfőnökként a vasútállomáson, aki többek között alkalmazta  a botozást ellenszegülés esetén. Ha ez nincs nem biztos, hogy a vasutasok ennyire elszántak lettek volna. A személyes sérelem mindig nagy hajtóerő és jelentős plusz a hazaszeretet mellett.)

Nos, a többi már történelem. A szerző nem hallgat el semmit, se jót, se rosszat cselekménye történetét képező 20 napról. Ír árulókról, hazaszeretetről, kényszerről, megalkuvásról és hősies magatartásokról, működési zavarokról, ok-okozati összefüggésekről. Arról ír, hogy mi rejtezik az Országgyűlés 2005-ös Civitas Fortissima (Legbátrabb város) cím adományozása mögött. A "csehkiverés", ami miatt Balassagyarmat ma magyar város.

Amikor nekem tanították az első világháború és az utána következő zűrzavaros időszakot, mindig megkavarodtam, elvesztem az egymást követő, sőt, egymást ütő hadi cselekményekben. Értem én, hogy a jobb érthetőség kedvéért általános és középfokú tanulmányokkor nem lehetett napról napra lebontani azokat a bizonytalanságtól terhes időket, amikor ember embernek, állam államnak farkasa volt. Ezért fontos az olyan szépirodalmi mű, mint ez, amely belemászik az apróságokba, a nüanszokba. A felkészült író látja a nagy egészet és elkezdi akár egy adott napon belül az órák történéseit is összehasonlítani a rendelkezésére álló korabeli helytörténeti dokumentumok, közigazgatási iratok és a helyben élő emberek családi legendáriumai alapján. Mindezt - a történelem órákra való lebontását - egy komoly, tudományos igénnyel megírt történelmi tanulmányból megkaphatom, de mikor veszem én azt kézbe? Soha, mert annak számomra nincs irodalmi értéke, a történelmi dokumentumok pedig szárazak, és egy tényt a maga valójában akár 10 irományból kell összebogarászni. A szépirodalmi művet könnyebben fellapozza az események követésére éhes ember, mint a súlyos történelmi tanulmányt. Feltéve, hogy ez is hiteles, az is hiteles (az író a történelmi tényeken ebben a műben nem változtatott). Ezt csillogó szemekkel követi, azon elalszik a magamféle átlagolvasó (és amúgy is csak rossz emlékű kollokviumok tudtak meggyőzni arról, hogy ez utóbbiakat - ha más irányultságból is - nekem abszolválni kell).

Csak olvastam, olvastam a regényt. Hiába tudtam, mi lesz a végkifejlet, csak bizgatott a kisördög, hogy mondjad csak, soroljad csak, hogy is volt! Különösen ott, amikor arról értekezik, hogy se nyugatról, se keletről semmi hír, katonaság visszavonul, a város pedig egyedül marad egy éjszakára. Mi fog történni? Juj!

Amúgy igazán türelmes ember vagyok, akárki megmondhatja, aki ismer engem. De amikor nem tudom, hányadjára olvastam egy-egy fejezet lezárásaként, hogy "és ekkor különös ötlet merült fel bennük", és utána mély csend, kedvem támadt jeles írónkat, dr. Kapa Mátyás urat inzultálni, és maximális tiszteletem mellett haladéktalanul fejébe húzni az éppen használatban lévő kelesztőtálat foszlós kalácsostól, hogy na ne szórakozz velem, édesegyöregem'. (Éppen foszlós kalácsot gyúrtam be, és amíg kelt, olvastam a történetet.) 

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Most kedvezménnyel rendelheted meg, kattints a képre!

Köszönjük, Historycum Kiadó!

Tetszik, amit olvastál?

Ha Párizs megér egy misét, akkor Cegléd egy regényt feltétlenül. Érdekel? Kattints!